hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÚj Skoda Fabia: 3,1 l/100 km fogyasztású is lesz

Új Skoda Fabia: 3,1 l/100 km fogyasztású is lesz

Októberben Párizsban debütál az új Skoda Fabia, ám a korábbiénál szerényebb étvágyú motorpalettájáról már most megérkeztek az első adatok.


Gyári rajzon már két hete láthattuk az új, harmadik generációs, és októberben, a Párizsi Autószalonon debütáló Skoda Fabiát, most pedig motorpalettájáról érkeztek meg az első információk. Mellette azt is kiszivárogtatta sajtóközleményében a Skoda, hogy 65 kilogrammos tömegcsökkentéssel az 1,0 literes alapváltozat sofőr nélküli menetkész tömege 980 kilogramm lesz.


A szerényebb súly, s persze az új motorpaletta is hozzájárul ahhoz, hogy a paletta fogyasztási átlaga 17%-kal szerényebb lehessen a kifutó nemzedékénél. Az alapmotor a Citigóból ismert szívócső befecskendezésű és feltöltő nélküli 1,0 literes háromhengeres benzines 60 lóerővel. A közlemény csak annyit ír, hogy a váltók kézi, illetve DSG automata egységek lehetnek, utóbbiak vélhetően csak 110 lóerőig háromféle kiadásban érkező 1,2 literes, közvetlen befecskendezésű és négyhengeres TSI-k esetén, meg az 1.4 TDI-knél lesznek elérhetők. Bár a dízelkínálat a mostani Fabiáéhoz hasonlóan 75-105 lóerő közötti, az új Fabiában az összes gázolajos az 1,4 literes, háromhengeres, a benzinesekhez hasonlóan könnyűfém blokkos és hengerfejes TDI lesz.
[BANNER type="1"]



Az összes motor teljesíti az Euro 6-os emissziós normát, stop-start és motorfék üzemre időzített gerjesztésű generátorral fékenergia hasznosítás alapáron jár majd az új Fabiához. A legtakarékosabb a 2015 második felében megjelenő Greenline kivitel lesz, a 75 lóerős alap TDI-re épülve, a többi kivitelben is meglévő spórolási eszközökön túl javított aerodinamikai jellemzőkkel és alacsony gördülési ellenállású abroncsokkal, 3,1 l/100 km vegyes fogyasztási értékkel és 82 g/km CO2 emisszióval. Utóbbi értékkel minden idők legtakarékosabb hagyományos hajtásláncú Skodája lesz az új Fabia, egyetlen kihívója a CNG-motoros Citigo G-TEC, amivel Gerhard Plattner olcsón autózási rekordot is felállított. Vélhetően az új Fabia bevezetési kampányából sem fog kimaradni a fogyasztási rekorder, nálunk pedig csak reménykedni lehet abban, hogy még az idei évben befut a szalonokba a Skoda új kisautója.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek