csütörtök, február 5, 2026
spot_img
KezdőlapÚj traffipaxokat tesztel a rendőrség

Új traffipaxokat tesztel a rendőrség

Megkezdte az új, akár változtatható helyű Komplex Közlekedési Ellenőrző Pontok (KKEP), vagyis az új típusú kamerák tesztüzemét a rendőrség. Az első 160 változtatható helyű kamerát már kiosztották a megyei rendőr-főkapitányságoknak, további mintegy 130 fix kamerát pedig az év végéig telepítenek – jelentette be Jámbor István, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője szerdai sajtótájékoztatóján. Miként azt az […]


Megkezdte az új, akár változtatható helyű Komplex Közlekedési Ellenőrző Pontok (KKEP), vagyis az új típusú kamerák tesztüzemét a rendőrség. Az első 160 változtatható helyű kamerát már kiosztották a megyei rendőr-főkapitányságoknak, további mintegy 130 fix kamerát pedig az év végéig telepítenek – jelentette be Jámbor István, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője szerdai sajtótájékoztatóján.


Miként azt az MTI, illetve maga a rendőrség is közölte, a februári tesztüzem idején még nem kell számítaniuk az autósoknak arra, hogy az új kamerával mért sebességtúllépés esetén bírságolják őket, ugyanakkor a régi készülékeket is használja még a hatóság, és az azokkal mért sebességtúllépésnél büntetnek. Az új kamerákat márciustól használják véglegesen, éles üzemben.




Az európai uniós finanszírozásból vásárolt, egyenként 5,7 millió forint értékű új eszközök a sebességtúllépés mellett forgalomszámlálásra, rendszámfelismerésre is alkalmasak. Áprilistól további funkcióit használják majd a készülékeknek: a tilos jelzésen való áthaladást, a záróvonal átlépését is figyelni tudják. Egy kiegészítő kézi berendezés segítségével a rendőrök azt is látni fogják, ha a kamerával figyelt autót körözik, lejárt a műszaki érvényessége vagy épp nincs érvényes kötelező biztosítása. A rendszer arra is alkalmas, hogy ellenőrizzék a buszsáv jogosulatlan igénybe vételét vagy a biztonsági öv használatát.
[BANNER type="1"]
Jámbor István elmondta: az úgynevezett VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat elnevezésű projekt szerepe kulcsfontosságú a közúti balesetek és sérülések számának csökkentésében. A fejlesztés keretében a rendőrség egy új, Európában is egyedülálló, preventív rendszer kiépítését tervezi. Ennek elsőként megvalósuló eleme a változtatható helyű, akár járőrautóból is működtethető, úgynevezett Komplex Közlekedési Ellenőrző Pontok (KKEP), vagyis az új típusú kamerák tesztüzeme, majd alkalmazása.



Az új eszközökkel már most országszerte találkozhatunk, a mobil készülékek mellé érkező fix kamerákat szintén országszerte telepítik és 365 forgalmi sávot figyelnek majd.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Legjobb és olcsóbb is lenne ha az autósokkal is azt tennék mint a NAV. A nagy multi cégekkel megegyeztek hogy befizetnek egy bizonyos összeget büntetés gyanánt és nem „zavarják” őket /így a NAV is többet tud összpontosítani a magyar vállalkozókra és csak azokat büntetik havi gyakorisággal/.
    Ezt kellene a rendőröknek is….minden műszaki vizsga alkalmával „büntetési adót” fizettetni minden „objektív” felelős autótulajdonossal !!
    A biztosítók már ezt rég bevezették..csak nem magyarázták meg hogy ha van kötelező biztosítás akkor a „baleseti adó” ???

  2. Az EU-s finanszírozású projektek kötöttek, sebességmérő kamerára elnyert összegeket nem lehet útfoltozásra, lélegeztetőgépre, vagy ingyenebédre fordítani, még akkor sem, ha a fotelközgazdász megmondóemberek imádják használni az ilyen demagóg hasonlatokat.
    Mellesleg ez az összeg legfeljebb egy kisváros bicikliúthálózatára lehet elég, vagy egy főútvonal 500 méteres szakaszára. 🙂

    A birságolást meg egy országben sem az előrébbjutásra találták ki, hanem a szabálysértések és a közlekedési morál mederben tartására.

  3. „Az első 160 változtatható helyű kamerát már kiosztották a megyei rendőr-főkapitányságoknak, további mintegy 130 fix kamerát pedig az év végéig telepítenek.”
    „Az európai uniós finanszírozásból vásárolt, egyenként 5,7 millió forint értékű új eszközök …”
    (160+130) x 5.7millió=1653millió Ft.

    Ezt az összeget célszerűbb lett volna a jelenlegi folthálózat úthálózatra cserélésére fordítani.
    Ezeken a szar utakon amiből kilopták az anyagot, még gyorshajtani sem lehet.
    Egyébként bírságokból egy ország sem fog előrébbjutni…

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek