hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÚjabb 100 ezer dollár lett a tűz martaléka

Újabb 100 ezer dollár lett a tűz martaléka


Májusban egy texasi házat borított lángba a kigyulladó, januárban az akkumulátor-csatlakozó hibás szerelése, így tűzveszélyessége miatt miatt minden példányával visszahívott Fisker luxushibrid egy példánya, a minap pedig egy kaliforniai ügyfél 100 ezer dolláros (több mint 22 millió forintos) Karmája égett porrá, mialatt ő beugrott a közértbe…



Emberünk, név szerint szerencsétlen Rudy Burger hívta a gyárat, ők mondták neki, szóljon tán a tűzoltóknak. El is oltották a tüzet, addigra persze a 260 lóerős hatótávnövelő-generátor benzinmotorral és 201 lóerős összteljesítményű villanymotorokkal szerelt autó bal oldala már rég a lángok martaléka lett. Ez azért is érdekes, mert a lítium-ion akkumulátorok és az elektromotorok nem ott vannak – valamilyen elektromos zárlat, egy rosszul elvezetett kábel, esetleg a benzinmotor kipufogójának környéke lehetett a tűzfészek.
[BANNER type="1"]
A Fiskernél természetesen vizsgálják az esetet, közben olyan adatokkal is takaróznak, hogy „több mint ezer autónk jó 2 millió mérföldet tett már meg, az Egyesült Államokban meg évi 185 ezernél is több az autótűz. Burgert biztos nem vigasztalják ezek a számok, a többi Karma-tulaj tuti aggódik, a potenciális vevőkör meg nyilván kétszer meggondolja, hogy jó ötlet-e bármilyen szinten Justin Bieberrel közösködni.


István
nem aktív
RELATED ARTICLES

2 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular