hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÚjabb bizonyíték, hogy az autógáz környezetkímélőbb

Újabb bizonyíték, hogy az autógáz környezetkímélőbb




A német kormány megrendelésére készült tanulmány a gyártók által elvégzett tesztek eredményeit foglalta össze. Eszerint az LPG autógázzal működtetett autók 11 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsátanak a környezetbe, mint benzines társaik. Mindez a londoni World LP Gas Forum egyik előadásán hangzott el Eric Johnson környezetkutató szakértő tolmácsolásában.


Míg korábban a kibocsátási adatokat csak futólag említették az autógyártók, a szigorodó környezetvédelmi előírások miatt egyre fontosabb ismérveivé válnak egy-egy autónak. Bár hazánkban még nem olyan fontosak a emissziós-értékek, sok nyugat-európai országban ezek alapján fizetnek az autósok adót és illetéket. A gázos autók 11 százalékos előnye csak a kipufogott gázokra érvényes, az autó teljes életciklusát magában foglaló mutatót nézve ez a környezeti előny a tanulmány szerint 15 százalékos. [BANNER type="1"]


Most az iparág előtt a lehetőség, hogy az eddigi benzines és dízeles fejlesztésekhez hasonlóan a gázos autók tökéletesítésén dolgozzanak – véli Eric Johnson. Nagy-Britanniában jelenleg húszféle gyárilag átalakított gázos, vagy kettős hajtású modellt kínálnak a gyártók. Ezekkel a kocsikkal a szigetország üzemanyag-árait figyelembe véve akár 40 százalékos megtakarítást lehet elérni. Nagy-Britanniában 160 ezer gázos autót tartanak nyilván, évente 12 ezer az újonnan átalakított járművek száma. Ezek az autók 1400 gázos kúton tankolhatnak. Szakértők szerint 2020-ra 23 millió LPG autógázzal hajtott autó fut majd szerte a világon.

Csongor
nem aktív
RELATED ARTICLES

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ebben mi az újdonság ? Ezt eddig is tudtuk: kisebb a CO, CH kibocsátás, korom pedig nincs(max az olajból). A gáz nagyobb hidrogéntartalma miatt pedig a CO2 is kisebb, ezt eddig is tudtuk. Igazából nem is értem, a gyártók miért nem repültek erre rá, főleg most hogy már szabályozzák a flotta kibocsátást. Pl turbos motorhoz lehetne folyékonyan fecskendezni, ez a szívócsőben jelentős hőelvonás lenne-nem kellene intercooler, a teljesítmény is javulna.. Aztán ott van az, hogy hidegüzemben ugyanúgy megy mint melegen, mivel a gáz nem csapódik ki a fémre. NEm folyik bele az olajba stb.. Rengeteg előnye van, hátránya lényegében elhanyagolható. Kúthálózat is kiterjedt.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular