hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÚjabb erősítés: 720 lóerős a BMW M3

Újabb erősítés: 720 lóerős a BMW M3





Már nem a korábban bemutatott, 635 lóerős G-Power M3 GTS viseli a legerősebb M3-as címet, hiszen bemutatkozott a G-Power M3 Tornado RS, melybe még egy kicsivel komolyabb, 0,5 bar csúcsnyomású ASA T1-723 kompresszort szereltek a 4,0-ről 4,6 literesre növelt lökettérfogatú, egyedi dugattyúkkal és (Forma-1-ből származó) szelepekkel szerelt, módosított vezérművű V8-as blokkba.


Már a 635-ről 720 lóerősre növelt teljesítmény is hangzatos, ám igazán az álló helyzetből 100 km/órás tempóra vonatkozó gyorsulási érték 4,2-ről 3,7 másodpercre meggyőző és persze a 0-200 km/órás sprint 11,9-ről 9,5 másodperces rövidülése is letaglózó. Ha valakit érdekel: a végsebesség 323-ról 330 km/órára nőtt.


Ahogyan az G-Powertől megszokott, az RS motorcsomagja önállóan is megvásárolható, ám igazán a szintén külön is rendelhető egyebek mellett komoly leszorítóerőt termelő hátsó légterelőt és fékhűtő-csatornákat is tartalmazó optikai-, illetve egyedi hangolást, fékeket és 20 colos alufelniket is adó futómű-átalakítással élvezhető ki. A teljes átalakítás bő 43 ezer euró, azaz 12,6 millió forint. A legjelentősebb tétel a 35 ezer eurós (10 millió forintos) motor és kipufogóhangolás. Nélküle is lehet látványos és fenyegető M3-ast készíteni, ám szerintünk sokkal tréfásabb egy, az M3-asok körében rejtőzködő, de a gyárinál 300 lóerővel izmosabb verziót készíteni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

2 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular