hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapÚjabb képek és videó a Golf csúcsmodelljéről

Újabb képek és videó a Golf csúcsmodelljéről

Frankfurtban a Volkswagen standjának egyik sztárja lesz a Golf VII csúcsmodelljének számító 300 lovas Golf R. Kedvcsinálónak egy újabb frappáns reklámfilmet publikált róla a Volkswagen.


Jön a Golf VII csúcsverziója, az immár 300 lóerős Golf R. Mindez persze nem újdonság, hiszen erről már a múlt héten írtunk, sőt azt is tudtuk már akkor is, hogy a kézihez hasonlóan hatfokozatú DSG, azaz kettős kuplungos automata váltóval 4,9 másodperc alatt 100 km/órára katapultálhat. Az alap manuálissal 5,1 másodperc a szintidő. A robotizált váltó mellett szól a kedvezőbb fogyasztás is, azzal 6,9, míg kézivel 7,1 l/100 km a norma szerinti vegyes fogyasztás. A kilométerenkénti CO2 értékek 159, illetve 165 grammosak, ami jelentős megtakarítás a 30 lóerővel kisebb teljesítményű előd 199 grammos értékéhez mérten.


[BANNER type="1"]



Ami viszont most újdonság, hogy immár néhány kép helyett teljes gyári galérián (lásd a cikk aljánál) végignézhető a többi Golfnál 2 centiméterrel alacsonyabbra ültetett, közvetlenebb kormányművel és opcióként adaptív és egyben hangolható lengéscsillapítókkal szerelt Golf R. A futómű amúgy a többi, már izmosabb Golféhoz hasonlóan elöl MacPherson, hátul multilink elvű, alapáron 18, opcióként 19 colos felnikkel. A Golf R ellátmánya továbbá alapból tartalmazza az egyedi lökhárítókat és a mélyre húzott küszöbspoilereket, de még a bi-xenon fényszórót és a LED-es menetfényt is. Utasterébe egyebek mellett Alccantara és szövet kombinációjú kárpitozás, vágott aljú, háromküllős bőrkomány, érintőképernyős CD-rádió, automata légkondi és hangulatvilágítás kerül. Ami pedig talán fontosabb lesz az R vásárlóinak: az alapáron járó menetstabilizáló elektronika versenypályás használathoz kiiktatható, a stabilitásért ott csak az ötödik generációs Haldex kuplungos összkerékhajtás felel. Ahogyan azt az alábbi videón be is mutatja a WRC-ben is Volkswagent hajtó Sébastien Ogier.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek