hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÚjabb képeken a napokban debütáló BMW X4

Újabb képeken a napokban debütáló BMW X4

Hétvégén már látható lesz a Sanghaji Autószalonon a BMW X4, előzetesként pedig temérdek fotót tettek róla közzé a bajorok.



Szombaton sajtónapjával, vasárnap már a nagyközönség számára is nyitja kapuit a Sanghaji Autószalon, s bemutatkozik a BMW X-sorozatának ötödik tagja, a második SAC – azaz Sports Activity Coupe – modell: az X6 kicsinyített másának tűnő, de a kompakt modellek között még így is méretes X4 nevű szabadidő-autókupé.


Mivel már korábban, két héttel ezelőtt is viszonylag sokat tudtunk az egyelőre még csak koncepcióként érkező, de nem titkoltan 2014-ben már piacra lépő, a BMW X-sorozatának legtöbb tagjához hasonlóan az amerikai Spartanburgben gyártandó újdonságról, most leginkább a temérdek fotóban lehet gyönyörködni. Nem friss infó ugyanis, hogy óriási, 2,81 méteres tengelytávval, 4,65 méteres hosszal, 1,92 méteres szélességgel és 1,62 méteres magassággal érkezik a lejtős hátú, 21 colos alufelnikre állított, formájával a BMW mai palettájába illeszkedő modell. [BANNER type="1"]



A tanulmányautó hátsó lámpái és fényszórói LED-esek lesznek, biztosak lehetünk abban, hogy utóbbit majd az opciós listán is meg fogjuk találni, előbbi pedig alapárasnak ígérkezik. A motorpalettáról egyelőre nincsenek hivatalos információk, ám pletykaszinten 2,0 literes, 240 lóerős duplaturbós négy- és 3,0 literes, 300 lóerős soros hathengeres benzinesekről hallani. Európa számára biztosak lehetünk a 2,0 literes, legalább 184, de akár 200 lóerős turbódízelben, s vélhetően gázolajosból is lesz majd 3,0 literes, sorhatos is a kínálatban 245, két turbóval akár 300 lóerővel.



Nem biztos, hogy Sanghajban, a hétvégén fény derül a majdani szériamodell kínálatára, ám ősszel, a Frankfurti Autószalonon már minden bizonnyal több infó fog rendelkezésre állni, s természetesen nem fogunk meglepődni, ha azok időközben kiszivárognak.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Szerintem szép autó lesz ez,leginkább az X6-osra hajaz!
    A BMW is rálépett(sajnos)arra az Audis útra,hogy a SUV-jait csak a hosszuk alapján lehet megkülönböztetni.
    X3,X5,X6 most az X4….,elölnézetből mindegyik ugyanúgy néz ki.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek