kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapÚjabb magyar Mercedesek jöhetnek

Újabb magyar Mercedesek jöhetnek

Rendkívül elégedett magyarországi gyárával a Daimler AG, ezért még tovább nőhet a kecskeméti üzem.




Immár három éve, 2012 óta készül Kecskeméten (is) a B-osztály, 2013-tól pedig az egész világ számára nálunk gyártják a CLA kupélimuzint, idén tavasztól annak Shooting Brake kombiját is. Most pedig arra derült fény, hogy tovább nőhet a kecskeméti Mercedes-gyár. A bővítésről már meg is indultak a tárgyalások a magyar kormánnyal – mondta az MTI-nek Stuttgartban a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára. Magyar Levente a Daimler AG beruházásokért felelős vezetőjével folytatott megbeszéléséről elmondta: a Kecskeméten Mercedes-gyárat üzemeltető társaság a kapacitásának bővítését és technológiájának fejlesztését is mérlegeli. Mindez további modellek hazai gyártását jövendöli.
[BANNER type="1"]
A több fázisból álló beruházásról „komoly tárgyalások zajlanak – mondta az államtitkár. Kiemelte, hogy a Daimler „rendkívül elégedett a kecskeméti üzemmel, amely a stuttgarti központú globális óriáscég gyárainak hálózatában „kiemelkedően teljesít.



Arra a kérdésre, hogy valamennyi terv Kecskemétet érinti-e, azt mondta, hogy egyelőre nincs szó Kecskeméten kívüli konkrét helyszínről. A mérlegelt beruházás értékéről és a megteremthető új munkahelyek számáról még nincsenek pontos adatok. A projekt átfutási ideje egy-két év lehet. Azaz 2016-2017 tájékán várható az újabb magyar Mercedes.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek