hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapÚjabb üzemanyagár-emelés következik

Újabb üzemanyagár-emelés következik

Szerdán ismét feljebb kerülnek az üzemanyagárak. A dízel ára kétszer annyit nő, mint a benziné, mégis ugyanannyiba fognak kerülni.


Míg múlt hét pénteken egységesen, 3-3 forinttal lett magasabb a benzin és a gázolaj ára, most szerdán a Holtankoljak.hu információi szerint utóbbi jelentősebb áremelést kap. Nem sokkal, a hét derekán 4 forinttal kerül feljebb a gázolaj, míg 2-vel a benzin literára. A most még 323-324 forintos 95-ös és a jelenleg 321-322 forintos gázolaj literenkénti átlagára így egységesen 325-326 forint lesz szerdától.[BANNER type="1"]
Hiába a mostani emelés, így is valamivel olcsóbban tankolhatunk mint tavaly, sokkal kedvezőbben, mint két vagy három éve Hiába a mostani emelés, így is valamivel olcsóbban tankolhatunk mint tavaly, sokkal kedvezőbben, mint két vagy három éve

Az egyes töltőállomások árai természetesen továbbra is igen jelentős, akár literenkénti 30-40 forintos eltéréseket mutathatnak, érvényes tehát a mindig hangsúlyozott tanács: előre tankolni csak olcsóbb kút mellett elhajtva ajánlott. A drágább helyeken, például az autópályákon könnyedén belefuthatunk akár 350 forintos literárakba, amelyek persze még így is számottevően kedvezőbbek, mint a 2012-ben adódott 450 forintos (átlagár szerinti) csúcsok.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek