Ismét várható támogatás a villanyautók támogatásához, ám még nem tudni mikor, miként
Hazánk is vállalta a gazdaság karbonsemlegességét 2050-re – emlékeztetett beszédében Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a ZalaZone Járműipari Tesztpályán tartott mobilitási rendezvényen. Ennek érdekében pedig támogatni kívánják az elektromos autók és elektromos autóbuszok terjedését. Ugyanakkor jelenleg nincs elérhető, pályázható ártámogatás, miután június közepén rövid idő alatt kimerült az elektromos járművek vásárlásának támogatására szánt ötmilliárd forintos keret. A tervek szerint viszont folytatódik a támogatási program – közölte az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Zalaegerszegen.
[BANNER type="1"]
Hogy mikor és miként indul az új támogatási rendszer, egyelőre titok fedi. Júniusban mindössze 1,5 nap alatt elfogyott az 5 milliárd forintos keret, sőt az ennyi idő alatt is túlfutott igénybeadás miatt múlt héten további 882 millió forinttal toldották meg a támogatás összegét, hogy minden igénylő megkaphassa azt.
A tegnap elhangzottak szerint tehát ismét várható a pályázat megnyitása, sőt elektromos kerékpárokra is kiterjedő ártámogatás is tervben van. Ugyanakkor az is újfent elhangzott, hogy szükség van a már több mint 20 ezer autóra felkerült zöld rendszám feltételrendszerének módosítására. De akadt ennél többeket érintő üzenet is: a nagy számban futó Euro3-as és Euro4-es autókat egyenesen nyugdíjaznák a hazai utakról, miközben az import által még mindig zömében ilyenek érkeznek be hazánkba. Hogy miként korlátoznák az elavult autók tartását, regisztrálását vagy akár a zöld rendszámos modelleket, arról részletek még ugyanúgy nem derültek ki, ahogyan arról sem, hogy mikor és pontosan milyen új villanyautó-vásárlási támogatást várhatunk.




