hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÜnnepélyesen is átadták az új rendőrautókat

Ünnepélyesen is átadták az új rendőrautókat

Bár az új, Opel Astra Classic III rendőrautók egy része már több mint egy hónapja szolgál, hivatalos és ünnepélyes átadásuk a karácsony előtti utolsó munkanapon volt.





Fordok és Skodák után ismét Astrákba ülnek a rendőrök, ez persze nem újdonság, október vége óta hivatalosan is tudjuk, a rekordgyorsasággal legyártott új rendőrautók pedig már novemberben feltűntek a hazai utakon. Sietni kellett az átadással, hiszen a 3 éves bérleti szerződéssel igénybe vett Fordok kifutottak. Hogy legközelebb ne kerülhessen szorult helyzet közelébe sem a rendőrség, ezúttal, a 15 évvel ezelőtt üzembe állított 938 Astra F-hez hasonlóan meg is vásárolta az autókat. Míg másfél évtizeddel ezelőtt Szentgotthárdon komolyabb átalakításokkal, erősített futóművel, rövidített váltóáttételekkel, műbőr kárpitozással készültek a rendőr Astrák, ezúttal német gyártású és nem ennyire speciális autókat kapott a rendőrség.



Az 1250 járőrautó egységesen 1,6-os, 115 lóerős (szentgotthárdi) benzinmotoros, az egyik példányt a hétmilliomodik magyar Opel motor hajtja. Ellátmányuk nem rossz: CD-s autórádió, elektromos első ablakemelők, központi zár, légkondicionáló, ködfényszóró és még tolatóradar is került mindegyikbe. A flotta zöme a megszokott fehér alapszínű, ám a Készenléti Rendőrség ezúttal ezüst színű, metálfényezésű Astrákat kap – megkülönböztetésül, és nyilván az újraértékesítés elősegítésére. [BANNER type="1"]



A december 21-én átadott új Astrák a rendőrség közleménye szerint „gazdaságos üzemeltetésű, biztonságos technikával felszerelt járművek, eddigi tapasztalataink szerint zömében MFR kezdetű rendszámmal és persze rendőrségi matricával, fényhíddal szolgálják a biztonságot és a bűnüldözést. Gyári érték szerinti 6,7 l/100 km vegyes fogyasztásukkal fél literrel valóban takarékosabbak a lecserélt Focus kombiknál, csomagterük persze jóval szerényebb méretű. Azt korábbi interjúnkból tudjuk, hogy a Focusokkal elégedettek voltak a rendőrök, illetve, mivel például téligumi tesztünk során is vezettünk több volt rendőr Focust, magunk is meg tudjuk erősíteni, hogy bírták a strapát. Kíváncsian várjuk, hogy miként állják majd a sarat az Astrák.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

20 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Még valami!
    Ha drágább autót vettek volna akkor azon menne a hiszti, hogy miért nem érték be vmi olcsóbbal, meg hogy majd beszedik birságokból.
    Nem a szervet védem, de szerintem nem olyan rossz választás ez mint ahogy azt sokan beállítják.

  2. Tisztelt okoskodók! Ezek legalább ki vannak fizetve, és nem lízingelik őket (a ti pénzetekből is!)
    Másodszor a kombi focus sem versenyautó. Azt is lenyomják az erősebb verdák.
    Harmadszor nem amerikában élünk, és sajnos nem is nyugat európában.

  3. Én nem értem ezt a hozzá állást, hogy ezek járőr kocsik és nem elfogó autók. A mezei járőr bármikor kerülhet olyan helyzetbe, hogy valakit elkell fognia. Az elfogó audi vagy oktávia meg csak álltalában járőrözik az autópályán. Vagy ha valakit elkell fogni pl a 4-.es főúton Debrecen és Szolnok között, szólunk az Audinak, hogy jöjjön már a Balatontól az M7.es-ről mert valakit elkell kapni! Pont az autópályákra nem kellene rs audi meg ilyesmi, mert a legkönnyebben lezárható az autópálya és annak kihajtásai, még vidéken száz mellék uton lehet eltünni pillanatok alatt. Egyetértek, hogy ez az autó egy vicc, kicsi, gyenge, használhatatlan.

    alap járőr autó más országokban:

    amerika: holden caprice wm (chevrolet caprice) motor:3,6 vagy 6,0 cm3

    egyesült királság: volvo v 70 2,4 turbó vagy vauxhall vectra 2,8 v6 (most kaptak insigniákat)
    létezik náluk „panda autó” kicsi kisegitő rendőr autók mint a mi új opelünk
    de azok nagy részén még sziréna és villogó sincs, csak kisegitő autók

    német ország: vw minimum 2.0, audi minimum 1.8T és kompresszoros mercik nem alap 1.6-os egyik sem

    Talán romániában van a dacia logan alap motorral.

  4. Szerintem pl dacia logan is elég lenne arra, hogy az út szélén trafizzanak. Mert mostanában kb ennyiben kimerül a rendőrségi jelenlét. Nem is tudom van-e még egyáltalán elfogó Magyarországon, pedig kellene. A sok külföldi rendszámos autópályahuszárokat is le kéne vadászni, nem csak a magyar rendszámmal küszködő kis autókat (utólag, nem kevés esetben kétes jogossággal). Nem biztos, hogy igazam van, de én ezt látom …

  5. Nyugodtan visszafoghatod magadat, mert karácsony ellenére is ostobaságokat beszélsz.
    Még egyszer kérdezem, melyik európai országban adják ki több száz lóerős járőrautók a rendőrautó-flotta gerincét?
    Intézkedésre pedig megfelelnek ezek az autók, ahogy megfeleltek az Astráknál kisebb teljesítményű Focusok is.
    Az autós üldözést pedig ne úgy képzeld el, ahogy a zs-kategóriás amerikai filmekben láttad. Már csak azért is felesleges pénzszórás lett volna ezeknél számottevően nagyobb teljesítményű járőrkocsik beszerzése, mivel Magyarország közúthálózatának 80%-a teljes mértékben alkalmatlan 120-140 km/h sebességnél nagyobb haladásra.

  6. [b]Nem ésszel nehéz felfogni, hanem az élettel kellene tisztában lenni![/b]
    Felejtős az, hogy egy mezei járőr soha ne kerülhessen abba a helyzetbe amikor bizony intézkednie kell, mert ugye ő elvileg rendőr…
    Karácsonyra való tekintettel vissza fogtam magam!

  7. „de szeretném látni azt a rendőrt amelyik egy komolyabb autó után akar ezzel a viccel menni.”

    Komolyan olyan nehéz ezt ésszel felérni, hogy ezek járőrautók lesznek, nem elfogóautók? Mutass már légyszíves egy olyan európai országot, ahol a mezei járőrautók több száz lóerős erőművek, amikkel BMW-ket szorítanak meg.

    Egyébként elárulom neked a nagy titkot, ezzel az Opel, illetve a szentgotthárdi motorgyártó részlegének zsebe lett vastagabb, ugyanis ők tették a legjobb ajánlatot a tenderen.

    Az autópályákon pedig nem ezek, hanem 200 lovas Octaviák és Audik szolgálnak.

  8. Maradjunk abban, hogy Opel tulajdonos vagyok, de ez az autó vicc!
    Németországi tuninggal megerősített kettő literes automata váltós Vectrám van.
    Én mondjuk jogkövető vagyok, de szeretném látni azt a rendőrt amelyik egy komolyabb autó után akar ezzel a viccel menni. Az általam ismert nehéz testi munkával megszerzett BMW-k, melyet nem fehér bőrű honfitársaink vezetnek (jogosítvány?) még engem is otthagynak az autópálya felhajtónál.
    [b]Nem tudom kinek a zsebe lett ezzel az ostoba döntéssel vastagabb?[/b]

    Közlekedésjogi téma az üldözés.
    Nos az USA-ban is tiltott az üldözött jármű megközelítése akkor, ha ezzel másokat veszélyeztetnek!
    Nem lökdösik fel bármit is tettek fel e youtubera, ezt amerikai (régen volt) szomszédomtól és sok ismerősömtől tudom.
    Ott ugyanis valóban a magántulajdon szent, tehát a rendőr a tevékenységével másnak kárt nem okozhat!
    Nálunk hasonló okbók tiltja a jogalkotó az üldözés bizonyos formáit.

  9. Én is láttam az említett videot, és olvastam hozzá néhány háttéranyagot is. Abban a helyzetben a rendőrök mindenben 100%-ig a szabályoknak megfelelően jártak el. Magyarországon olyan törvények vannak, hogy nem „tolhatja le” az útról a részeg sofőrt, ha Astraval van, ha Pathfinderrel. A rendőr a törvények alkalmazója. Tehát azt és úgy kell végrehajtania, amit mások kitalálnak. Ha az adott esetben másképp járnak el a rendőrök, akkor őket vonják eljárás alá.
    Lehet, hogy nálunk is le kellene tolni az ilyen ittas sofőrt az útról kocsival együtt, de ezt a törvényalkotónak kell megmondania.

  10. Van egy nagyon jó kis videó a Youtube-on, amikor több „óráig” üldöznek egy részeg autóst a rend éber őrei hazánkban és szinte percenként 10-szer bemondják, hogy álljon meg, húzódjon le bla bla bla:( Ez tiszta vicccc !!!!!!
    Ezzel szemben Amerikában a rendőrautók elején ütközőráccsal szorítják le az ilyen hülyéket, hogy ne veszélyeztessék a többi közlekedőt az úton!!! Be kellene dúrni a pi..ába az ilyeneket az árokba gallytörővel!!! Nem itt finomkodni Opel astrákkal 😀 Normális ember lehúzódik, ha szirénát hall nem kötözködik.

  11. a baleseti heylszinelőknek régen a Lada Nivába befért a cuccuk…Most meg kisbusszal járnak.
    Ezek a kocsik járőrkocsik, semmilyen plusz felszerelést nem tesznek bele.Régen a RENGETEG földutakon elment a Lada 1300-as kombi, akkor ha egy 30 évvel modernebb technika csak megbírkózik vele ha egy hónapba párszor rákényszerül….

  12. Ha 15 évvel ezelőtt megfelelt az ennél még sokkal kisebb F-Astra, ha a szlovákoknál megfelel az ötajtós Ceed, a hollandoknál szintén ugyanilyen H-Astra, akkor csak jó lesz valamire ez is.
    Vidékre meg ott vannak a most átadott négykerékmeghajtású új Skoda Yetik, a korábbi schengeni pénzből vett Pathfinderek, Octaviák is.
    Az egy dolog,hogy a rendőrök milyen autót álmodnak meg maguknak, és más dolog a realitás és az anyagi keretek.

  13. A Focusokhoz képest ez egy visszalépés. Kisebb csomagtér, kisebb hely, 2 közepes termetű járőr már úgy ül be egymás mellé, hogy a válluk szinte összeér a téli felszerelésben.
    Szűkebb a hely mint a Focusokban. És senki nem vette észre, hogy ezek nem kombik ????
    Hová fér el pl. a baleseti helyszínelők felszerelése ????

    Rendőrautónál meg fogyasztásról beszélni hülyeség. Rendőrökkel beszélve erősebb autókat szeretnének 4 kerék meghajtással mert pl. vidéken földutakon ez az Astra használhatatlan lesz.
    A spéci futómű, és a jobban gyorsító váltó itt is elkelt volna de egy nagyobb motor (2000 ccm) szintén.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek