hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÜnnepi korlátozások a fővárosban

Ünnepi korlátozások a fővárosban

A nemzeti ünnep kapcsán néhány forgalmi és parkolási korlátozás már kedden kezdetét vette, a legtöbb azonban ma érvényes.

[kepallobal=409684]Érdemes figyelni a korlátozásokat, ugyanis a korábban leparkolt autók elszállítására is sor kerülhet – ez esetben a tulajdonos a Rendőrségnél érdeklődhet és bírság, valamint szállítási díj nélkül veheti át autóját, ám kényelmesebb az intézkedést megelőzve máshova parkolni[/kepallobal]Közúti lezárások


A március 15-i állami ünnepségek miatt már kedd (március 13. este 18 órától kezdetét vette néhány korlátozás, tábla tiltja a megállást a rendezvények végéig, kedd este 18 órától a Várban a Dísz téren, szerda déltől a budai vár környékén az Attila úton a Szarvas tér és a Dózsa György tér között; a Dózsa György téren, a Palota úton, a Hunyadi János úton, a Tárnok utcában, a Szentháromság utcában, az Úri utcában, az Országház utcában, a Színház utcában, a Szentháromság téren, a Kapisztrán téren, a Bécsi kapu téren és a Váralja utcában.


Szerdán, azaz március 14-én 12 órától megállási tilalom érvényes a Kossuth Lajos tér környékén az Alkotmány utcában, a Vértanúk terén, a Vajkay utcában, a Szalay utcában, a Balassi Bálint utcában, a Széchenyi rakparton, az Olimpiai parknál, az Október 6. utcában és az Arany János utcában.


A Nemzeti Múzeum térségében a Múzeum körúton, a Pollack Mihály téren, a Puskin utcában, a Trefort utcában, a Múzeum utcában, az Ötpacsirta utcában, a Reviczky utcában, a Bródy Sándor utcában és a Szentkirályi utcában is érvényes a megállási tilalom, szintén szerdán déltől.


Szerda este 18 órától a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Széchenyi István téren az MTA előtti parkolóban, a pesti alsó rakparton a Lánchíd mindkét oldalán és a Szent István parki lehajtónál, a József nádor téren, a Döbrentei téren, az Apáczai Csere János utcában, a Szalay utcában, a Nyugati téri parkolóban, a Kodály köröndön, a Városligetben az Olof Palme sétányon és Budán a Bem téren, valamint este nyolc órától a Lánchíd utcai parkolóban is tilos megállni.


Március 15-én az állami ünnepségek miatt a rendezvények végéig lezárják a forgalom elől a következő útszakaszokat.

  1. Reggel 6 órától este 19 óráig a Kossuth Lajos teret és az Alkotmány utcát. Ugyancsak reggel hattól zárják le a budai vár területét a Fortuna köztől és a Szentháromság utcától a Dísz térig, az Úri utcát, a Kapisztrán teret, a Dísz teret és a Tárnok utcát.


  2. Reggel 7 órától a Múzeum körutat, a Szentkirályi utcát, a Puskin utcát, a Múzeum utcát, a Bródy Sándor utcát, a Pollack Mihály teret, a Reviczky utcát és az Ötpacsirta utcát.


  3. Reggel 8 órától fél tízig az Alkotmány utca–Kiskörút útvonalat és a Kossuth Lajos utca–Erzsébet híd–Attila út–Dózsa György tér–Palota út útvonalat zárják le a forgalom elől.


  4. Délelőtt 10 órától forgalomkorlátozások várhatók a Károly körúton és az Erzsébet téren 21 óráig, 12.30-tól felvonulás indul a Kodály körönd–Andrássy út–Erzsébet tér–Bajcsy-Zsilinszky út útvonalon. 11 órától várhatóan délig rendezvényt tartanak a Belvárosban a Petőfi téren. 11 órától motoros felvonulás okozhat fennakadást egyebek közt a Jagelló út–BAH–csomópont–Alkotás utca–Krisztina körút–Vérmező út–Margit körút–Margit híd–Szent István körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Andrássy út, az Erzsébet tér–Károly körút–Dohány utca–Síp utca–Rákóczi út–Kerepesi út–Veres Péter út–Szabadföld út 3-as főút kivezető szakasza útvonalon. 11 órától futóverseny indul Pestszentlőrincen a Kastélydombról a Nemes utca–Királyhágó utca–Halomi út–Száva utca –Gyékény tér–Dráva utca–Bököny utca–Mályinka utca–Fogoly utca–Péterhalmi út –Kettős-Körös utca–Lőrinci út–Vezér utca–István utca–Kastélydomb útvonalon. Ezekben az utcákban szintén időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani.


  5. Délután 13.30 és 15 óra között lezárásra kell számítani egy felvonulás miatt a Dísz tér–Hunyadi János utca–Lánchíd–József Attila utca–Október 6. utca–Arany János utca–Bajcsy-Zsilinszky út és a Nyugati tér–Nagykörút–Balassi Bálint utca–Kossuth Lajos tér útvonalon. 14.15-től a Nyugati tér–Szent István körút–Jászai Mari tér–Balassi Bálint utca–Kossuth Lajos tér útvonalon, 14.30 órától a Jászai Mari tér–Balassi Bálint utca–Kossuth Lajos tér útvonalon kell ugyancsak forgalomkorlátozásra számítani.


  6. 15.30-tól demonstráció kezdődik az út teljes lezárása mellett a Szabad Sajtó úton. A korlátozás várhatóan 19 óráig tart.


  7. 16.45-től felvonulás indul az Erzsébet híd–Döbrentei tér–Döbrentei utca–Ybl Miklós tér–Lánchíd utca–Clark Ádám tér–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Bem tér útvonalon. Itt várhatóan 18.15-ig kell kisebb nagyobb korlátozásokra számítani.




Az érintett rendezvények környezetében több helyen kell számítani megállási, illetve várakozási tilalomra.


A lezárások és terelések tényleges időpontja a rendőrség operatív döntése alapján változhat.
[BANNER type="1"]
Parkolás


Március 15-én, csütörtökön valamint, március 16-án, pénteken a főváros teljes területén díjmentes a közterületi parkolás. Tekintettel arra, hogy a pénteki nap helyett március 24-e (szombat) munkanapnak minősül, ezért a szombati nap lesz díjköteles.


A BKK által üzemeltetett P+R parkolók a hosszú hétvégén is a megszokott rend szerint működnek, tehát Kőbánya-Kispesten, Újpest-Városkapunál, a Margitszigeten, Budagyöngyénél a megszokott rend szerint fizetni kell a parkolásért. Ugyanez érvényes a városligeti autóbusz parkolóra is.


A részletes változások és a további fontos információk – a tömegközlekedési járatok módosított menetrendjéről – megtekinthetők a BKV (www.bkv.hu), illetve – közlekedésről – a FŐVINFORM honlapján (www.fovinform.hu, telefon: +36 1 317 1173).


Forrás: bkk.hu

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek