hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapUtat keresne autójával?

Utat keresne autójával?

Tavaly rendszeresen beszámoltunk a Pécsi Georallye Autósport Egyesület (PG-ASE) által szervezett autós tájékozódási futamokról, illetve a 2011-es Georallye Magyar Bajnokság névadó szponzora is volt az Autonavigátor.hu.


Mi is az a Georallye? Gyakorlatilag tájfutás autóval, azaz a rajtnál megkapott itiner alapján kell etapokat teljesíteni, tereppontokat megtalálni, menet közben pedig még frappáns kérdésekre is választ adni. Miként tavaly, idén is ízelítőt adunk.


Ez évben is három futamból áll a Georallye Magyar Bajnokság, a nyári forduló az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a Georallye Közép-Európa Kupa magyarországi fordulója is lesz egyben. Mindhárom futam Pécsett illetve Pécs környékén kerül megrendezésre.


A 2012-es idény első versenyére május 12-én szombaton kerül sor, a verseny a Kalandpark kupa nevet viseli és sorrendben már a 67. Georallye verseny.
[BANNER type="1"]

Az idei év újítása, hogy a versenyt a megszokott 4 etap helyett ezúttal 7 szakaszra osztották a szervezők, melyek közül néhány egész rövid, 2-3 km hosszú, de lesz jóval hosszabb, 20-25 km-es etap is.


A tájékozódási szakaszok között ügyességi versenyek is lesznek, és az idei év másik újdonsága, hogy a 16 év alatti gyermekek számára külön tájékozódási versenyszám is lesz! Ennek lebonyolítási módja legyen meglepetés a versenyre látogatók számára.


Nevezni a helyszínen, a verseny napján 8 és 9 óra között lehet, illetve előzetesen a www.georallye.hu oldalon.


A verseny részletes programja elérhető a PG-ASE honlapján.


Az első, májusi futamot szándékosan bemelegítőnek, illetve hívogató, az érdeklődőket kóstoltató futamnak tervezik a szervezők, aki ott kedvet kap a versenyzéshez, annak bátran ajánlják a június 29-30 között megrendezésre kerülő Közép-Európa Kupa fordulót, illetve a Magyar Bajnokság zárófutamát, mely 2012. október 12-13 között kerül megrendezésre.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek