hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÚtjavítás, sávlezárás és csúszós út? Érdemes előre lassítani!

Útjavítás, sávlezárás és csúszós út? Érdemes előre lassítani!

Több autó is megpördült, egymásnak ütközött hajnalban az M31 autópályán.


Bár ma hajnalban az Országos Meteorológiai Szolgálat országszerte visszavonta a korábban kiadott ónos eső miatti figyelmeztetést, örök érvényű, hogy sebességünket a látási körülményeknek és az útviszonyoknak megfelelően kell megválasztani. Nedves autópályán és fagypont körül például nem ajánlott a maximálisan engedélyezett tempóval hajtani, s ennek kapcsán az időszakos korlátozásokat is érdemes komolyan venni. Sajnálatos okból, egy mai baleset miatt, ám hangsúlyosan hívja fel erre a figyelmet a Budapesti Autósok olvasója által készített videó. A 100-as korlátozásra is „hallgató és a sávelhúzás táblára figyelemmel is lassító, kellő követési távolságot tartó sofőr megúszta azt, hogy abba a tömegbalesetbe csapódjon, aminek számos résztvevője volt.

Mint írta, „Az M31-es felüljárón, Pest felé vezető oldalon a 6-7-es kilométer tábla között történt ma reggeli baleset szemtanúja voltam. Nem sokon múlott, hogy én is résztvevője legyek. Személyi sérülés nem történt (legalábbis amíg ott voltam). A 0 fokban a felüljárón megmaradt a jég amin megcsúsztak az autók. Ezért nagyon fontos az útviszonyokhoz igazítani a sebességünket. Az út hátralévő szakaszában már én is sokkal óvatosabb voltam.
[BANNER type="1"]


A videón az is látható, hogy a fedélzeti kamerás autó elé beforgó Ford Focus utasa az ijedtségtől az úttestre lépve kiszáll az autóból. Ez azért nagyon veszélyes, mert ilyenkor elég magas az esélye a további autók „érkezésének, ezt alighanem maga is belátta, visszaült, majd autójukkal el tudtak menni az elakadásjelzővel álló teherautó mellett.
[BANNER type="2"]

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek