Üzemanyagár-változás: pénteken a dízel ára fokozottan csökken

    0
    1
    Miként arról beszámoltunk, e hét szerdán is 5-5 forinttal csökkent a benzin és a gázolaj ára. Most pedig azt tudtuk meg a Holtankoljak.hu-tól, hogy múlt hét után e pénteken is a gázolajat fokozottan érintő újabb ármérséklés következik: a gázolaj ára ismét 5, a benziné 2 forinttal csökken.[BANNER type="1"] A pénteki árcsökkentéssel a gázolaj a január közepi szinthez már 28, a benzin 13 forinttal lesz olcsóbban tankolható, péntektől már mindössze 10 forint árkülönbség lesz a két üzemanyagfajta között, de még mindig a benzin lesz az olcsóbb. A 95-ös átlagára 380, a gázolajé 390 forintra módosul.
    Továbbra is jelentős, akár 50 forintos, az egyes üzemanyagokat nem feltétlenül azonosan érintő változások adódhatnak az egyes töltőállomások között, de a folyamatos árcsökkenésnek köszönhetően a legdrágább helyeken sem kell attól tartani, hogy a 2012-ben adódott – átlagár szerinti – 450 forintos csúcsszintekkel fussunk össze, legalábbis a normál üzemanyagok kapcsán. Nem árt tudni, hogy a 95-ös benzin – a prémium üzemanyagokkal szemben – már E10-es, ami a 20 évnél idősebb autók (és egy két kivételes modell) kapcsán problémát okozhat – ennek kapcsán bővebb infóval itt szolgálunk.
    Előző cikkFélidős frissítéssel lett gazdagabb a Suzuki Ignis
    Következő cikkLassan technológiai iparrá alakul az autógyártás
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.