Vészhelyzetben dudálni fog, lassú tempónál pedig érkezésére figyelmeztető hangot fog kiadni a Google önvezető, elektromos hajtású autója
Nem elég önmagukat elvezetniük a jövő sofőr nélküli autóinak, a többi közlekedőt is látniuk, szükség szerint figyelmeztetniük kell. Ennek természetesen szerves része lesz már az autók közötti kommunikáció, de a gyalogosokat, illetve a „hagyományos sofőröket azért nem elektronikus üzenetben fogják tájékoztatni arról, hogy netán szabálytalanságukból adódóan útban vannak. Utóbbira megmarad a jó öreg kürtszó. [BANNER type="1"]
De vajon milyen az ideális dudálás? Ezt még most sem tudhatjuk meg, ugyanis a Google egyelőre csak annak tanításánál tart, hogy mikor kell dudáljon az önvezető autó. Ha pedig utóbbit már jól fogja tudni, akkor majd azt is megnézik, hogy a különféle helyzetekben mely dudaszókra reagálnak a lehető leggyorsabban az emberek. A Google szerint autójuk olyan lesz, mint egy türelmes sofőr: csak valóban vészhelyzetben fog tülkölni.
A Google autója természetesen nem csak baj esetén hangot adni, villanyautóként a gyalogosokat és a kerékpárosokat folyamatosan tájékoztatnia kell, hogy „jön – épp annak érdekében, hogy ne adódjon vészhelyzet. Az „alapzaj – amiről még nem tudni, hogy mit fog utánozni – természetesen sebességfüggő lesz és csak kifejezetten lassú tempónál fog előjönni, hogy véletlenül se találja majd a közönség „aljas lopakodónak a természetesen elektromos hajtású önvezető autót.




