Összesen 33 különféle abroncsot vetett össze idén az ADAC (Forrás: ADAC)
Hó és jég nélkül is kicsúcsosodik, hogy hideg időben, akár száraz, de pláne nedves aszfalton a nyári gumik hátrányba kerülnek a téli abroncsokkal szemben. Közülük sem mindegy azonban, hogy milyet választunk. Az ADAC idén két méretosztályban, összesen 33 gumimodellt vetett össze. Azon túl, hogy az egyes kritériumoknak más-más abroncs felel meg a leginkább, a végső győzelemhez, az általánosan jó értékeléshez minden szempontból kiegyensúlyozott teljesítmény szükséges, hiszen
csak az az abroncs nevezhető jónak, ami semmilyen szempontból sem vérzik el.
A kisautók 185/65 R15 méretű abroncsait a németek népautójukon, a Volkswagen Polón tesztelték. A méretosztály 16 abroncsának negyede, azaz 4 gumi jó minősítést kapott. Ezek sorrendben a Continental WinterContact TS 870, a Goodyear Ultragrip 9+, a Semperit Speed-Grip 5 és a Michelin Alpin 6 – minden fő kritériumban jól végeztek, tehát joggal mondható, hogy kiegyensúlyozott eredményt mutattak. Vizes úton a Goodyear, hóban a Semperit, tartósságával szokás szerint a Michelin a legjobb, összesített eredményeivel mégis a Continental áll az élen.
[BANNER type="1"]
A kisautók méretosztályában, 185/65 R15 méretben 16 gumimodellt vetettek össze, Volkswagen Polókon (Forrás: ADAC)
A BFGoodrichtól az Avonig terjedő hét gumiabroncsos középmezőny továbbra is kielégítően teljesít. Itt érdemes a részleteket szemügyre venni, mert az egyéni vezetési profiltól függően egy kielégítő (és általában olcsóbb) tesztjelölt is ajánlhatónak bizonyulhat. A teljes mezőnyből száraz úton kiemelkedő a havon és jégen már nem remekelő Maxxis Premitra Snow WP6, míg vizes aszfalton a legjobbak közt végzett a Bridgestone Blizzak LM005. A kisautók kategóriájában három gumiabroncs minősítése csak „elégséges”: a Dunlop Winter Response 2 például tavaly jelentősen jobban teljesített szárazon, de a Fulda Kristall Montero 3 és a Barum Polaris is nyúlósnak mutatkozott száraz úton is.
Hóban hasonlóan jól szerepelt az összesítetten jó minősítésű Sempert Speed-Grip 5 és az amúgy kielégítő BF Goodrich G-Force Winter 2 (Forrás: ADAC)
Két további abroncs, az Imperial Snowdragon HP és a Wanli SW611 még nagyobb hiányt mutatott, méghozzá a vizes aszfalton fékezhetőség kapcsán. Ahol a legjobb gumival már megállt a tesztautó, ott a Wanlival még mindig 39 km/h-val robogott, és csak újabb tizenegy méteres fékút után állt meg. Az ADAC ezért az utóbbi két gumit messziről elkerülendőnek minősítette.
[BANNER type="2"]
| ADAC értékelés | Szárazon (15%) | Vizesen (30%) | Hóban (20%) | Jégen (10%) | Zaj (5%) | Fogyasztás (10%) | Kopás (10%) | |
| Continental WinterContact TS 870 | 2,2 (Jó) | 2,3 | 2,1 | 2,2 | 2,5 | 3,0 | 1,8 | 2,2 |
| Goodyear UltraGrip 9+ | 2,2 (Jó) | 2,3 | 1,7 | 2,5 | 2,3 | 2,7 | 2,0 | 2,5 |
| Semperit Speed-Grip 5 | 2,2 (Jó) | 2,5 | 2,3 | 2,0 | 2,3 | 2,6 | 1,7 | 2,0 |
| Michelin Alpin 6 | 2,3 (Jó) | 2,5 | 2,3 | 2,4 | 2,3 | 2,5 | 2,1 | 1,5 |
| BF Goodrich G-Force Winter 2 | 2,7 (Kielégítő) | 2,6 | 2,7 | 2,0 | 2,5 | 2,7 | 2,4 | 2,0 |
| Vredestein Wintrac | 2,7 (Kielégítő) | 2,4 | 2,1 | 2,7 | 2,4 | 2,8 | 2,4 | 2,5 |
| Bridgestone Blizzak LM005 | 3,0 (Kielégítő) | 2,1 | 1,7 | 2,4 | 2,8 | 2,9 | 1,9 | 3,0 |
| Maxxis Premitra Snow WP6 | 3,0 (Kielégítő) | 1,9 | 2,2 | 2,9 | 2,7 | 2,6 | 2,6 | 3,0 |
| Firestone Winterhawk 4 | 3,2 (Kielégítő) | 3,2 | 2,0 | 2,2 | 2,1 | 2,8 | 1,7 | 2,5 |
| Nexen Winguard Snow G3 | 3,3 (Kielégítő) | 3,3 | 2,5 | 3,3 | 2,1 | 2,5 | 2,2 | 2,5 |
| AVON WT 7 Snow | 3,5 (Kielégítő) | 2,9 | 2,5 | 3,5 | 2,4 | 3,0 | 2,3 | 2,5 |
| Dunlop Winter Response 2 | 3,6 (Elégséges) | 3,6 | 1,8 | 1,8 | 2,5 | 2,7 | 1,9 | 2,5 |
| Fulda Kristall Montero 3 | 3,7 (Elégséges) | 3,6 | 3,7 | 1,9 | 2,3 | 2,9 | 2,0 | 2,0 |
| Barum Polaris 5 | 3,9 (Elégséges) | 3,9 | 3,2 | 2,4 | 2,8 | 3,0 | 2,0 | 2,0 |
| Imperial Snowdragon HP | 5,3 (Rossz) | 2,1 | 5,3 | 4,0 | 2,3 | 2,9 | 2,2 | 1,5 |
| WANLI SW611 | 5,5 (Rossz) | 2,7 | 5,5 | 2,7 | 1,9 | 2,9 | 1,8 | 2,5 |
Ahogyan a kisautóknál, úgy a komapkt SUV-oknál is a Continental abroncsa bizonyult legjobbnak (Forrás: ADAC)
A ma leginkább szabadidő-autókra kerülő, de még a normál kompakt modelleken is fel-felbukkandó 215/60 R16 méretű abroncsokból 17 különféle modell mérkőzött az ADAC-nál, ezeket Skoda Karoqokra szerelték, de az Audi Q3-tól a VW T-Roc-ig számos egyéb modellre kerülhetnek. Ebben a méretben is 4 abroncs kapott „jó, pont egy tucatnyi (12) „kielégítő minősítést, míg egyetlen olyan volt, ami csak elégségesnek bizonyult.
[BANNER type="3"]
A jó minősítést szerző Continental WinterContact TS 870, Dunlop Wintersport 5, Goodyear UltraGrip Performance+ és Michelin Alpin 6 modellek sorából ismét a Continental gumija volt összességében a legjobb, ahogyan vizes úton is. Száraz úton a Michelin, hóban a Goodyear remekelt.
Havas úton a Goodyear UltraGrip Performance + lett a legjobb a szabadidő-autóknál (Forrás: ADAC)
A Yokohamától a Falkenig terjedő tizenkét „kielégítő abroncsnál szokás szerint érdemes egy pillantást vetni a részletekre, itt is az a döntő, hogy jellemzően milyen úton autózunk. Száraz úton a mezőny legjobbjának bizonyult a 16 colos mezőnyben a Bridgestone Blizzak LM005, havon jól szerepelt a Kleber Krisalp HP3 és az ESA+TECAR Supergip Pro. A SUV-oknál egyetlen abroncs szerzett gyenge/feltételesen ajánlott minősítést, ez pedig a Coopertires WM-SA2+. Hóban és jégen sem túl erős, ugyanakkor kopásával és száraz utas jellemzőivel egyenesen gyenge, ezért az ADAC tesztje szerint helyette másik modellt érdemes választani. A felette lévők viszont alapvetően mind a megvehető kategóriába tartoznak, ami különösen jó hír idén, amikor a gumisoknál sem az a jellemző, hogy mindenhol jelentős mértékben válogatni lehet a modellek között, már amennyiben meg tudjuk fizetni az abroncsokat, amelyeken spórolni nem szabad. A téli gumi ugyanis a télen autózás elengedhetetlen feltétele, már amennyiben a fagyos, havas napokon is autózni kívánunk.
| ADAC értékelés | Szárazon (15%) | Vizesen (30%) | Hóban (20%) | Jégen (10%) | Zaj (5%) | Fogyasztás (10%) | Kopás (10%) | |
| Continental WinterContact TS870 | 2,1 (Jó) | 2,4 | 2,1 | 1,6 | 1,9 | 2,8 | 2,1 | 2,5 |
| Dunlop Winter Sport 5 | 2,1 (Jó) | 2,4 | 2,2 | 1,6 | 2,0 | 3,1 | 1,7 | 2,0 |
| Goodyear UltraGrip Performance + | 2,3 (Jó) | 2,5 | 2,5 | 1,4 | 2,2 | 2,8 | 2,3 | 2,0 |
| Michelin Alpin 6 | 2,3 (Jó) | 2,0 | 2,4 | 2,4 | 1,9 | 2,8 | 2,3 | 2,0 |
| Yokohama BlueEarth*Winter V906 | 2,6 (Kielégítő) | 2,3 | 2,6 | 2,6 | 2,4 | 2,9 | 1,9 | 2,5 |
| Bridgestone Blizzak LM005 | 2,7 (Kielégítő) | 1,8 | 2,0 | 2,7 | 2,4 | 3,4 | 2,1 | 2,5 |
| Kleber Krisalp HP3 | 2,9 (Kielégítő) | 2,9 | 2,8 | 1,8 | 2,2 | 2,8 | 1,8 | 2,5 |
| GT Radial Winterpro2 | 3,0 (Kielégítő) | 2,7 | 3,0 | 2,8 | 2,1 | 2,8 | 2,4 | 2,5 |
| Sava Eskimo HP2 | 3,0 (Kielégítő) | 2,5 | 3,0 | 2,3 | 2,0 | 3,5 | 1,7 | 1,5 |
| Vredestein Wintrac | 3,0 (Kielégítő) | 2,9 | 2,3 | 2,5 | 1,8 | 2,7 | 1,6 | 3,0 |
| ESA+TECAR Supergip Pro | 3,1 (Kielégítő) | 3,1 | 3,0 | 1,9 | 2,0 | 3,0 | 1,5 | 2,0 |
| Toyo Tires Observe S944 | 3,1 (Kielégítő) | 2,1 | 3,1 | 2,8 | 2,0 | 3,0 | 2,8 | 2,0 |
| Nokian Tyres WR Snowproof | 3,2 (Kielégítő) | 2,7 | 3,2 | 2,4 | 2,3 | 2,7 | 2,0 | 2,0 |
| Uniroyal WinterExpert | 3,3 (Kielégítő) | 3,3 | 2,8 | 1,7 | 1,8 | 2,9 | 1,5 | 2,5 |
| Matador MP93 Nordicca | 3,4 (Kielégítő) | 3,4 | 3,1 | 2,3 | 2,0 | 2,9 | 2,3 | 2,0 |
| Falken Eurowinter | 3,5 (Kielégítő) | 3,5 | 2,3 | 2,0 | 2,2 | 2,7 | 2,5 | 2,5 |
| Coopertires WM-SA2 + | 3,7 (Elégséges) | 3,7 | 2,6 | 2,7 | 2,4 | 2,9 | 2,4 | 3,5 |









Vegyetek inkább egy normális prémium 4 évszakos gumit, ami rendelkezik M+S minősítéssel. A magyarországi telekre teljesen felesleges már a téli gumi használata.