hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapVajon melyik lesz 2016 legérdekesebb autója?

Vajon melyik lesz 2016 legérdekesebb autója?




Minap összeírtuk, hogy milyen újdonságokat tartogat az idei, 2016-os esztendő. Persze nyilván temérdek olyan, zömében koncepciómodell is lesz az évben, amit most még csak nem is sejtünk, továbbá bizonyára lesz olyan is, ami majd a piacra lép, ám most még titkos. Viszont a nagyobb durranásokat már tudjuk, hiszen némi előzetest legtöbbjükről láthattunk, hallhattunk. Így aztán nekünk, az újabbnál újabb autókról nem csupán olvasóknak, hanem rendre íróknak is kialakult már némi fogalmunk arról, hogy mi az, amit különösképpen várunk az idei esztendőtől – már csupán autós, azon belül is termékfronton. [BANNER type="1"]



Jöjjenek tehát a személyes várakozások, szerzőnként abc-sorrendben, így elsőként Gere Tomi sorai arról, hogy ő mire kíváncsi leginkább az idei esztendőből.

Gere Tamás – a GT monogram nem véletlen


Elsőként két sportmodellen akadt meg a szemem és dobbant értük a szívem. A tavalyi év egyik nagy kedvence, a BMW M3 után kíváncsian várom, hogy mit tud a kistestvér M2. Méretének és kisebb tömegének köszönhetően bizonyára még kezesebb lesz, mint az M3. A Ford Focus már régóta arról híres, hogy kategóriájának egyik legjobban vezethető autója. Az RS kivitel minden bizonnyal egy adrenalinbomba lesz. Ezen kívül kíváncsian várom a Focus elektromos változatát, amelynek hatótávja remélhetőleg már a 200 kilométerhez lesz közelebb a valóságban, mintsem a 100-hoz.



Tény, hogy a Ford jelentősen odacsap a Focus RS változatával és a Focus Electric legújabb kiadásával a kompaktok körében, de sokak számára a nagyobb, méretesebb, tekintélyesebb autók jönnek be jobban, így van vele Hollósy Balázs kollégánk is.






Hollósy Balázs – a nagy királyokra vár


Itt az újév, és jönnek az új autók. Hogy én mit várok a leginkább? Természetesen a nagy királyokat, mint a Mercedes-Benz E-osztálya és a 2016 végére várt új 5-ös BMW. Előbbinek talán már a kormánya mögé is kerülhetünk még az idén. Méretben és tudásban velük egy táborban lesz az Alfa Romeo Giulia is, mégis nagyon más eset. Az olaszoknak meg kell végre találniuk magukat, és így kapaszkodni a németek mögött. Remélem, hogy jó kocsi lesz. Vadállat lehet a Ford Focus is, de jobb szeretem a finomabb karaktereket, mint amilyennek ígérkezik a Porsche 718 Boxster és Cayman. A nyitott Boxster felzárkózik az eddig fölé pozicionált, és – ha szabad ilyet kijelenteni – jobb Caymanhoz, de mindkettő alapból csak négyhengeres, ellenben turbós lesz. Rontás kizárva, csak az a kérdés, hogy mennyire lesznek mások. És hogy ne csak mindig a drága, meg a sportos kocsik legyenek szem előtt: engem is izgat az új Prius és várom a magyar családok potenciális álomautóját, az új kombi Opel Astrát.




Én a magam részéről a BMW új (3-as, 5-ös és 7-es) hibridjeire vagyok kíváncsi, meg persze a Toyota Prius negyedik generációjára, ami elődjénél szerényebb teljesítményű ugyan, de könnyebb, azonos menetdinamikát ígérő, alacsonyabb tömegközéppontú, és állítólag olyannyira rágyúrtak a vezethetőségére, hogy még a GT86 élményéből is tartogat valamit. Ha mindez igaz, akkor szenzációsan jó autó lesz. Scénic-tulajként természetesen a Renault Scénic negyedik generációjára is felettébb kíváncsi vagyok. De persze legalább ennyire az amúgy már tavalyra ígért, ám komoly újdonságsorukból kimaradt sportkocsijukra, az Alpine-ra, valaint az új Honda NSX-re, pedig nem csak soha nem is volt NSX-em, vélhetően soha nem is lesz, és ezzel aligha vagyok egyedül. De van itt még egy autó, amire azt mondom, hogy érdekes lesz. Igaz, talán csak koncepcióként látjuk idén, de már rögtön januárban. Ez pedig a Volkswagen teljesen elektromos mikrobusza. Ha ugyanis akár a Multivan kapna egy – amúgy vélhetően bármelyik beszállítónál megkapható – korrekt elektromos hajtásláncot, szenzációsan jó autó lenne. Akkumulátor fér bele nyilván, a végsebességét tőlem nyugodtan maximalizálhatják 135 km/órában. Mindez persze csak fikció, mindenesetre kíváncsian várom, ahogyan persze gyakorlatilag az összes autót, és ne is feledkezzünk meg arról, hogy például állítólag új Golfot is láthatunk majd év vége felé. Abból is lesz elektromos és hibrid is, hiszen már a mostaniból is van, igaz, utóbbiakat aligha láthatjuk majd új kiadásban idén. Amit viszont igen, az például a Hyundai által készített Prius-ellenfél, azaz az Ioniq. Végre kaphat egy komoly ellenfelet a Toyota Prius? Meglátjuk!



Ha jól megnézzük, érdeklődésünk egyben „kórképünk, van aki sportos tömegmodellek felé, van aki a nagyobb autók és egyben a komolyabb sportkocsik felé húz, én pedig már-már fanatikusa lettem a persze egyre többek számára érdekes hibrideknek, és igazából a szintén imádott és felettébb praktikus egyterű/mikrobusz jellegű autókból is legalább hibridre, de leginkább konnektorból tölthetőre vágynék. Hiába viszonylag olcsó most a benzin és a gázolaj, már azt is látjuk, hogy fenntartási költségben is jobbak a hibridek és a villanyautók, mint a belsőégésű motorosak, a helyi emisszióról pedig ne is beszéljünk. Utóbbi nekem jobban tud fájni, mint egy-egy vérpezsdítő motorhang vagy egy combos gyorsulás, amit persze egy villanyautótól is simán megkaphatunk. De persze ne lógassuk bilibe a kezünk, a mai Magyarországon inkább abban reménykedjünk, hogy idén se nőjenek nagyon a tavaly – főként a második félévben – csökkent üzemanyagárak, meg persze abban, hogy ne nagyon legyen majd fájó a közelgő fővárosi „dugódíj, továbbá ha már jó sok pénzt költenek útjaink felújítására, azok javuljanak is érezhető mértékben. És persze legyen ez az esztendő mindenkinek boldog, sikeres, eredményes, jó autózásokkal teli!

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A Hyundai i30N-ről nem is írtak, pedig a koreaiak első igai hot hatch modellje lesz – lehet, hogy megcibálja majd a nagyok bajszát. Az Ioniq-Prius meccset szinte már látom is magam előtt az AN oldalán – kedvemre való küzdelem lesz, mivel nekem mindegy, melyikük lesz a jobb.

    Az Alpine, ha tényleg jön, nagy dobás lesz a Renault-tól. A márkaimázs erősítése érdekében egyszerűen muszáj volt ezt a legendát újra a köztudatba hozni.

    Az NSX meg…hááát…ööö…miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved…:)

  2. Nálam nagy meglepetésre, hiszen nem távol-keleti, a Ford Focus RS változata lépett elő első számú kedvenccé.
    Lenyűgöző a menetdinamikája és a rá vállalt gyári garancia külön kiemelkedő.
    Az állítólagos 5 év és a jelképes 50.000Ft ráfizetéssel 250.000km-ig szóló garancia egy ilyen autónál több mint elismerésre méltó. Feltéve persze, ha igaz.
    Mellesleg megjegyzem, hogy az 5év 150.000km is bőven elég lenne, mert a 250.000km teljesen felesleges.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular