hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapValami fütyül a Ferrari háza táján

Valami fütyül a Ferrari háza táján

A legújabb divat szerint a szupersportautók is takarékosak és zöldek kell, hogy legyenek, a turbó pedig a spórolásról is szól.


A modern, elsősorban CO2-kibocsátásról szóló világban már egyáltalán nem lepődünk meg, legfeljebb a hasunkat fogjuk a nevetéstől, amikor akár 500 lóerős szupersportautóknál is 10 liter környéki vagy az alatti vegyes fogyasztást és annak megfelelő károsanyag-emissziót ígérnek a gyártók. Miként érik el, hogy – legalábbis papíron, azaz laboratóriumi körülmények között – hihetetlen erős és nyomatékos motorjaik képesek legyenek erre? Egyebek mellett stop-start rendszerrel, fékenergia-visszanyeréssel, mindenféle Eco-üzemmódokkal, egyre több és nyújtott váltófokozattal, aerodinamikai cselekkel, spéci abroncsokkal – és turbóval, turbókkal. A kisebb lökettérfogatú, feltöltött erőforrások ugyanis jóval alacsonyabb fordulaton ketyegnek a szívókhoz képest, s hétköznapi használat, ráérős menetek során bizony meglepően szerény étvágyat tudnak tanúsítani.

[BANNER type="1"]
Úgy fest, Maranellóban is kiadhatták a zöldparancsot, mert míg utoljára a 20 éve készített, legendás F40-es gépet, még korábban a 288 GTO-t szerelték turbóval (akkor még nem a spórolás, inkább a minél ütősebb gyorsulás érdekében), a napokban fütyülős, vélhetően V6-os California-prototípus fioranói tesztelését kapta lencsevégre egy szemfüles paparazzo. Régóta pletykálják, hogy a közeljövő Maseratijai feltöltött motorokkal jönnek, de valószínűtlen, hogy a Ferrari csakis a Maseratinak fejlesztene turbós blokkokat. Különben az Enzót nyugdíjazó hibrid F70 is turbós lesz, illetve 2014-től a Forma-1 szintén V6 turbómotorokat fog majd használni.


István
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek