kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapVáltozik az Opel Insignia, itt vannak az első fotók

Változik az Opel Insignia, itt vannak az első fotók

Elkezdődött az Opel Insignia frissített verziójának tesztelése. Az Opel három modelltől válik meg a következő években, de az Insignia marad és megújul.




Ahogy azt az Opel korábban bejelentette, három modelljük gyártását fejezik be[/url] teljesen, ezek az Adam, a Cascada és a Karl, sajnos nem termelnek elég profitot. Inkább a többi modellre koncentrálnak, valamint az újonnan érkezőkre, ugyanis nyolc új, vagy megújult modell bemutatását tervezik a következő években. Ezek között lesz az Insignia is, mely egészen új arcot kap, és amit ezeken a fotókon már fekete maszkolás rejt. Az így is tökéletesen látszik, hogy az első fényszórók formája változik, alul kis csúcsokat kapnak, de az egész lökhárító és a hűtőrács is más lesz.


[BANNER type="1"]


A maszkolás hasonló rács vonalait rejtheti, mint amilyet a K Astrán is láthatunk, ezek szerint a frissített modelleket még nem az új irányzat szerint alakítják. Hátul a lámpákat maszkolták, így valószínűleg ezek is változnak, de nem jelentősen. Egyelőre elég keveset tudni az Insignia frissítésének részleteiről, de elég nagy változást várhatunk a motorok terén is. Mivel fokozatosan megválnak a General Motors féle egységektől, számíthatunk a PSA új motorcsaládjaira. Továbbá szintén kérdéses, hogy kap-e hibrid hajtást az Insignia, a PSA új konnektoros rendszere elég rugalmasnak tűnik ahhoz, hogy beépíthessék. Annak villanymotorja ugyanis a nyolcfokozatú automata váltóval került egységbe, így elöl hajt, csupán az akkumulátorcsomagnak kéne helyet találni az Insigniában.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek