Van úgy, hogy érdekesebb az ember, mint az autó

Az újságíró-szívatás minősített esete egy Toyota hibridről használttesztet íratni. Még inkább az, ha a nem titkoltan hibrid-fanatikus, Prius-tulaj újságíró kapja ezt a feladatot. Na persze ennyire azért nem vészes a sztori, hiszen én magam nem utasítottam vissza a lehetőséget. Igazából lényegtelen volt az autó, amivel éppen érkezik annak tulajdonosa, akiről elsőre annyi információt kaptam csupán, hogy ő volt az első hazánkban, aki Lexust vett, azóta pedig csaknem 10 volt már neki. Kis csúsztatás itt is volt persze, összeszámoltuk, igazából „csak nyolc Lexusa volt, 1991 óta egyetlen kivétellel csakis a Toyota prémiummárkáját vásárolta. Igen, volt egy vargabetű, bukott is rajta sokat, de persze arra is megvolt a magyarázat.
Szóval tegyük most félre a 2008-ban megjelent harmadik generációs RX-et, aminek 450h hibrid verziójával érkezett a találkozónkra a szereplést kevéssé szerető márkafanatikus, István, aki hamar a tárgyra tér: már a kilencvenes évek legelején is „nyugati, német prémiumautója volt, aztán egy barátja 1991-ben látott egy Lexust Németországban, majd annyit mondott:

Legközelebb ilyen autót kell vegyél, mert ez nem egy gardróbszekrény!

Nem sokkal később István is megnézett egyet, amikor az ablakon belepillantott, a műszerblokk vizsgálatakor látta, hogy nem állapítható meg a kor nagy kérdése, hogy „mennyi van beleírva, a Lexus ugyanis már ekkor is Optitron órablokkot használt. 1991-ben talált egy kétéves, 90 ezer kilométert futott példányt jó áron Németországban, megvette. Az a kocsi tréleren érkezett haza, s már rögtön az első út során is maradandó élményt okozott. Az az LS 400 amúgy 1989-es gyártásával az első Lexusok egyike lehetett, hiszen a márka épp abban az évben jelent meg, s akkoriban még egymodelles volt. Az első LS 400 4,0 literes V8-as motorja 250 lóerőt és 353 Nm nyomatékot, 8,5 másodperces 100 km/órára gyorsulást és 250 km/órás végsebességet tudott. Ugyanakkor mégsem volt annyira hivalkodó, mint egy korabeli luxusautó.
István hamar eldöntötte, ha le kell majd cserélni, legközelebb is ilyen autót szeretne, igaz, műszaki hiba nem utalt a csere szükségességére, az LS a kötelező karbantartásokkal hibátlanul üzemelt. Aztán egy tavaszi franciaországi út során egy völgyben jégre futottak az autóval, több pördülés után mindkét oldalt találkoztak a szalagkorláttal, az LS eleje és hátulja is jelentősen összetört. A négytagú család viszont sértetlenül szállt ki a totálkárosra tört autóból. És még a biztosító is fizetett annyit, hogy abból egy másik, egy évvel fiatalabb, kevesebbet futott LS is kijött. Azt még további két LS követte. Az utolsót kétszer is ellopták. Ezt követően talán nem olyan meglepő, hogy István egy svéd márkát is próbára tett, csalódott benne, így aztán nem egész egy évvel később újított egy Lexus GS-t, amit egy másik, immár nullkilométeres GS követett. Utóbbi hasonló élmény volt, mint az első Lexus, az LS, de elárulhatom, a márka tartogatott még egy harmadik életre szólót is. [BANNER type="1"]
A két GS-t ugyanis két RX követte, először egy RX 400h, a Lexus első hibrid modellje, ami nem csak a márkán belül, a világ egészén a leginkább összetett hajtásláncú autónak számított mechanikus kapcsolat nélküli összkerékhajtásával, de említhető az is, hogy az első prémium hibrid volt. István 10 évesen, több mint 300 ezer kilométerrel adta el sajátját. Annak ellenére azt szerette leginkább, hogy igazából az volt a leginkább problémás. Mondjuk talán azért is, mert az volt meg leghosszabb ideig. A „problémás pedig itt annyit jelent, hogy vele bizony egyszer előfordult, hogy út közben rángatni kezdett a motor. Mindezt Németországban. Nem csak a helyi márkafüggetlen, a helyi Lexus szerviz sem tudta elsőre, hogy mi a hiba. A kísérletezést nem kívánták helyben megfizetni, inkább tréleren hazahozatták az autót, majd a bejáratott monori márkaszerviz 10 perc után mondta a diagnózist: a hatból két hengernél gyújtótrafót kell cserélni. Továbbá volt egy ázásnyom az első szélvédőnél (még az első tulajdonos idejéből), hátul pedig a korosodással, az ajtózsanér hegesztésénél kezdett az utastérbe szivárogni a víz. Az RX-nél tapasztalt minden apróbb hiba ellenére megingathatatlan volt István abban, hogy számára az autó már csakis Lexus lehet, de az első hibrid azt is eldöntötte, hogy neki már nem kell másfajta hajtáslánc. Hogy mindez ragályos, azt jelzi, hogy ekkoriban már fia, a gyerekként már LS-ben autózó fia is RX-szel járt, a frissebb 450h-val, később ezt vette át István, s ezzel érkezett találkozónkra. Ezzel az autóval már ő sem autózik olyan sokat, mint egykor a korábbiakkal. Így lehet a hatéves autóban nem egész 140 ezer kilométer. Régebben 4 év alatt is összejött ennyi. Mit tud ez? Szinte mindent. Színes kijelzőjén magyar nyelvű menüvel fut a navigáció, itt jelent meg az erővisszajelzéses kurzormozgató, naná, hogy kulcs nélkül nyílik és indul, kanyarjellemzőit aktív kanyarstabilizátorok javítják. Viszont István szerint gázreakciója gyengébb, mint a 400h-é volt. Némán, tisztán elektromosan viszont nagyobb tempóval tud menni, meg talán egy picivel takarékosabb is.
Olajat, szűrőket 15 ezer kilométerenként kap, nem meglepő módon még gyári fékjeivel fut, a kötelezőkön kívül egyetlen hiba adódott: az elektromos csomagtérajtó emelőteleszkópja megadta magát. Ezt gyári helyett hazai, utángyártott alkatrésszel pótolták, nem kicsit olcsóbban. Míg az első LS még 4,0 literes V8-assal tudott 250 lóerőt, már ebben az RX-ben is közel ennyit, 249 lóerőt tud csupán a 3,5 literes, nem mellesleg Atkinson ciklusú, azaz a szerény fogyasztásra optimalizált V6-os, amihez persze egy 167 lóerős első és egy 68 lóerős hátsó villanymotor is csatlakozik, a kombinált teljesítmény 299 lóerő, a lényeg azonban a 7,9 másodperces 100 km/órára gyorsulás. Az összkerekes, már előző generációs SUV tehát jobban megy, mint az első LS. Az új pedig Istvánnak túlzottan modern, mondhatni ufó, én viszont azért kívánom, hogy üljön majd át abba is, ugyanis imádtam a második generációs 450h-t, amikor egy hétig azzal jártam, abba már motorhang is egészen jó jutott, továbbá az még fürgébb, ugyanakkor még fokozottabban aszkéta. És igazából ilyen a Lexus, a prémiumautók között spórolós, főként ha úgy vesszük, ahogyan István is tette legtöbbször: fiatal használtként.