hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapVárhatóan marad a magas gázolajár, drágul a benzin jövő héten

Várhatóan marad a magas gázolajár, drágul a benzin jövő héten

Míg e héten a gázolaj ára emelkedett és a benziné csökkent, jövő héten utóbbié kúszhat felfelé, a gázolajé pedig vélhetően szinten marad.


A portfolio.hu információi szerint a kőolaj, illetve a benzin és a gázolaj nemzetközi jegyzésára is csökkent. Az itthon hetek óta dráguló gázolaj 3,9, a benzin pedig 0,5 százalékkal lett olcsóbb – dollárban. A hazai kutakon ez azonban vélhetően nem fog hozni árcsökkenést, sőt, a dollárhoz mérten a múlt heti állásnál jelentősen gyengült forint miatt a benzin esetében áremelés is valószínűsíthető jövő hétre.


Mivel az e héten 5 forintos árcsökkentéssel éppen csak 400 forint alá, 398 forintra apadt a benzin átlagára, jövő hét közepétől vélhetően ismét 400 forint felett tankolhatjuk azt is literenként. A gázolaj esetében pedig csak nagyon kevés esély van a, kapaszkodjanak meg, 434 forintos literenkénti átlagár csökkentésére.
[BANNER type="1"]

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Háát ti aztán baromi okosak vagytok. Az persze ugye ki van zárva a kis csökött agyatokból, hogy azért szívunk most, mint a torkos borz, mert fletó haverotok a gittegyletével együtt sz@rrá lopta az egész országot 8 éven keresztül.
    Katona Matyi neked is gratulálok épp csak a lényeg maradt ki a cikkedből. Akit érdekel:

    http://www.holtankoljak.hu/component/content/article/2-hirek/168-csoekken-a-gazolaj-ara.html

  2. ez már botrány amit csinálnak orbánék !!! de kérdem én meddig csinálják még?? mikor lázadnak fel az autósok sztrájk meg tüntetés kéne csak aza baj hogy semmit se tehetünk morgunk maximum aztán ha kiürül a tank akkor pofa be és irány a kút ennyi…. kellett a sok marhának a jobboldalt megválasztani a bal oldal annyival volt jobb ahogy azt gyurcsány is mondta, hogy nem csináltak semmit de hát mindegy jövő év végére szerintem 600 ért fogjuk tankolni a benzint.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek