hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapVárjon a tankolással! Csökkenhetnek az üzemanyagárak

Várjon a tankolással! Csökkenhetnek az üzemanyagárak

Apadt a nemzetközi tőzsdék pánikhangulata, így estek a nyersanyagárak, köztük az olaj is olcsóbb lett. Mindez akár a hazai kutakon is megmutatkozhat a jövő héttől.

[kepallobal=15232.jpg]Aki teheti, várjon jövő hétig a tankolással, most ugyanis árcsökkenés várható a hazai kutakon is[/kepallobal]


Nem csak e héten, már az előzőn is estek az olajárak, ám mivel akkor még jelentősen gyengült a forint is, e héten a benzin ára változatlan maradt a hazai töltőállomásokon, a gázolajé pedig emelkedett 3 forinttal. A dízel üzemanyag esetén ugyanis nem volt olyan erős a dollárban mért olcsóbbodás, hogy az ellensúlyozni tudta volna az árfolyamváltozást.


E héten azonban az olajárak a korábbinál jelentősebb mértékben apadtak és a forint-dollár árfolyam is változatlanul maradt. Míg a múlt héten a benzin dollárban mért átlagos jegyzésára 2,3, a gázolajé 1,3 százalékkal csökkent, e héten a portfolio.hu információi szerint a benzin jegyzési ára 5,3, a gázolajé 2,4 százalékkal ment lejjebb, a dollár pedig forintban mérve ugyanannyiba kerül, mint egy héttel korábban. Mindezek alapján jósolható, de legalább remélhető, hogy a Mol hétfőn árcsökkentést vezet be. Ha forintosítani kívánjuk a százalékos csökkenéseket, nem a benzinkutaknál láthatóakkal kell kalkulálni, hiszen az ott tapasztalható áraknak a Mol-tól származó információk szerint mindössze 38-42 százaléka a termelői ár.


Magyarán, jövő hét közepétől a benzin esetén a legjobb forgatókönyv szerint is csak 7-8, a gázolajnál 4-5 forintos literenkénti árcsökkenés remélhető. Ha ez meg is valósul, hosszú távú örömre ne számítson senki, november 1-től jön a gázolaj (literenként 13, áfával növelve 16,25 forinttal) megemelt jövedéki adója és jövő év elejétől az áfa-emelés, azaz hiába csökkenhetnek most az üzemanyagárak, hosszú távon kénytelenek leszünk megbarátkozni a 400 forint feletti literárakkal.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Érdekes, mivel én régebben már felfigyeltem arra hogy mikor drága volt az euro, akkor olcsó volt a benzin. Meg fordítva. Ez is csak a MOL kamu dumája az euro.. Volt már 320 forint is egy euro és akkor volt 260 a benzin.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek