hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapVártuk és megkapjuk: csökkennek az üzemanyagárak

Vártuk és megkapjuk: csökkennek az üzemanyagárak


Ahogyan az várható volt, a világpiaci árak mérséklődése és a forint erősödése miatt a hét közepén csökken a benzin és a gázolaj ára is. Előbbi jelentősebben: literenkénti 5 forintos eséssel 413 forint lesz a benzin átlagára, míg a gázolajnál 3 forintos mínusszal jellemzően 416 forintos literárakat várhatunk szerdától. [BANNER type="1"]


Továbbra is igaz természetesen, hogy az egyes töltőállomások között akár 30-40 forintos eltérések is adódhatnak, így tankoláskor továbbra sem a mikor, hanem a hol kell legyen a fő kérdés. Bárhol is töltsük meg autónkat, előny, hogy egykori, a benzin esetében 2012 áprilisában, a gázolajnál 2012 januárjában adódott, egységesen 450 forint környéki csúcsáránál mindkét üzemanyagfajta olcsóbb. Legalábbis átlagár szerint, a legdrágább kutakon, például autópályák mentén azonban sajnos ilyenekkel is össze lehet futni. Érthető is, hogy nemrégiben készített felmérésünk szerint az autósok zöme nem is tankol az autópályákon. Érthető, magunk sem tennénk, sokkal inkább bevásárlóközpontok, ipari területek olcsóbb kútjainál.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

2 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular