hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapVéget ért a Lindell család kalandja

Véget ért a Lindell család kalandja





Korábban beszámoltunk arról, hogy különleges kísérletben vesz részt egy svéd család, többek között Volvo C30 Electric autót használva.


Amikor a svéd környezetvédelmi miniszter, Andreas Calgren kikapcsolta a Vattenfall intelligens Energy Watch felügyeleti rendszerét – amely arra volt hivatott, hogy megmutassa, hogyan használja fel a család az elektromosságot -, az annak az egyedülálló próbának a végét jelentette, melyet a Lindell család vállalt az éves szén-dioxid kibocsátásuk fejenkénti egy tonnára való lecsökkentése érdekében. Ez a szint lesz szükséges ugyanis ahhoz, hogy a jövőben elkerüljük a komolyabb éghajlatváltozást. A család – az apa Nils, az anya Alicja és gyermekeik, Hannah és Jonathan – 80 százalékos csökkentése azt mutatja, hogy a svéd kormány éghajlattal kapcsolatos, a szén-dioxid kibocsátás 2020-ra előirányzott 40 százalékos csökkentési célkitűzése már egy átlagos háztartás számára is elérhető a jelenleg rendelkezésre álló ismeretek, illetve technológiák felhasználásával.



Lindellék hat hónapra elhagyták az 1970-es években épült otthonukat, és egy, az A-hus által épített vadonatúj, környezettudatos faházba költöztek. Tíz éves autójukat elektromos üzemű Volvóra cserélték, a Vattenfall pedig biztosította a megújuló forrásból származó energiát, az új energiatechnológiát, valamint az energiahasználattal kapcsolatos oktatást. Az élelmezés és a háztartási eszközök területén a projekt partnere az ICA és a Siemens volt.


A család a közlekedés és az áramfogyasztás területén érte el a leglátványosabb eredményeket. A előbbinél a károsanyag-kibocsátás több mint 90 százalékkal csökkent, a Volvo C30 Electric akkumulátorát saját vízerőműből származó árammal töltötték újra. A ház megtermelte a Lindelléknek szükséges áramot, és a kiegészítő vízerőműből származó, megújuló energiaforrás felhasználásával, a vásárolt elektromos áramból származó széndioxid-kibocsátás szinte nullára csökkent. Összességében a család otthonából származó szén-dioxid kibocsátás a felénél kevesebbre csökkent. Fontos volt az étkezés is, nem dobtak ki ételt, és megfontoltan választottak táplálékot – a végén csak vegetáriánus ételeket ettek, és a tejtermékeket szója- és gabonaalapú alternatívákra cserélték.


A kísérlet során majdnem sikerült elérni a kitűzött célt, az évenkénti 1 tonnának megfelelő szén-dioxid kibocsátást. Egy lenyűgöző végső hajrát követően Lindellék 1,5 tonnával végeztek, így a családnak csaknem 80 százalékkal sikerült csökkentenie a szén-dioxid kibocsátását a januári kezdéskor mért értékhez képest.

Zoltán
nem aktív
RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

  1. Amikor a széndioxid kibocsátással kapcsolatos cikkeket olvasok, mindig eszembe jut Nagy Bandó András egyik kabaréja: „az Andrássy úton a nagy autóforgalomtól sorra száradtak el a fák. Az illetékes elvtársak nem azt vizsgálták, hogy mit kellene tenni, hanem azt, hogy melyik az a fa, amelyik ebben a rohadt büdösben még meg tud élni ??…”
    A fenti és hasonló kísérletekkel, ötletekkel kapcsolatban is ugyanezt a kontrasztot látom: küzdünk mindenféle megoldásokkal a CO2 kibocsátás csökkentése érdekében, ami persze kell.. De emellett lerombolunk hektárnyi erdőterületeket a nagyobbnál nagyobb plázáknak, melyek köré a kiirtott több ezer fa helyett ültetünk tíz fiatal fát.
    Ma már nagy divat az erdő közepére házat építeni.. Nézzük csak meg a Hármashatár-hegyet.. Vagy csak a cikkhez csatolt képeket..
    Oké, hogy teszünk a kibocsátás csökkentése érdekében, de ezzel párhuzamosan a zöld növényzet csökkenésére nem kellene kicsit odafigyelni?? Mit várunk így? Évek, évtizedek alatt megnőtt a levegőben a széndioxid, az egyetlen dolgot, ami ezt hasznosítani tudná, azt meg kivágjuk, elégetjük, felégetjük….

    A másik, ami zavar, hogy miközben Európában küzdés megy, mit tesz a nagy USA vagy Kína? Felvásárolja a CO2 kvótákat, hogy még több szemetet küldhessen a levegőbe.. Mert neki csak így megy a szekér.. mindenki más dögöljön meg… Ennek is véget kellene vetni..

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular