hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapVégre itthon is lízingelhető a Nissan Leaf

Végre itthon is lízingelhető a Nissan Leaf


Az elektromos autók terjedésének jelentős gátja, hogy senki sem meri megvásárolni őket. Bár a hagyományos autókhoz viszonyított feláruk akár belátható időn belül megtérülhet, egyelőre még nem kellően ismert értékvesztésüket kevés vásárló meri csak bevállalni. Ha azonban van olyan flottaüzemeltető, amely ésszerű havidíjért tud kínálni egy elektromos autót, akkor bizony mind többen gondolhatják úgy, hogy meg tudnak barátkozni annak korlátozott hatótávjával. Jelentjük, a Nissan Leaf, azaz az eddig legnagyobb példányszámban értékesített villanyautó esetében végre itthon is van ilyen.


[BANNER type="1"]


A Magyar Elektromobilitás Szövetség és Business Lease Hungary összefogásában olyan operatív lízing konstrukció került kidolgozásra a Leafre, amelynek havidíja egy dízelmotoros alsó-középkategóriás autó díjához mérhető, és havi 2000 km megtétele esetén a két autó üzemanyagköltséggel együtt számolt havi költsége már azonos szintre kerül. Jelenleg kétféle, 36 vagy 60 hónapos konstrukció választható, egységesen évi 25 000 kilométeres futásteljesítménnyel, havi 144 900, illetve 129 900 forintos, a finanszírozás mellett a biztosításokat, az adókat, a karbantartásokat, a kopó-forgó alkatrészek és a gumik, valamint az adminisztráció és az assistance költségét is tartalmazó havidíjjal.
Minél hosszabb időre vállaljuk a Leaf bérlését, annál kisebb a – néhol ingyenes – töltésen kívül az összes üzemköltséget tartalmazó havidíj Minél hosszabb időre vállaljuk a Leaf bérlését, annál kisebb a – néhol ingyenes – töltésen kívül az összes üzemköltséget tartalmazó havidíj

„Számításainkból egyértelműen kiderül, hogy nagy futásteljesítmény esetén a karbantartási díjakat is figyelembe véve, egy kisebb vállalkozás számára akár évi 60 ezer forinttal kevesebbe kerülhet egy Nissan LEAF, mint a dízelmotorral szerelt hagyományos modell. Ráadásul egyes városokban, melyek száma folyamatosan bővül, elektromos autóval ingyen parkolhatunk, amivel akár további évi 50 ezer forintot takaríthat meg a Nissan LEAF tulajdonosa. Ez azt jelenti, hogy egy cég, amely 10 LEAF-et üzemeltet a gépkocsiparkjában, évente 1,1 millió forint megtakarítást is elérhet – mondja Gürtler Miklós, a Business Lease Hungary kereskedelmi igazgatója.


Ha az elektromos autók töltőhálózata tovább bővül Budapesten és más nagyvárosokban, akkor az elektromos autók töltése a jövőben már nem jelenthet problémát. Ennek a fejlesztési folyamatnak a következő, meghatározó lépése lehet a Nemzetgazdasági Minisztérium által márciusban meghirdetett Jedlik Ányos terv, amely nem csak az elektromos járművek és töltőállomásaik számának fejlesztését tűzi ki célul, de annak a teljes informatikai, fizetési és közlekedési infrastruktúrának a kialakítását is, amely egy elektromos közlekedést komolyan gondoló ország számára kiemelkedő fontosságú.


„A legtöbb akadály már elhárult a magyarországi elektromos autózás robbanásszerű megindulása elől. A következő lépésként a szakmai és társadalmi szereplők, a gazdasági vállalkozások és a politikai döntéshozók szoros együttműködésére lesz szükség ahhoz, hogy mihamarabb kialakulhasson egy megfelelően szabályozott, az e-mobilitás eleterjedését segítő környezet. Ebben a munkában kíván meghatárózó szerepet betölteni és segítséget nyújtani a Magyar Elektromobilitás Szövetség is – teszi hozzá Stekl László, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nem tudom mivel foglalkozol, de lízing ügyben talán nem kellene véleményt alkotnod, mert nem értesz hozzá. Érzelmi és műszaki oldalról közelíted meg, ami nagyon nagy hiba és szinte kötelező tévút. csak azt figyeld, hogy a lizing tárgya mennyibe kerül? Minden költséget ez határoz meg! Üdv!

  2. A bérlet nem műszaki, hanem pénzügyi kategória. csak költség alapon kalkulál, felhasznált üzemanyag nélkül. nem kell sem érzelmeket belekeverni, se a tankolási költségeket. Amiből a bérleti díj föláll, az a
    finanszírozás
    karbantartás
    menedzsment díj

    Miért kellene fele legyen a bérleti díj, mikor az autó 2x annyiba kerül, mint egy benzines? A lízing egy pénzügyi termék. Pont.

  3. [i]„Nem azt szokták hangoztatni, hogy a leafen kevesebb a kopó-cserélendő alkatrész, így szervizelése olcsóbb? hogy kevesebb az adója, biztosítása?”[/i]

    De igen. Úgyhogy ahol hosszasan sorolják hogy a kopó alkatrészeket meg a karbantartásokat is tartalmazza az ár ott megint csak rohadtul kilóg a lóláb. Teljesen hülyének nézik az embereket ez az egész kizárólag a mocskos lehúzásról szól, szégyellheti magát aki ezt így kialakította. Kivánom, hogy rohadjon rájuk az összes Leaf-ük.

  4. Ha a magyar piachoz viszonyítok, akkor is vérlázítóan lehúzós árak ezek. Egy az olajalapú járművekhez képest lényegesen korlátozottabban használható autónak miért magasabb a bérleti díja azokénál? Ja, azért mert csak? Ha nagyjából a fele lenne a bérleti díja egy összevethető benzineséhez képest, akkor lehetne azt mondani hogy arányos. És akkor még mindig majdnem 50%-al többe kerülne mint az USA-beli ár, dehát az „érthető” is lenne, hiszen a porba fingó USA hol van Magyarországhoz képest a jövedelmek meg az életszínvonal tekintetében.

  5. Nekem ez a fura: „a finanszírozás mellett a biztosításokat, az adókat, a karbantartásokat, a kopó-forgó alkatrészek és a gumik, valamint az adminisztráció és az assistance költségét is tartalmazó havidíjjal”

    Nem azt szokták hangoztatni, hogy a leafen kevesebb a kopó-cserélendő alkatrész, így szervizelése olcsóbb? hogy kevesebb az adója, biztosítása? Akkor szerintem nem kellene a havi béeleti díjnak 100 felé mennie.
    Jó, persze tudom: az alapára magasabb, ez löki meg a havi díjat.

  6. Részben egyetértek,
    de nem az amerikai bérleti piachoz viszonyíts, hanem a jelenlegi magyarhoz.
    Ehhez képest nem olyan vészes a helyzet: ügyeltek arra, hogy kihozzák a dizel/benzines konstrukcióknál kicsit olcsóbbra, vagy legalábbis nem drágábbra, ha a felhasznált üzemanyagokat is bekalkuláljuk.

  7. Nagyon fontos hiányosság szűnik meg azzal, hogy Magyarországon is elérhetővé válik a tartósbérlet konstrukciója a Nissan Leaf esetén, de ezek az árak a közröhej kategóriájába esnek. Összehasonlításképpen az USA-ban az ott kapható 3 különböző felszereltségű modell a következő árakon bérelhető:

    – Nissan Leaf 2014 S: $89 + adó / hó (= 20381 Ft + adó / hó)
    – Nissan Leaf 2014 SV: $129 + adó / hó (= 29541 Ft + adó / hó)
    – Nissan Leaf 2014 SL: $179 + adó / hó (= 40991 Ft + adó / hó)
    Mindegyik esetben a futamidő 24 hónap, az éves max. futásteljesítmény 12000 mérföld (= 19200 km).

    Ehhez képest a 130 ill. 145 eFt/hó-s árak a rablás fogalmát merítik ki.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular