hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapVérforralón ordít az új über-Ferrari

Vérforralón ordít az új über-Ferrari

Volt, hogy úgy hittük, F70-nek fogják hívni, de kiderült, hogy F150 a neve a Fioranóban már javában tesztelt, persze még erősen álcázott, várhatóan a márciusi genfi Autószalonon debütáló über-Ferrarinak. A benzinmotorhoz (6,3 liter, V12, 850 LE, 9200-as maximális percenkénti fordulat) mechanikus KERS rendszer tesz még hozzá egy százast (egyes források szerint 800+150 az arány), így a hibrid Enzo-utód összteljesítménye brutális 950 LE, az egyelőre nem publikus, de biztos nem szerény nyomaték pedig már 1000-es fordulaton jelentkezhet. Gyorsulását 100-ra 3, 200 km/h-s tempóra 7 mp alattinak, végsebességét 370 km/h-snak, tömegét 1,3 tonnásnak, fékútját 200-ról hihetetlen 115 méteresnek mondják.

[BANNER type="1"]
A szinte versenyautó (bent fix ülés, állítható kormány és pedál, állítható szárny, diffúzor) nürburgringi célja 7 perc alá menni, a nem csak F150-et, Enzót is mutató videóból meg kiderül, hogy valami döbbenet, milyen a hangja az eddigi tudomásunk szerint háromféle színben, 499 darabos szériában – saccra – majd 1,2 millió eurós, 350 millió forintos áron kínált rakétának. Hogy korábban „csak 280 milliósra becsülték? Mindegy, ez már az a liga, ahol minél drágább, annál jobb.

István
nem aktív
RELATED ARTICLES

2 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular