hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapVeszélyben a világ, de a BMW segít, és megment minket az ...

Veszélyben a világ, de a BMW segít, és megment minket az i3


Farmotor, hátsókerékhajtás, 50:50 arányú tengelyek közötti tömegelosztás, 170 lóerős teljesítmény, 7,2 másodperces 100 km/órára, 3,7 mp-es 60 km/órára gyorsulás – akár egy sportkocsi is megirigyelhetné a BMW i3 paramétereit, pedig ez a négyüléses, négyméteres, középső tetőoszlop nélküli, öngyilkos, azaz hátrafelé nyíló hátsó ajtós újdonság egészen másról szól. Csöppet sem az üzemanyag-égetés öröméről, hanem sokkal inkább az emissziómentes közlekedésről.



A Németországban már idén novembertől nem is olyan drágán, nem egész 8,8 millió forintnak megfelelő összegért kapható i3 a BMW első elektromos autójaként, egyben i sorozatának nyitómodelljeként 50 kilogrammos, már indulástól 250 newtonméter nyomatékot adó, a hátsó tengelyhez épített villanymotorral hajtja hátsó kerekeit. Padlójában hordozott 204 kilogrammos, 22 kWh-s lítium-ion akkumulátoraival 130-160 kilométeres emissziómentes hatótávra képes, de nem csak konnektorból tölthető, hanem hatótávnövelős változatban is kapható lesz. Utóbbi esetén 650 cm3-es, kéthengeres, 34 lóerős – szintén hátra épített – benzinmotorral tölti akkumulátorát, és akár 300 kilométeres hatótávot ad.[BANNER type="1"]



Bár fedélzetén gázpedál, bocsánat, a villanymotor teljesítményét szabályozó és fékező pedál is van, alapvetően egypedálos koncepcióra épül. Amint felengedi a sofőr a „gázt”, a villanymotor generátorüzembe kapcsol, azaz fékez. Mindezt ráadásul sebességfüggően teszi, minél gyorsabban halad az autó, annál inkább „vitorlázni” fog. A motorfék, illetve a gázreakció, de még az elérhető teljesítmény is függ természetesen a választott menetmódtól. A hatótáv az Eco Pro, illetve az Eco Pro+ állások által 20-20 százalékkal növelhető. Menet közben természetesen folyamatosan látható a hatótáv, s fejlett – ConnectedDrive – fedélzeti rendszerével az i3 javasolhatja, hogy épp hol lenne érdemes megállni tölteni – akár ingyenesen – az akkumulátort. Az akku töltése egyébként okostelefonos alkalmazással távolról is lekérdezhető, s a zsebkészülék a leparkolt autóhoz is elvezetheti – leginkább hölgy – tulajdonosait, ha netán elfelejtenék, hogy hol is tették le azt.



A szénszálmerevítéses műanyagból épített i3 hajtásláncában állítólag minden alumínium, első futóműve MacPherson, hátsója 5 lengőkaros független, fényszórója adaptív és LED technológiás, kerekei alapáron 19, opcióként 20 colosak, abroncsai pedig teljesen egyedi, 155/70 méretűek. A modern városi autó saját tömege mindössze 1,2 tonna, alapellátmánya nem szerény, sok más mellett navigációt és parkolóradart is adó. Opcióként és természetesen egyebek mellett az i3 három – Worlds, Mega, Tera -„hangulatcsomaggal” lesz egyedivé tehető. Biztonsági jellemzőivel a mai autóktól elvárt, illetve már megszokott szintet hozza, cellamerevségét a baleset esetén lekapcsolódó akkumulátor is fokozza, miközben a fedélzeti elektronika pontos helyszínmegjelöléssel hív segítséget.



Érdekesség, hogy az i3 gyártása – beleértve a BMW által készített akkumulátort és villanymotort, ugyanis azok is saját termékek – a bajorok szerint 50 százalékkal kevesebb energiát igényel, mint egy hagyományos autóé, s például vízből is 70 százalékkal kevesebb szükséges hozzá. Az i3 tehát nem csak helyi emissziómentességével vagy nagyobb hatótávhoz szerény étvágyával, hanem gyártásával is sokat kíván tenni ahhoz, hogy a föld és különösképp a nagyvárosok egyre gyorsabb népesedése ellenére is sokáig maradjon tiszta levegő és ivóvíz az emberiségnek.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

13 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kevésbé vagyok otthon az ilyen elektromos autók témájában és hülyeséget sem akarok kérdezni , viszont ha már áram, akkor napelemeket miért nem alkalmaznak? Azt a motorháztetőt simán ki lehetne alakítani plusz töltésért.

  2. Hátul a motor felett még lenne csomagtartó????? És vajon miért nincs róla kép ennyi közül???? Ami elől hely van az vicc.
    Tarok tőle, hogy ha ebbe négy ember beül, vásárolni meg kirándulni már ne menj vele sehová, vagy tedd a vendég ölébe a csomagot. Városi rohangálónak akkor lenne jó, ha a hátsó ülések, csomagtérként is tudnak funkcionálni.
    A számtalan sok szép részlet ellenére – mely ez esetben egy ötletdobálózás tömeg – nem egy megérett formaterv. A hátulja ráadásul, mint egy balesetes fogyatékos.
    A technikai részt és törekvést csak elismerni tudom.

  3. egyébként gumi méret: 18-19-20″-ra gumit venni elég nehéz és ezt a méretet is majd valami speckó helyen fogják legyártani valahol Európában aminek darabja odafog b@szni. Viszont ha már spekuláció, én nem örülnék annyira Michelin guminak, mert drága és amire veszed arra pont nem jó, sem teherautóra sem személyautóra nem ajánlatos, csúszkál, tapadása sehol sincs. Fater kamion sofőr és a nyíregyházi Michelin gyártól viszik németbe a gumikat és igencsak visszaesett a forgalma az egésznek. Mi kipróbáltuk a Yokohamát, Dunlop-ot és a Michelint is, de eddig a Yokohama és a Dunlop nyert, pedig olcsóbb, mint M. és tovább is tartott.

  4. Alapból nem rossza az autó és az ára sem. De mi lesz a fenn tartással. Pl: már megint ez a hihetetlen gumi méret az autón. Egy db 19 coll-os gumi még a kinaiból is 25-30.000ft. De ezt a 155/70 R19-et még a kinai sem gyártja le. Szerintem a bmw a michelin-el fog leszerződni és akkor kb:80-100.000ft lesz darabja a guminak. Az ilyen alap kiadások miatt nem fog az egyszerű ember ilyen autót venni.

  5. Azért ne felejtsük kereslet-kínálat szorosan összefügg. Nem gondolom, hogy akár a BMW akár bármelyik másik gyártó részéről rossz kezdeményezés lehet egy ilyen autó. Ha árban tudnak faragni (azért a 8,8 millió Ft sem kevés) akkor hiszem, hogy lesz létjogosultsága a dolognak. Persze rengeteg problémát kell még addig megoldaniuk (hatótáv, akku tömeg, stb.), de nyugodjunk meg, ha a kereslet beindul lesz mindenre megoldás! Nem vagy sem BMW sem német-autó párti, ennek ellenére ígéretesnek tartom egy ilyen nagy múltú méltán sportos autóiról híres gyártótól ezt a kezdeményezést.

  6. Gyerekek! Fasza autó ez, én elfogadnám. A magyarok döntő többsége amúgy is csak a városban használja az autóját. Ide (városba) ez majdnem tökéletes. „Hibátlan” vagy ha így jobban tetszik: minden elvárásnak tökéletesen megfelelő autó – szerintem még 1 darabig nem lesz. De reménykedjünk! 🙂

  7. „egyben i sorozatának nyitómodelljeként 50 kilogrammos, már indulástól 250 newtonméter nyomatékot adó, a hátsó tengelyhez épített villanymotorral hajtja hátsó kerekeit.”
    Ennek így annyi az értelme, hogy van egy 50 kg tömegű villanymotor, ami indulástól számítva már 250 Nm-t lead, persze ennél a max. nyomatéka nagyobb.

  8. „…első elektromos autójaként, egyben i sorozatának nyitómodelljeként 50 kilogrammos, már indulástól 250 newtonméter nyomatékot adó,…” itt valami kis hiba lehet. Vagy nem értem mire vonatkozik az 50 kilogrammos jelző.

  9. Igazi minta magyarok vagytok! Csak a másik ócsárlásához értetek, úgy látszik ma már csak ez jellemző a magyarokra, hogy a másik dolgába üti az orrát. Félre értésbe ne essék, nem azért szóltam be, mert védem a BMW-t, de mikor olyan van, hogy talán valami jó dolog történik és egy márkát emelnek ki, akkor egyből megy az ugatás! Most is ez van.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular