Vészkikerülés BMW-vel a kiskunlacházi reptéren

    0
    3

    Kemény a küzdelem az itthon is egyre vastagodó – a piac egyre nagyobb részét uraló – prémiumügyfelek iránt, tavaly 264 példánnyal előzte még a BMW-t az Audi, az idei év eddig eltelt 5 hónapjának piaci adatai szerint azonban már csupán 25 autónyi az ingolstadtiak előnye, s ennek beéréséért a bajorok bizony mindent meg is tesznek. Most például autóik vezetési élményének prezentálására egy sereg modellt hoztak el a hazainál nyilvánvalóan jóval nagyobb osztrák Premium Selection flottából. Bár a BMW modellek próbalehetőségéből eddig sem szenvedtünk hiányt, hiszen például már vezethettük a Kiskunlacházán csak álló helyzetben kiállított 6 Gran Coupét, a repülőtéri program azért bőven tartott izgalmakat, hogy az instruktorokat idézzük, a vezetés élményét.

    Utólag biztosan kijelenthető, hogy jó csapatban kezdtük a mérkőzést nyomokban sem tartalmazó programot, hiszen a legandalítóbb etappal indítottunk: országúti vezetés a tavaly tesztelt BMW 740d xDrive, azaz összkerékhajtású, 5 méteres, de M sportcsomaggal ellátott luxuslimuzinnal. Számomra nagyjából annyira ellentmondásos a sportosságot hirdető háromküllős bőrkormányon olvasható M-betű a légrugós, világos bőrbelsős, inkább guruló nappalit, mint autót idéző karosszériában, mint Kiskunlacháza külső és a mintegy 40 millió forintot kóstáló luxusautó, amiből egyébként összkerékhajtású dízelként kizárólag a csúcsmotor, a 3,0 literes, dupla turbós, 306 lóerős, 600 Newtonméter nyomatékú kapható. Hogyan megy 90-nel? Némán, kisimítja az összes úthibát, távolságtartós tempomatjával követi az előtte haladót, vagy akár meg is áll mögötte, ha az állóra fékez. Az irányjelzés nélküli sávelhagyásra figyelmeztetést azonban nem tudtuk kipróbálni, ahhoz kétoldali felfestés szükséges, itthon pedig olyan leginkább csak az autópályákon van, így a ConnectedDrive ezen funkciója ezúttal nem tudott bizonyítani.
    [BANNER type="1"]

    Hogy még egy kicsit pezsegjen a hangulat, a hetes után az annak padlólemezére épített 5 Gran Turismót is próbára tehettük 530d xDrive-ként, azaz kettő helyett csak egy turbóval, 306 helyett „mindössze” 245 lóerővel, de ugyanúgy 600 Nm, 1500 1/perctől 2500 1/percig rendelkezésre álló nyomatékkal és 8 fokozatú automata váltóval. A néhány kilométeres próba alapján leszűrt tapasztalatok szerint a heteshez hasonlóan négyüléses kivitelben is rendelhető lejtőshátú (öt- és négyajtósként egyaránt nyitható csomagtérajtajú) 5 GT még a szerényebb teljesítményű 3,0 literes dízellel is agilisabbnak érződött a luxuslimuzinnál. Pedig még csak nem is könnyebb: míg a próbált hetes csak alulról közelítette a 2 tonnát, a vezetett 5 Gran Turismo át is lépte azt. Mivel azonban itt nincs valószerűtlenül távol a sofőr és utasa, nem távoliak az oldalablakok, nem üres térben autózunk, hanem inkább érezzük, inkább kívánjuk a vezetést, a nagy kupé könnyedebbnek tűnik. Mire azonban kezdtük volna megszokni az autót, már meg is kaptuk büntetésünket, illetve a választ a túl nagynak tartott 7-esre, irány az 1-es, azaz a tavaly második sorozatával megjelent kompakt, meredekhátú, de hagyományosan hátsókerékhajtású, jelenlegi legkisebb BMW. Az életnek bizony vannak sanyarú pillanatai…

    Kollégáim és a BMW rendezvényén is mellém szegődött Mátyási György, azaz a Klubrádió Élőben a Városból blokkjának műsorvezetője (hangbeszámoló szerdán 13 órakor az FM 95,3-on, 97,7-en, 88,9-en), valamint jómagam is viszonylag kellemetlen emlékekkel gondolunk vissza a hazai, manuális váltós 116d tesztautóra. Dízele hangos volt, stop-start rendszere a váltó mellett felejtett kéz érezhető ütéseivel kissé lassan indította a motort. Most viszont 8 fokozatú automatát tettek a neve ellenére 2,0 literes, de csak 116 lóerős öngyújtós mellé. Így már sokkal jobb, a szlalompályán különösen, nem kell váltogatni menet közben, elég kormányozni és a pedálokat kezelni. Ez utóbbi egy kikerülésnél is sokat számíthat, az automata váltó bizony nem csak kényelmi, biztonsági extrának is számít, a 8 fokozatú egységet különösen csakis ajánlani tudjuk. A vízzel fellocsolt tesztpályán nem volt rossz a 116d, elöl – kategóriájában ritkaság – kettős keresztlengőkaros, hátul multilink futóműve nem nagyon hagyta megcsúszni, ha mégis, ESP-je alig észrevehetően segített, s kiválóan lehetett ellenkormányzással is menteni a helyzeteket. A dízel mondjuk kissé orrnehéznek tűnt, s ez leginkább a Németországban, leginkább autó-, de nem tesztpályán vezetett 118i-t terelve tűnt fel. Az 1,6 literes, 170 lóerős turbós benzines a dízelnél sokkal könnyebben tört ki álló helyzetből – 8,9 helyett 7,5 s alatt gyorsul 100 km/órára (további műszaki adatok az 1-es bemutatójánál), de leginkább sokkal könnyedebb, befolyásmentes kormányzásával vette le lábáról a sofőröket, köztük minket is.

    Az unalmas luxusautók és az izgalmas belépő BMW-k után következhetett a legnépszerűbb modell, azaz a bajorok eladásainak harmadát adó új 3-as vezetése. A dízel tesztjével már olvasóink is ismerkedhettek, akkor és most is el voltunk ragadtatva futóművétől és 2,0 literes motorjának 184 lóerejétől. A nyolcfokozatú automata itt is remekelt, az 1-esnél nagyobb tengelytávú szedán még jobban, magasabb tempóval is stabilan vette a kanyarokat, komolyabb gyorsításokra és lassításokra volt képes – persze az 1-es sem panaszkodhat. A komoly lassítókkal tűzdelt pálya ügyesen rajzolta ki a változó áttételű kormánymű óriási előnyét, azaz közvetlenségét, s a tesztje során szerény étvágyával is elkápráztató dízel most inkább 380 Newtonméteres erejével, 7,6 másodperces 100 km/órára gyorsulásával brillírozott. Egészen addig, amíg végre, egy utolsó kör erejéig hozzá nem jutottunk a 245 lóerős, 2,0 literes, kettős leömlésű turbós 328i-hez, amiben a gyárilag megadott 6,3 l/100 km vegyes fogyasztási érték helyett 39,5-ös literest írt a fedélzeti számítógép. Az automata váltóval elvileg 6,1 másodperc alatt 100 km/órára érő, a dízelnél valóban sokkal szebb hangú 3-as nem volt olyan átütő változás, mint amilyet az 1-es dízele és benzinese között tapasztaltunk, a 320d ugyanis nagyon jó autó. Ha választhatnánk egyet a próbáltak közül, akkor egyértelműen az kellene, nem pedig a már hangosan daráló övfeszítőjű 328i, amit Mátyási kolléga már sértődötten ki sem próbált.
    Előző cikkDe mit keresett a nő a bukótérben?
    Következő cikkLada lő, gól!
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.