Jövőre nem kell majd a neve elé semmi, a V ugye jó lesz ötnek is…
Véget ért a 2013-as F1-szezon, az az évad, amely Sebastian Vettel és a Red Bull zsinórban negyedik vb-címét hozta. Hatalmas fölénnyel, ellentmondást nem tűrve. Vettel az évadzáró Brazil Nagydíjon is gond nélkül verte a mezőnyt, naná. Viszlát, szívó V8, viszlát Webber!
[BANNER type="1"]
Az időmérő szakadó esős volt sok-sok várakozással, csúszással és Vettel sima pole-jával, mögötte még az elejében a sorrend így alakult: Rosberg, Alonso, Hamilton, Webber, Grosjean.
Az élő legenda Emerson Fittipaldi is gratulált az embernek, aki 26 évesen négyszeres világbajnok, s jó eséllyel minden – szakállas – csúcsot meg fog dönteni
A verseny borús (és amúgy langyos) időben, de száraz pályán startolt. Rosberg lerajtolta Vettelt, a bajnok azonban még az első kör végén izomból visszaelőzte. Alonso is Hamiltont. Utóbbit Webber szintén elkapta, majd pár körrel később már Webber volt a második, Alonso a harmadik, a két mercis meg csak a negyedik-ötödik helyen szenvedett Hamilton, Rosberg sorrendben. Grosjean hamar kiszállt a buliból, elfüstölt a Renault-motor a Lotusban. Rosberget a hazai pályán és ferraristaként utoljára versenyző Massa is megelőzte. Vettel 10 mp-es előnnyel autózott az élen, békében.
Webber elhagyja az F1-et, Massa „csak a Ferraritól kénytelen távozni
Az első kerékcseréket követően Alonso Webber, Massa Hamilton elé keveredett. Webber aztán visszavágott, jól elszórakoztatta egymást és a nézőket a két barát. Massa vérmes reményeit egy pályaelhagyás és az ezért járó áthajtásos büntetés húzta keresztbe. Lógott az eső lába, de teljesen nem ért le a pályáig. Annyira nem, hogy le kellett volna váltani a slickeket.
Elöl Vettel, mögötte Webber. Stílszerűen kettős győzelemmel zárták a szezont
A „második félidőben”, illetve a második kerékcsere-hullám után még annyi lényeges történt, hogy Bottas és Hamilton ütköztek, mindkettő defektet kapott, előbbi kiesett, utóbbit áthajtásos büntetéssel szankcionálták, mint bűnöst. Az eső esegetett, de nem zavaróan.
A Brazil Nagydíj végeredménye (Interlagos, 4309 m, 71 kör, 305,909 km)
Kiesett
Leggyorsabb kör
Egyéniben ennek is köszönhetően Webber lett az abszolút harmadik, csapatban a Mercedes végül is csak nem adta ki a kezéből az ezüstöt. Vettel sorozatban kilenc futamgyőzelemmel zárt és éves szinten nem kevesebb mint 13-mal. Webbertől, mint F1-pilóta, búcsúzunk, Massát fura lesz nem vörösben (hanem Williams-színekben) látni. Pérez sem lesz mclarenes, Räikkönen a Lotust Ferrarira cseréli, jön egy újabb turbókorszak 1,6 literes V6-osokkal. A levezető kör végén Vettel és Massa is fánkokat rajzolt az aszfaltba, Webber valamiért levette a bukót és a maszkot is, s úgy csorgott be a bokszba. Majd meglátjuk, Ricciardo is lesz-e ennyire jó másodhegedűs.- Vettel (német, Red Bull-Renault) 1:32:36.300 ó
- Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) + 10.452 mp
- Alonso (spanyol, Ferrari) + 18.913
- Button (brit, McLaren-Mercedes) + 37.360
- Rosberg (német, Mercedes) + 39.048
- Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) + 44.051
- Massa (brazil, Ferrari) + 49.110
- Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) + 1:04.252 p
- Hamilton (brit, Mercedes) + 1:12.903
- Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) + 1 kör
- Di Resta (brit, Force India-Mercedes) + 1 kör
- Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) + 1 kör
- Sutil (német, Force India-Mercedes) + 1 kör
- Kovalainen (finn, Lotus-Renault) + 1 kör
- Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) + 1 kör
- Maldonado (venezuelai, Williams-Renault) + 1 kör
- Bianchi (francia, Marussia-Cosworth) + 2 kör
- Van der Garde (holland, Caterham-Renault) + 2 kör
- Chilton (brit, Marussia-Cosworth) + 2 kör
Kiesett
- Pic (francia, Caterham-Renault) 58. kör
- Bottas (finn, Williams-Renault) 45.
- Grosjean (francia, Lotus-Renault) 2.
Leggyorsabb kör
- Webber, 1:15.436, 51. kör
F1 2013 – futamgyőztesek
Az egyéni és a konstruktőri pontverseny végeredménye
| Ausztrália, Melbourne | Räikkönen, Lotus-Renault |
| Malajzia, Szepang | Vettel, Red Bull-Renault |
| Kína, Sanghaj | Alonso, Ferrari |
| Bahrein, Szahír | Vettel, Red Bull-Renault |
| Spanyolország, Barcelona | Alonso, Ferrari |
| Monaco | Rosberg, Mercedes |
| Kanada, Montreal | Vettel, Red Bull-Renault |
| Nagy-Britannia, Silverstone | Rosberg, Mercedes |
| Németország, Nürburgring | Vettel, Red Bull-Renault |
| Magyarország, Hungaroring | Hamilton, Mercedes |
| Belgium, Spa-Francorchamps | Vettel, Red Bull |
| Olaszország, Monza | Vettel, Red Bull |
| Szingapúr | Vettel, Red Bull |
| Korea, Jeongam | Vettel, Red Bull |
| Japán, Szuzuka | Vettel, Red Bull |
| India, Új-Delhi | Vettel, Red Bull |
| Abu-Dzabi, Yas Marina | Vettel, Red Bull |
| USA, Austin | Vettel, Red Bull |
| Brazília, Interlagos | Vettel, Red Bull |
Az egyéni és a konstruktőri pontverseny végeredménye
| pilóta | pont | csapat | pont | |
| 1. | Vettel (német, Red Bull-Renault) | 397 pont | Red Bull-Renault | 596 pont |
| 2. | Alonso (spanyol, Ferrari) | 242 | Mercedes | 360 |
| 3. | Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) | 199 | Ferrari | 354 |
| 4. | Hamilton (brit, Mercedes) | 189 | Lotus-Renault | 315 |
| 5. | Räikkönen (finn, Lotus-Renault) | 183 | McLaren-Mercedes | 122 |
| 6. | Rosberg (német, Mercedes) | 171 | Force India-Mercedes | 77 |
| 7. | Grosjean (francia, Lotus-Renault) | 132 | Sauber-Ferrari | 57 |
| 8. | Massa (brazil, Ferrari) | 112 | Toro Rosso-Ferrari | 33 |
| 9. | Button (brit, McLaren-Mercedes) | 73 | Williams-Renault | 5 |
| 10. | Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) | 51 | ||
| 11. | Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) | 49 | ||
| 12. | Di Resta (brit, Force India-Mercedes) | 48 | ||
| 13. | Sutil (német, Force India-Mercedes) | 29 | ||
| 14. | Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) | 20 | ||
| 15. | Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) | 13 | ||
| 16. | Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) | 6 | ||
| 17. | Bottas (finn, Williams-Renault) | 4 | ||
| 18. | Maldonado (venezuelai, Williams-Renault) | 1 |








Na ja, és azt sem kellene figyelmen kívül hagyni, hogy mikor kezdődött ez a győzelmi sorozat. Csak nem akkor, amikor visszahozták a „régi” gumikat Vettel és a Red Bull nyafogására? Azóta szenvedtek azok, akik az új gumikhoz tervezték az idei autókat.
Azért Vettel jó szereplésében, és Webber „sikertelenségében” nagyon sokszor benne volt a csapat keze is, ezt nem szabad elfelejteni! Írtózatos tehetség Vettel, de a hátszele sem kicsi. Sportemberként pedig Webber sokkal nagyobb!!!