hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapViccnek durva, tehát valóság: Skoda Superb SportLine

Viccnek durva, tehát valóság: Skoda Superb SportLine




Idén tavasszal debütált az új Skoda Superb, nyár óta pedig már hazánkban is rendelhető. Próbáltuk, ajánljuk. Nemrégiben takarékos és persze a környezetet a többinél kevésbé terhelő GreenLine kivitele is megjelent, a Frankfurti Autószalonon pedig mellette még sportos, SportLine verziója is bemutatkozik, pedig a Superb kapcsán nem feltétlenül a sportosság, sokkal inkább a kényelem jut eszünkbe. A gyár ráadásul korábban megerősítette, hogy RS verzió továbbra sem lesz a Superbből, csak egy sportosabb, ami pedig – most már tudjuk – a mindkét karosszériaváltozattal elérhető SportLine lesz. [BANNER type="1"]


A SportLine csupán egy felszereltségcsomag, ami az 1.4 TSI és 1.6 TDI alapmotorok kivételével valamennyi Superbhez rendelhető. De mit is ad a SportLine? Egyedi lökhárítókat, módosított, 1,5 centivel ültetett futóművet, alapból 18, opcióként 19 colos alufelniket, továbbá a B-oszloptól hátrafelé sötétített üvegeket, bőr huzatba varrt háromküllős kormányt és egyedi váltógombot. A pedálok természetesen fém taposósak, az ülések masszív oldaltartásúak, kárpitozásuk is egyedi. Bár a többi Superbhez hasonlóan a SportLine is takarékosnak ígérkezik, nagyobb és szélesebb abroncsaival nem fogja tudni reprodukálni a GreenLine akár 1780 kilométeres hatótávját.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ez a Skoda Superb fenomenálisan jól sikerült, tud ez a Német tervezőbrigád. Bizonyára az 1.4 TSI erőforrás jól használja az energiát, s takarékosan az üzemanyagot. Láttam a lökhárítókat, remekbe szabottak, az a 3 küllős kormány pedig vad! Jó autó lett.

  2. Ez a Skoda Superb fenomenálisan jól sikerült, tud ez a Német tervezőbrigád. Bizonyára az 1.4 TSI erőforrás jól használja az energiát, s takarékosan az üzemanyagot. Láttam a lökhárítókat, remekbe szabottak, az a 3 küllős kormány pedig vad! Jó autó lett.

  3. Cégünknél kb. 50 db 1.4 TSI motoros autó van. Az autó 2 és fél évesek, jellemzően 50-80 ezer km. van bennük. Eddig nem tudok róla, hogy bármelyikkel is lett volna motorikus probléma. Vezetni nagyon jó, van benn erő, jól gyorsul, persze ez függ attól is, hogy pontosan milyen kocsiban van az az 1.4-es motor.
    Forddal nincs tapasztalatom, egy ismerősömnek van turbós Fordja, semmi gondja vele és imádja.

  4. 200 autónyi TSI tapasztalat elegendő esetleg?
    Az említett TSI motorok vanos-a nem visszahívásban, de pár esetben cserés volt. Hidegindításnál kerregő hangot adott, ami a motor használhatóságát nem befolyásolta, ennek ellenére szó nélkül cserélte azt a pár darabot a szerviz gariban. Most már van jó pár 200 ezer fölötti példány (ha érdekel, privátban lelevelezhetjük), amik hibátlanul üzemelnek. Teljesen rendszertelenül előfordul a 30 ezres intervallumnál 0,5-1 liternyi olajfogyasztás, de ez ugyanannál az autónál sem mindig jelentkezik az intervallum alatt, szerintem erősen használatfüggő. 1 turbót kellett eddig cserélni, természetesen gari időn túl, 150 volt munkadíjjal. Kettős tömegű lendkerekek azoknál az autóknál döglenek hamarabb, amiknek sok a város és pl. a tulaj szereti folyton kinyomva tartani míg áll, ezeknél 200 ezer környékén szólal meg, amik vegyesben vannak használva (nálunk ez a többség), azoknál semmi baj a lendkerékkel, még egyet sem kellett cserélni.
    A fogyasztásuk 6-9 liter között mozog, nyilván dugóban elérheti a 10-et, de a flotta kombinált átlaga 8 liter körüli.

    Remélem segíthettem, privátban nagyon szívesen mesélek még neked.
    Üdv!

  5. Semmiképp sem első generációs TSI-t, mert azoknál a turbó keveset bír. Ha rám hallgatsz, 2.0 dízelt vegyél, erős, gyors, takarékos, és semmivel sem kényesebb, mint egy kisköbcentis benzines turbó, ami – ha az élmény is számít – 3-4 literrel többet fogyaszt. Hívj fel egy turbó szervízt, elmondják neked, mennyire örülnek a kis ccm benzines turbóknak; annyi munkájuk van, hogy nem győznek bővíteni.

  6. Egy kérdés!

    Van itt valaki akinek van tapasztalata az 1.4 tsi illetve 1.6 ecoboost motorokkal kapcsolatban?
    Azért kérdem, mert nejemnek két autót is nézegetünk, egyik VW golf sportsvan 1.4tsi, másik C-max 1.6 ecoboost.
    Csak ne gyertek azzal, hogy vegyünk 1.6 szívós C-max-ot…. 😀 tudom én h egyszerű szerkezet, de még nekünk az élmény is számít:)

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular