Eladás után július 1-től az eladónak kötelessége a hivatal felé történő bejelentés
Mielőtt ismertetnénk az új rendelettel kapcsolatos tudnivalókat, egy röptében végrehajtott teszt eredményét osztjuk meg az olvasókkal. Július 1-től, azaz csütörtöktől mindenki gondban van, aki autója eladásakor nem az új adásvételi szerződés adatlapját használja, de vajon beszerezhető-e ez a kulcsfontosságú formanyomtatvány? Két szaküzletben, egy zuglói papír-írószer kereskedésben, illetve egy kispesti nyomtatványboltban érdeklődtünk, és megnyugtató választ kaptunk: az új adatlap kapható, tehát semmi akadálya nincs a szabályok betartásának. De miről van szó tulajdonképpen? A hivatalos közlemény kivonata az alábbiakban olvasható, szerintünk azonban ebből a változásból a hétköznapi autós ember elsősorban annyit fog érezni, hogy immáron eladóként is futhatja a plusz köröket az okmányirodában, állhat sorba, mert amint az új szabályozás kimondja, július 1-től neki is bejelentési kötelezettsége van. Ha ezt elmulasztja, jogi következményekre számíthat, hiszen az új adatlapon aláírja, hogy ismeri a feltételeket, és az ezzel kapcsolatos tennivalókat, kvázi a hivatal okosan levédte magát a feledékeny reklamálókkal szemben.
Jól nézzük át az adásvételi szerződést, mert hiányos adatlap esetén nem foglalkoznak velünk az okmányirodán
A leghitelesebb információ a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától (KEK) szerezhető be. A gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változás eladó általi bejelentésének szabályait a közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyzett jármű tulajdonjogának, illetve üzembentartó személyének változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokiratnak a közlekedési igazgatási eljárásban történő felhasználhatóságához szükséges kötelező tartalmi elemeiről szóló 304/2009. (XII.22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) tartalmazza. A Korm. rendelet hatályba lépésének időpontja 2010. január 1. A Korm. rendelet alapján a jármű tulajdonjogában bekövetkezett változás bejelentését – a változástól számított 5 munkanapon belül – az eladó tulajdonos a tulajdonjog változásáról készült, alábbiakban meghatározott tartalmú teljes bizonyító erejű magánokirat benyújtásával vagy megküldésével teljesíti. Az eladó a bejelentési kötelezettségét bármely okmányirodában teljesítheti, a közlekedési igazgatási hatóság a Korm. rendelet szerinti adattartalmú teljes bizonyító erejű magánokirat alapján a bejelentés tényét és időpontját a nyilvántartásba bejegyzi.
A száraz, bikkfanyelvű jogászkodás helyett lényegesebb, hogy mik azok az adatok, amelyek hiánya esetén felesleges elzarándokolni a hivatalba, mert el fognak bennünket küldeni. Az eladás bejelentés tényének járműnyilvántartásba történő bejegyzéséhez az alábbi tartalmi elemekkel rendelkező teljes bizonyító erejű magánokirat (jelen esetben az adásvételi szerződés) szükséges:
- a jogügylet ingyenes vagy visszterhes jellegének meghatározása;
- a jogügylet tárgyát képező jármű azonosító (rendszám, alvázszám) és gyártmány adatai;
- a felek természetes személyazonosító adatai (családi és utóneve; születési helye és ideje; anyja születési családi és utóneve), a személyazonosságát igazoló okmány sorszám adata, valamint lakcím adata, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megnevezése, képviselőjének adatai, székhelyének (telephelyének) címe, cégjegyzék-, illetőleg nyilvántartási száma;
- a járműhöz tartozó okmányok (forgalmi engedély és törzskönyv) sorszáma, az okmányok átadásának-átvételének ténye, időpontja;
- a járműnek a vevő birtokába kerülési időpontja;
- a jogügylet hatályba lépésének napja;
- a felek nyilatkozata, mely szerint mindkét fél teljesíti bejelentési kötelezettségét a közlekedési igazgatási hatóságnál a tulajdonjog változás hatálybalépését követő, jogszabályban meghatározott határidőn belül;
- a felek nyilatkozata arról, hogy ismerik a bejelentés nyilvántartásba történő bejegyzéséhez fűződő joghatásokat, valamint a bejelentés elmaradásának, illetve bejelentési kötelezettség késedelmes teljesítésének jogkövetkezményeit.
Amennyiben a magánokirat a meghatározottaktól eltérően a kötelező tartalmi elemeket nélkülözi, az a közlekedési igazgatási eljárásban történő felhasználás céljából 2010. július 1-ét követően nem tekinthető joghatás kiváltására alkalmasnak.
Végezetül nagyon fontos, hogy az eladás bejelentés ténye a Korm. rendeletben meghatározott tartalmú teljes bizonyító erejű magánokirat benyújtása vagy megküldése esetén sem jegyezhető be, ha a bejelentés tárgyát képező járművön érvényes forgalmazási korlátozás szerepel a nyilvántartásban. Ez esetben a közlekedési igazgatási hatóság a bejelentés tényének bejegyzését elutasítja.






