hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapVillanyautókat tesztel a Posta, később venni is kívánnak

Villanyautókat tesztel a Posta, később venni is kívánnak

Elektromos autók és motorkerékpárok beszerzésén gondolkozik a Magyar Posta, nyár vége óta teszteli a potenciális modelleket.




Megáll, kézbesít, indul – ez bármely postai kézbesítő naponta sokszor ismétlendő rutinja. Amennyiben járműve nem kerékpár, akkor ehhez az üzemhez bizony a lehető leginkább a villanymotoros hajtás a leginkább megfelelő. Így aztán üdvözlendő, hogy idén augusztus és jövő január között elektromos autókat és motorokat tesztel a Magyar Posta. Teszi ezt azért, hogy a gyakorlatban szerzett konkrét tapasztalatok, adatok alapján dönthessenek a későbbi beszerzésről – árulta el Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója.

Mint azt elárulta, a posta a logisztikai munka elvégzéséhez, a csomagkézbesítéshez költséghatékony és környezetkímélő megoldásokat keres. Kiemelte: a tesztelés végén összesítik a tapasztalatokat, és kiderül, mennyiben lehet az elektromos járműveket a posta munkájában használni.


Villanyautóból a Citroën (Berlingo EV), a Kia (Soul EV), a Nissan (e-NV 200), a Renault (Kangoo Z.E.) és a Volkswagen (e-Golf) is adott tesztpéldányt, míg a motorkerékpárokat az elektromos robogóiról ismert Govecs biztosítja.


Az autókat az első hónapokban Budapesten, később pedig vidéken használják csomagkézbesítési feladatokra, a motorokat futárpostai szolgáltatásban tesztelik – mondta el a cégvezető. Miként azt ismertette, míg a hagyományos meghajtású járműveknél 100 kilométerre vetítve az üzemanyagköltség 3500 forint, elektromos autóknál 1000 forint alatt lehet. A vezérigazgató szerint az elektromos járműveket a sűrűbben lakott településeken lehetne célszerűen használni, ezeken a helyeken kisebbek a megteendő távolságok, sok a megállás. Hosszú távon véleménye szerint több száz elektromos jármű kerülhet a posta flottájába.
[BANNER type="1"]
A tesztautókkal a Magyar Posta az eddigi tapasztalatok szerint – feladattól függően – átlagosan 60-100 kilométert tesz meg naponta. A cég az elmúlt két évben elkezdte autóflottája korszerűsítését, 2013 óta 500 autót cserélt le, a közeljövőben pedig további több száz új autó üzembe helyezését tervezi. A korszerűsítésnek köszönhetően a posta 12 000 járműből álló flottájának átlagéletkora 10 évről 8 évre csökkent – büszkékedett vezérigazgató.[BANNER type="1"]

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. El sem hiszem, hogy egyáltalán a tesztig eljutottak 🙂 ? Pozitív meglepetés a Magyar Postától! Ha még a kézbesítők munkabérét is felemelnék csak picivel az éhhalál küszöbe felé még büszkék is lehetnénk rájuk! Amíg a felső vezetők egy elektromos autó árának sokszorosát keresik évente, addig nekem ne papoljanak spórolásról, főleg mivel a munka oroszlánrészéhez semmi közük! Ha környezettudatosságból teszik az más! Akkor mindjárt jófejek lesznek 🙂 !

  2. Vicces kategória az a Golf7 2 szer annyiba kerül mint egy 1.2 Tsi és soha a büdös életbe nem hozza vissza azt a +5.000.000 forint többletköltséget amibe kerül … számolják már ki az okosok a postánál hány millió km-et kellene vele megtenni , hogy egyáltalában 0 legyen az autó . Ha ennyi ablakon kidobható kredittel rendelkezik a posta javaslom inkább csökkentsék a feladási díjakat azzal mindenki jobban járna .

  3. Évekkel korábban lehetett volna már tesztelni. Késnek, mint a levelek! 🙂

    „Miként azt ismertette, míg a hagyományos meghajtású járműveknél 100 kilométerre vetítve az üzemanyagköltség 3500 forint, elektromos autóknál 1000 forint alatt lehet.”

    Már megint csak a pénz! Kizárólag a pénz. 🙁 Legalább a mobilitási hét környékén megemlíthetné a környezetvédelmet, az emberek egészségét, ez a szűklátókörű!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek