Ilyesmi, ötajtós meredekhátú lehet a Porsche elektromos, talán Pajun néven érkező Tesla Model S, illetve BMW 5-ös ellenfele. Közben az Audi pedig a Tesla Model X szabadidő-autónak építhet konkurenst
A Pajun, azaz Panamera Junior terve már 2012-ben felmerült a Porschénál. Most pedig a brit Autocar információi szerint a németek a Tesla Model S sikere után mennének, azaz tisztán elektromos, emissziómentes verziót is készítenének a Panamera limuzin alá célzott modelljükből. Azt ugyanis már egyértelműen megmutatta az amerikai cég és persze a piac, hogy lenne rá kereslet.
[BANNER type="1"]
Korábban is beszélt már – részletek nélkül – hibrid hajtásláncról a Porsche a Pajun esetén, most pedig már teljesen elektromos hajtásról regélnek
A Panamera öccsét a 2012-es Párizsi Autószalonon kiállított Panamera Sport Turismo tanulmányhoz hasonló – természetesen annál kisebb méretű – meredekhátú ötajtósként várhatjuk. Arra az MSB (Modular Standard Platform) padlólemezsémára épülve, amelyen korábbi – szintén meg nem erősített hírek szerint – a következő Audi A6, A7 és A8 sorozatok is jöhetnek. Az elektromos Porschéba 416 lóerős, 600 Nm nyomatékú villanymotort és több mint 400 kilométeres hatótávra elegendő lítium-ion akkumulátorcsomagot várhatunk. Menetkész tömege – szélvédőmosó- és hűtőfolyadékkal – 2,2 tonna alattinak várható. Az információk messze nem hivatalosak, de állítólag a Porsche weissachi fejlesztőközpontjából származnak.























