hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapVírusveszély miatt nevezik át a kis indiait

Vírusveszély miatt nevezik át a kis indiait

A fél világot rettegésben tartó Zika-vírus terjedése miatt kell átnevezze legújabb, Zica névre hallgató kisautóját a Tata.




Floridában épp ma rendeltek el szükségállapotot, miután 9 (vélhetően külföldi utazáson megbetegedett) személynél is diagnosztizálták a Zika-vírust, a Tata viszont nemrégiben még Zica néven mutatta be új kisautóját, ami kapcsán természetesen a cégvezetés is belátta: ezzel a névvel mostanság nemigen lehet sikeres. Így aztán – mint azt a gyár vezetői elmondták – felülvizsgálják a modellnév kérdését, hamarosan jelentkeznek az új elnevezéssel.[BANNER type="1"]


Legnagyobb valószínűség szerint a korábbi munkacímnek megfelelően Kite névvel fogják majd kínálni az újdonságot, amiről ma már az is tudható, hogy 1,2 literes négyhengeres benzinmotorja 85 lóerős lesz 110 Nm nyomatékkal, 1,0 literes háromhengeres (a korábbi 1.4-es négyhengeresből származtatott) turbódízele pedig 70 lóerőt és 140 newtonmétert ad majd.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. A szerencsétlen névválasztások újabb példája…Getz, Tahoe, Ronda, Budd-e(bár ezek csak nálunk viccesek)…de ott volt a Chevrolet Nova esete, ami Dél-Amerikában rosszul fogyott, mert a „no va” spanyolul azt jelenti, „nem megy”. Vagy a Pajero, ami az önkielégítésre utal, szintén a spanyolban:)

    [url]http://www.autonavigator.hu/sztori/autok_beszelo_nevvel-7901[/url]

    „Sárkány” néven fog futni? Teljesen rendben lévő kisautó, bár ez eggyel kisebb méret, mint az Indica. Amiről nekem az ugrik be elsőnek, hogy minden idők leghosszabb hátsó lámpájú kombiját kínálták belőle:)

    [url]https://www.google.hu/search?q=tata+indigo+marina+sw&biw=1048&bih=698&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiF4q3Mnt7KAhXLECwKHc01DLMQ_AUIBigB[/url]

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek