kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapWTCC: López világbajnok, Michelisz dobogós Szuzukában

WTCC: López világbajnok, Michelisz dobogós Szuzukában

López a szezon eleje óta vezeti a WTCC-t, Japánban már világbajnoki címét ünnepelhette.




Makaóban november közepén folytatódik még a WTCC, de miután Sanghajban már megszerezte a konstruktőr-világbajnoki címét a Citroën, a bajnokságot az évnyitó óta vezető citroënes José María López is világbajnokként ünnepelhetett Szuzukában. Az első futamot López rajt-cél győzelemmel nyerte. Akár ennél gyengébb eredménnyel is megszerezte volna a vb-címet, ugyanis legnagyobb ellenfele, Yvan Muller defekt miatt kiállni kényszerült.[BANNER type="1"]


A japán szurkolók nem kis örömére, az olasz Tarquini által hajtott Honda Civic WTCC nyerte a második futamot. Michelisz Norbi az első futamon (szintén Hondával9 negyedik, a másodikon harmadik helyen ért célba. A magyar versenyző ezzel az összetettben továbbra is ötödik, sőt, mindössze 5 pontosra csökkentette hátrányát az előtte álló portugál Tiago Monteiróval szemben.



Folytatás és egyben szezonzáró november 14-16. között Makaóban. López már világbajnok, de van még miért szorítani, Michelisz negyedik is lehet, de persze azt se felejtsük el, hogy a hatodik helyen álló Tarquini is nagyon erősen a nyomában van. Lesz még miért izgulni.



WTCC Szuzuka, az első futam végeredménye (5807 m, 11 kör, élcsoport)


  1. José María López (argentin, Citroën C-Elysée WTCC) 23:54.353
  2. Tom Chilton (angol, Chevrolet Cruze WTCC) + 8,473
  3. Sébastien Loeb (francia, Citroën C-Elysée WTCC) + 9.693
  4. Michelisz Norbert (magyar, Honda Civic WTCC) + 10.414
  5. Hugo Valente (francia, Chevrolet RML Cruze TC1) + 12.153
  6. Gabriele Tarquini (olasz, Honda Civic WTCC) + 12.707 mp




A második futam végeredménye (11 kör, élcsoport)


  1. Gabriele Tarquini (olasz, Honda Civic WTCC) 23:55.783
  2. Dusan Borkovic (szerb, Chevrolet RML Cruze TC1) + 1.725 mp
  3. Michelisz Norbert (magyar, Honda Civic WTCC) + 4.360
  4. Tom Coronel (holland, Chevrolet RML Cruze TC1) + 5.497
  5. Yvan Müller (francia, Citroën C-Elysée WTCC) + 6.116
  6. José María López (argentin, Citroën C-Elysée WTCC) + 6.346 mp




Az egyéni pontverseny állása (élcsoport)


  1. José María López (argentin, Citroën C-Elysée WTCC) 422 pont
  2. Yvan Müller (francia, Citroën C-Elysée WTCC) 305
  3. Sébastien Loeb (francia, Citroën C-Elysée WTCC) 275
  4. Tiago Monteiro (portugál, Honda Civic WTCC) 174
  5. Michelisz Norbert (magyar, Honda Civic WTCC) 169
  6. Gabriele Tarquini (olasz, Honda Civic WTCC) 167
  7. Tom Coronel (holland, Chevrolet RML Cruze TC1) 148
  8. Tom Chilton (brit, Chevrolet RML Cruze TC1) 144




A konstruktőri pontverseny állása


  1. Citroën 927 pont
  2. Honda 649
  3. Lada 371

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek