hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapZavartalanul megy a kilométerórák visszatekerése

Zavartalanul megy a kilométerórák visszatekerése

Már több mint egy éve érvényes a Btk. kilométeróra-tekerésre vonatkozó passzusa, ám egyelőre nincs visszatartó ereje.




Tavaly júliusban lépett életbe a Büntető törvénykönyv azon rendelkezése, amely egy évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti az autók kilométerórájának visszatekerését. Az eltelt több mint egy évben azonban – bizonyíték híján – egyetlen alkalommal sem ítéltek el senkit e jogszabályi szakasz alapján. Kérdésünkre a Fővárosi Ítélőtábla elmondta, hogy idén nyárig nem került a bíróságok elé kilométeróra manipulálós ügy. Nem meglepő tehát, hogy a Használtautó.hu internetes szakportál adatai szerint ez a káros gyakorlat továbbra is virágzik, visszaszorítására ugyanakkor leginkább az óraállások jelenleginél gyakoribb regisztrálása jelenthet hatékony eszközt.

A kilométeróra visszatekerésének célja, hogy a mutatott kilométer egy, a vásárlók által kitüntetett lélektani határ alá kerüljön, így téve vonzóbbá a kínált járművet. Ilyen határ a 100 ezer, illetve idősebb autóknál a 150 és a 200 ezer kilométeres szint: aki tudja, – akár a valós óraállás manipulációjával – ez alatt igyekszik hirdetni autóját. Bár az eloszlásnak statisztikailag egyenletesnek kellene mutatkoznia, a 95-99 ezer kilométeres intervallumban például több mint 20 százalékkal hirdetnek több autót, mint az előtte vagy az utána következő sávban.
[BANNER type="1"]

Még árulkodóbb az egyes évjáratokhoz tartozó átlagos futásteljesítmények mértéke. Az eladásra kínált hároméves járművek átlagosan 100 ezer kilométert futottak. Ezt követően azonban jelentősen csökken a bevallott éves menettáv: a 150 ezres átlagot 8 éves korban érik el, a 200 ezres átlagot pedig csak a 16. (!) évben lépik át.

„Elgondolkodtató, hogy tavaly augusztusban szinte hajszálra ugyanazokat az értékeket láttuk, mint idén” – mutat rá Fodor László, a Használtautó.hu marketingvezetője. – „Ha az ügyeskedők tartanának a törvény szigorától, akkor az idei futásteljesítményeknek már magasabbnak, a reálishoz közelebb esőnek kellene lenniük a három év feletti kínálatban.”


A kilométeróra-tekerés veszélyei

A meghamisított futásértékek miatt a vevők a reális árnál magasabb összeget fizetnek ki. Emellett az elmaradó, kilométerhez kötött átvizsgálások, karbantartások, alkatrészcserék miatt veszélynek teszik ki magukat, miközben az öregebb autók rövidesen magas szervizköltségekkel is terhelik új tulajdonosaikat. Mivel az eladót semmilyen jogszabály nem kötelezi az autó előéletének tisztázására, a vevőnek kell résen lenni: elsősorban azzal, hogy leszámol azzal az illúzióval, hogy olcsón hozzájuthat egy keveset futott autóhoz.


A leghatékonyabb eszköz a gyakoribb adatrögzítés lehet

„A Btk-ban szereplő rendelkezést gyakorlatilag csak akkor lehet alkalmazni, ha tettenérés történik, erre azonban tudomásunk szerint az egész országban eddig nem volt precedens – hangsúlyozza a Használtautó.hu szakembere. – Egy kvázi üres jogszabályi előírásnak pedig nincsen igazi visszatartó ereje.”


Az autók aktuális kilométerállását 2012 januárjától minden tulajdonosváltás vagy műszaki vizsga során regisztrálják a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) adatbázisában. Mivel műszaki vizsgán az autók túlnyomó többsége kétévenként esik át, a járművek többségéről jelenleg csupán egyetlen nyilvántartott adat áll rendelkezésre. Ezt pedig hiába kéri le a vevő, ha nem áll rendelkezésre olyan korábbi érték, amihez viszonyítani is lehet. Ráadásul, ha egy járművet átlag felett használnak, bőven megérheti akár kétévente visszatekerni az óraállást – ilyenkor csak arra kell figyelni, hogy az új érték a korábban regisztrált felett legyen.


A valódi hosszú távú megoldás tehát a gyakoribb adatrögzítés lehet. Ez az autó tulajdonosának nem jelentene pótlólagos terhet, hiszen arra – a Belgiumban és Hollandiában bevált gyakorlat alapján – elsősorban a szervizlátogatások alkalmával, automatikusan kerülne sor. Emellett megfontolandó az adatok rögzítése akár közúti ellenőrzések során is. Ennek bevezetésére azonban egyelőre kevés konkrét szándék körvonalazódik szabályozói oldalról. Némi reményre ad okot, hogy autószakmai érdekképviseletek közlése szerint hamarosan megkezdődhet egy, az állam által működtetett komplex járműtörténeti adatbázis kiépítése, melynek ideális esetben része lehet a gyakoribb adatrögzítés. Addig a fő védekezés az átveréssel szemben az egészséges gyanakvás és a – rutinos autószerelő kíséretében végrehajtott – megfontolt autóválasztás marad. Ha valaki netán most vágna bele, olvassa át vonatkozó kisokosunkat.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

17 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kedves Barátaim! Az a helyzet hogy ezt az évenként visszapörgetés dolgot, hogy miközben „rendesen” vezetjük a szervizkönyvet, én találtam „fel”! De nem egy életképes dolog, mivel hogy nem biztos hogy megéri! Mert egy valamire való km visszapörgetős szakember alkalmanként 20-25 e Ft-ot kér! Ők általában 9-től 16 óráig dolgoznak, és nem lehet csak úgy „beesni az utcáról”, hanem időpontot kell kérni! A procedúra kb: 1 órát vesz igénybe! Tehát min. egy fél napot ki kell venni szabiként a munkahelyről! Azonkívül ha márkaszervizbe visszük, a „papíros szervizelésre” akkor az 2-szer/3-szor annyiba kerül mint egy baráti autószerelőnél magánháznál! Hát ez évente 65-90 ezer Ft plusz költség, és amikor eladásra/beszámításra kerül a kocsi, ezt a használt piac úgysem fogja tolerálni! Biztos hogy növelni fogja a kocsi értékét 10 éves korában 650 ezer-900 ezer Ft-tal? Szerintem nem! Azon kívül a lekövethető nyilvántartásba bekerül az összes biztosítási eseménykori km állás, meg a műszaki vizsgák alkalmával is bekerül a rendszerbe a km óra állás! Szóval inkább megéri, mint nem!

  2. Előbb a kedves Vásárlók fejében kell rendet tenni, hogy ne azzal kezdje a beszélgetést az autókereskedésbe: milyen autót tud adni 100e kilométer alatti futással 1.5 millióért úgy 3-4 éveset?… és felsorolja még az általa elképzelt kritériumokat. Hát ilyet nem tudok adni, ilyet én is szívesen vennék. De elmegy a következő kereskedőhöz és az ad megfelelő autót kívánt kilométerrel ami most jött franciából, mert ott alig várják hogy a magyar kereskedő megvegye az „alig futott” autót és még jó haszonnal itthon el is adja

  3. Egyetértek. Egyszer olvastam, hogy kis hazánkban a csalás csak akkor bűn, ha más követi el. :-DD Remekül jellemzi a közerkölcsöt.
    15 év kényszermunka. Van javítani való út, ki nem ásott esővíz elvezető árok, vannak parlagon földek….rögtön nem tekergetné az órát.

  4. Bocs, hogy a nagyon kedves barátodra írom, de ha rajtam múlna fél év sittre vágnám, de nem csak őt, hanem minden csalót. Erkölcsileg sem különbözik egy órát visszaforgató más típusú (ÁFA, nyugdíjasokat, gyerekeket átverő, stb.) csalóktól, csak Mo-on olyan szinten van a közélet, hogy ez „elfogadott”.

  5. Mi tavaly eladtunk egy polot 9 évesen 45 ezer km-el. Újonnan vettük, ennyi ment bele és kész. Az már más kérdés, hogy még ennek is vmi kínja kezdett lenni a motor körül… Azt mondták hogy teljesen szét kéne bontani a motort ahhoz hogy jó esetben rájöjjenek mi a baja. Persze kapásból 100körlüli induló ár lett volna a javításnál.

  6. Semmit nem ér ez a rendszer! Egy nagyon kedves barátom újonnan vásárolt Opel astrát használ,sokat megy nagyon sokat! Évi 45 ezer km-t beleteker,műszaki vizsgára mindíg vissza van tekerve évi 5-6 ezer km futás van regisztrálva a műszakin. Egyébként patika a kocsi,ülésen huzat van alatta kopás mentes,váltó,kormány felújítás meg nem nagy összeg. Szóval majd ha eladja kb 120 ezer lesz benne csak jobban mutat mint a 450-500ezer km! Ameddig a km a lényeg és nem az állapot addig ez a megoldás. Egyébként eladhatatlan egy kocsi hiába szervizelt,és rendben tartott. A magyar ember álomvilágban él,ha autóvásárlásról van szó.

  7. Tapasztalatom szerint futószalagon tekerik vissza pl. a Franciaországból behozott autókat. (C8, Espace, stb.) Budapesten a Budaőrsi úti (bal oldal) kereskedőknél láttam, hogy még csak nem is titkolják – egy egy beszerzés után sorban állnak a kibelezett autók… Szörnyű!

  8. amíg nincs is igény az igazságra addig nem is lesz…. meg kell nézni a német,olasz,francia oldalakat mennyiért hirdetnek egy adott autót 70e és 300-400e futott km-rel és le kell vonni a konzekvenciát hogy melyiket árulja a murvás nepper itthon….. x km-rel, nem olyan bonyolult egyenlet….

  9. Jajmááá!
    „egész országban eddig nem volt precedens” és nem is lesz.
    Magyar jogrendszer nem ismeri a precedenst, minden ügyet egyedileg tárgyalnak.
    Ha lenne akit elítélnek ezért attól még a másikat nem fogják feltétlenül.
    Mondjuk támogatnám a bevezetését, sokat egyszerűsödne a tárgyalás.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek