A Volvo célja, hogy 2019-re minden autójukat valamilyen elektromos hajtással szerelje fel, gyárait is zöldíti
A Volvo megtette az első lépést afelé, hogy az üzemeit 2025-ig klímasemlegessé tegyék. Ezt ígérték ugyanis korábban, és most a svédországi Skövde városában álló motorgyártó-üzemben át is alakították a fűtési rendszert. A gyártósor hőszükségletét megújuló energiaforrásokkal látják el, vagyis hulladékégetéssel, biomasszával és újrahasznosított anyagokból készült bioüzemanyag égetésével.
[BANNER type="1"]
A skövdei gyárban nem ez volt az első lépés a környezetkímélés felé, 2008-ban már a villamosenergia-ellátást is megújuló energiaforráson alapuló rendszerre cserélték. Nem ez az első üzem az autóiparban, ami teljes egészében klímasemleges, de ez a Volvo első ilyen gyáregysége és a többinél is lecserélik a hőellátó rendszert. Stuart Templar (nem Simon Templar) a Volvo Cars fenntarthatóságért felelős igazgatója szerint ez egy fontos lépés volt a márka életében, hiszen az autóiknál is arra törekednek, hogy minél környezetbarátabbak legyenek, és ennek érdekében „2019-re minden újonnan bevezetett Volvo modellt részben vagy teljesen elektromos hajtáslánccal szerelnek fel.
A svédországi Skövde motorgyártó-üzeme az első klímasemleges Volvo gyár, a hőellátást és a villamos energia előállítását is megújuló energiaforrásokkal oldják meg






