hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapZseniális Ford fejlesztés, ami átrepít a kátyúk felett

Zseniális Ford fejlesztés, ami átrepít a kátyúk felett




Múlt héten írtunk róla, azóta is nap mint nap tapasztaljuk, hogy a minimális tél után is borzalmas állapotba kerültek útjaink, temérdek kátyú nehezíti az autósok életét. Tudja ezt a Ford is, hiszen a jelenség nem csak nálunk, az Egyesült Államokban és a világ számos egyéb országában is megfigyelhető. Csak az Egyesült Államokban 3 milliárd dollárt költenek éves szinten az autósok a kátyú okozta károk javítására. A Ford ezért aztán sok-sok ország útjainak, jellegzetes úthibáinak tanulmányozásával mesterségesen létrehozta speciális tesztszakaszát, hogy fejlesztőközpontjában azok tompításával a lehető legalaposabban tudjon foglalkozni. Nem csupán a futóműhangolásra gondoltak a mérnökök, továbbmentek.
[BANNER type="1"]

Elsőként az amerikai piacon futó Fusion V6 sport modell kapja meg a „kátyúfelismerő rendszert, ami 12 szenzoron alapul, azok jelei alapján mindössze 2 ezredmásodperc alatt képes a lengéscsillapítókat az adott pozícióban fixálni, melynek eredményeként a kerék nem döccen bele a kátyúba, hanem átsiklik felettük. A szenzorvezérelt folyamatos lengéscsillapító-szabályzással felszerelt Fusion már idén nyáron elérhető lesz az Egyesült Államokban, nálunk legkésőbb jövőre, elsőként a Fusion európai kiadásának számító Mondeóban várhatjuk, majd a Galaxy/S-MAX párosban. Kérdés persze, hogy mit fog tud kezdeni azokkal a helyzetekkel az alábbi videóban is látható rendszer, amikor minden kerék előtt kátyú vagy úthiba áll, azoknál ugyanis elkerülhetetlen lesz a döccenés, rosszabb esetben pedig a megjelenés érdekében mind peresebb abroncsok és nagyobb felnik sérülése.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

15 HOZZÁSZÓLÁS

  1. És ez egy nagyforgalmú fő út. Jó, csak volt, most egy csöppet jobb, mert befoltozták, de megint rohamosan romlik. Volt, hogy a kamion is fennakadt. Egyes mellékutak ennél durvábbak, nemhiába futómű felújítás kell az autómnak. Egyébként viszont Zsigulival meglepően jó, azt nem veri oda az ember állandóan, van egy SUV méretű hasmagasság és jó a rúgózása is. Itt ez felel meg a Swift-nek, olcsó az alkatrész és minden sarkon kapható. Látni pár helyen a Mercedes mellett a garázsba, az emberek rájöttek, hogy szaladgálósnak jobb, mint tönkre tenni a drága autókat 🙂
    Egyébként 140-nél próbáltam és a VW termék is átrepít a kátyuk felett, csak nem szabad belefékezni, mert akkor törik a kerek 😀
    A Ford féle megoldásra így elsőre azt mondom, érdekes és bízom benne, hogy jó lesz, de mint írtam is, sajnos nem ilyen helyekre találták ki, mert ide vagy lánctalp, vagy repülő autó kell. Olyan helyekre, ahol 15 méterenként van egy-két kátyú viszont szerintem tényleg működőképes lesz, és lássuk be, azért a piacon csak az a jellemzőbb. Szóval azért mégis csak gratula a Fordnak!

  2. Végül is mentségükre legyen szólva, nem a Kelet-Európai piacra fejlesztették ezt. Nyugat-Európában meg az USA-ban biztos jó lesz a rendszer. Lényegében mindenhova nem felelhet meg, errefelé csak a lánctalp segít. 🙂

  3. Van egy javaslatom a Ford-nak! Fejlesszenek ki onkatyuzo rendszert minden Ford tipusra es adjak el flottaban a rendorsegnek meg a mentoknek! Biztos mindenki imadna! Ez a ping-pong labda mento akcio eleg vicces. Inkabb tegyenek ballonossab gumit es vesszenek a ping-pong labdak! :p

  4. Érdekes… Vizes kátyút gondolom már nem érzékel, és addig a többi kerékre terhel át.
    A Hydractive 3+ szerintem sokkal életképesebb és összességében többet tudó megoldás (ha a gyártó meg is szünteti sajna)…

  5. peresebbnek tűnik az a gumi ami a szenzoros első gépen van…majdnem peremig lapul vissza….hát nem szép látvány, a másik már nem kap akkorát….jobban összetudnánk hasonlítani, ha ugyanolyan peres lenne rajtuk. DE! kijelenthető, hogy a kerék ezzel a rendszerrel is rohadt nagyot kap….az éles szélét a kátyunak ígyis ugyis telibeveri…és nagyon nem néz ki jól. és akkor még egyedi eseteket nem is néztünk, amikkel itthon találkozni lehet….

  6. És az alufelniről ne is beszéljünk mekkorát kap látszik a videón hogy majdnem teljesen belapult a gumi oldalfala … ráadásul szerintem ez csak akkor működik ha lendületből át tud hajtani a kocsi azokon a kátyúkon… kell neki egy bizonyos sebesség .

  7. A zseniálistól ez nagyon messze van, főleg, hogy hosszútávon elég kétséges a rendszer tartóssága, megbízhatósága.
    Kérdéses még a szenzorok érzékelő képessége koszos vagy vizes állapotban illetve akkor, ha a kátyú tele van vízzel.

  8. Hmm na igen 1 kátyúnál hatásos de mi van a tankcsapdákkal vagy a sorozatos egymás utáni kátyúkkal ? Nem is kellett volna a Fordnak megépíteni a világ legszarabb útját …csak el kellett volna jönni Magyarországra bármelyik 2-nél többszámú útra ” de ha szerencsések az 1 számú utakon is találnak olyan szakaszt ami tutira kifog rajtuk ” … ha itt működik a dolog akkor a világ bármely pontján tökéletes lesz . Pénzt is spórolhattak volna …ejnye ejnye micsoda pazarlás …

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular