A kétszínű fényezés felára nem jelentősebb, mint egy normál metálfényé, így érdemes élni vele. A hűtőmaszk ékszerként hat, a távolságtartós tempomat szenzora szépen beleolvad az alsó légbeömlőbe
A platformstratégia valójában nem nagy újdonság, ma viszont már eljutott oda az „építőkockázás, hogy az azonos alapokra különböző karakterű autókat tudnak építeni. A Volkswagen-csoportnál persze már az alapokat is ügyesen variálják. A tavaly bemutatkozott SEAT Arona, Skoda Karoq, Volkswagen T-Roc trió például méretében is ügyesen van skálázva. A SEAT a legkisebb és a legolcsóbb, ugyanakkor a leginkább üdítő, a legtöbb egyéniséget tartalmazó. A Skoda a méretbajnok, elsősorban persze csomagterével tud brillírozni. A Volkswagen T-Roc pedig az eminens, ugyanakkor sokaknak unalmas lehet. Egyértelmű, hogy ha egy kis játékosságra, vagányságra vágyunk, akkor a SEAT Arona lesz a befutónk.[BANNER type="1"]
Elöl hátul van, LED-es és háromszöget rajzoló a menetfény. A saját tömeg az MQB platformnak köszönhetően alig több mint 1,1 tonna
Ahogyan az új Ibiza, az Arona is ugyanarra az MQB A0 platformra épül, amire az új Polo is. Tehát a konszernbeli új crossoverek közül a leginkább kisautós, ez viszont csak a 4,14 méteres hosszon érhető tetten. A szélesség kívül-belül kompakt modelleket idéző, azaz kellően nagy, a 400 literes csomagtér szintén korrekt, a hátsó lábtér, azaz a hosszanti helykínálat pedig pedig még a középkategóriában is tökéletesen megállná a helyét, pedig a tengelytáv nem is óriási, 2,57 méter.
Letisztult, funkcionális, mégsem unalmas a beltér. A csúcsverziónál alapáras okoskulcshoz pirosan pulzáló indítógombot kapunk, akár egy Jaguarnál
A külméretekhez mérten döbbenetesen jó az utastér helykínálata, korrektek az ülések is
Elöl-hátul palacktartósak az ajtózsebek, elöl LED hangulatfényt is kapunk. A parkolóautomatika párhuzamos és merőleges ki- és beparkolásra is képes, legalábbis elvileg, a szép grafikájú kijelzőn takarékos vezetést célzó tanácsokat is kaphatunk
Mikén a helykínálat, úgy az utastér összerakottsága és a vezethetőség is kikezdhetetlen. Persze vannak látványos spórolások, a műanyagok a VW-konszernen belül itt a legolcsóbb hatásúak, de még így sem bántóak. Bár az utastérben zömében kemény plasztikokkal találkozunk, az ajtókra elöl-hátul jutott jókora (elöl LED-fénnyel világított) textilfelület és palacktartós rekesz is. Kellemes, hogy az ajtók könyöklőfelülete elöl puha, ahogyan az elöl-hátul automata, azaz egy érintésre végigfutó ablakemelők is korrektek. A konszernen belül azonban egyedül itt találkozhatunk nem magasságszabályzós, de legalább tologatható könyöktámasszal.
A csúcsverzió jelölése a C-oszlopon is megjelenik – nem szerény módon
Alapesetben is 400 literes, akár állított fedélzeti bőröndöt is elnyelő a csomagtér, üléshajtással több mint 1,2 köbmétert kapunk, ha feljebb helyezzük az álpadlót, sík felülettel
Lehet vezeték nélküli telefontöltés, szép kijelzőjű navigáció, holttérfigyelő és hátsó keresztirányú koccanásra figyelmeztetés, valamint távolságtartós tempomat is a fedélzeten, kényelem szempontjából sok más mellett kulcs nélküli indítás is, sőt ezek zöme az Xcellence verzióval alapáron jár. A pirosan pulzáló indítógomb vérpezsdítő, az viszont lelombozó, hogy az oldalajtók közül egyedül a sofőréhez került szenzor, azaz ha zsebben tartott kulccsal szeretnénk nyitni az autót, azt egyedül a vezetőnél vagy a csomagtartónál tehetjük meg.
Feláras, de látványos a LED fényszóró, az erősebbik 1,0 literes motorra a 6 fokozatú váltó miatt mindenképp érdemes költeni
Nem megy rosszul, 9,8 másodperc alatt 100 km/órára ér a 115 lóerős Arona
Az utóbbinál nagyobb hiányosságot mondjuk nem sikerült találni. Az „alapok ugyanis hibátlanok. Az MQB platform ezúttal sem okoz csalódást. Itt persze csupán csatolt lengőkaros a felfüggesztés, s a 18 colos kerekekkel kissé feszes is, úgyhogy én biztos, hogy maradnék inkább a 16 colos alapméret mellett, már csak azért is, mert a csomagtér aljában 205/55 R16-os, vagyis alapméretű gumis valódi pótkerék lapul, tehát több okból sem érdemes eltérni attól. A vezethetőség ugyanúgy patent, ahogyan az autó összerakottsága is. Jól kapcsolható, a kulisszában vajpuhán járó a váltókar, élénk és közvetlen a kormányzás, kanyarodási oldaldőlés pedig az átlagosnál magasabb, crossoveres építés ellenére sincs. És az a legjobb, hogy az enyhén sportos beállításhoz még az 1,0 literes, nem mellesleg háromhengeres motor is passzol. Kezdve azzal, hogy járásából nem ismerhető fel, hogy csupán háromhengeres. Alapjárati rezonancia nincs, sőt, olyankor hangja sincs és máskor se hangos. Terhelni szinte alapjárattól lehet, bár a 200 Nm csúcsnyomaték csak 2000/perctől jön, addig sincs erőhiány. Az 1,0 literes motor elég pörgős, de a hatfokozatú váltóval az autópályás 130 km/órás tempó is kedvező, 2700/perc fordulattal futható.
Hiába crossover, terepre egyáltalán nem való a 18 colos kerekekkel, hasmagassága személyautós, összkerékhajtás felárért sincs
A menetzaj visszafogott, ahogyan a fogyasztás is. Autópályán is gond nélkül 6 liter körül tartható, országúton simán 5 liter alá vihető, de a zömében autópályás/városi teszt 6,3 literes átlaga is elég jó. Az Arona ára sem rossz. A legfontosabb extrákat megadó, 95 lóerős 1.0 TSI-vel 4 millió forint alatt kapható. Az Xcellence csúcsverzió önmagában 1,7 millió forintos ugrás, a plusz 20 lóerő felára viszont nem egész 100 ezer forint, az erősebb motorra az 5 helyett 6 fokozatú váltóért mindenképp ajánlott költeni. Igaz, ez az opciónk az alapverziónál még nincs meg, az csak a belépő motorral kapható. Bár a jobb felszereltség felára nem szerény, itt már 400 ezer forintos árkedvezmény is van, ami azt jelenti, hogy a tesztautó konfigurációja 6,6 millió forintra tehető. Nem olcsó, de a kategóriatársakhoz illeszkedő. Összkerékhajtás felárért sincs, van viszont 1.5 TSI Evo (150 LE) motoros FR verzió is az 1,6-os (95 és 115 LE) dízelek mellett. Viszont olyannyira harmonikus volt az 1,0 literes TSI 115 lóerőse, hogy átlagos használathoz mindenképp ez az ajánlott motor az Aronához, ami szintén erősen ajánlható a ma csöppet sem népszerűtlen crossover szegmensből.
















































Ford Fusion csomagtartó méretei:
HxSZxM(mm): 730x1000x560. Ez a fordnál 337 litert jelent. Itt meg 400-at. Most már nem csak a fogyasztás témában megy a handabandázás?
Ez már évek óta így van…
Évekkel ezelőtt főként a PSA sumákolt ezzel, de ott legalább kiírták, hogy VDA szerint is mennyi, itt meg nem. A Dacia Dusternél láttam legutóbb két értéket és a VDA szerint már ott sem annyira rózsás a helyzet.