Saját úton jár az új Citroën C4 Cactus

    0
    2

    Úgy tűnik, a jövőre 100 éves Citroën jó lóra tett azzal, hogy továbbra is a márka legfőbb értékét, a komfortosságot hangsúlyozza, ugyanakkor korábbi modelljeit is mind inkább a ma divatos SUV világhoz közelíti. Tavaly ugyanis 3,7 százalékkal növelte globális, 7 százalékkal európai eladásait, s az öreg kontinensen az elmúlt 4 évben 22 százalékos növekedést ért el. A meredek felfelé ívelés tehát talán pont a most megújított C4 Cactus debütálásával indult el. Még akkor is, ha az önmagában nem volt egy kőkemény sikermodell, mégis a márka arculata. Tavaly kvázi hasonló fizimiskával váltotta a valahai C3 Picassót a C3 Aircross, most pedig itt az új C4 Cactus, ami egy hagyományos faceliftnél jóval komolyabb frissítéssel egyben a C4-es szerepét is átvette a palettán. Ennek megfelelően az eredeti Cactusnél visszafogottabb, de a C4-esnél mégis vagányabb külsejű. A kompakt modellek körében nagyon rövid, 4,17 méteres hosszhoz mérten egész nagy, a kategóriában persze legfeljebb átlagos, 2,6 méteres tengelytávot ad, az utastér helykínálata mégis elegendő. [BANNER type="1"]
    Citroën C4 Cactus, 2018 - méretek
    Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
    4170 1710 1480 2600 358

    Ez mondjuk nem újdonság, a beltér anyagai viszont igen, a korábbiaknál igényesebbek. Főként az ülések, amelyek első ízben itt „Advanced Comfort kivitelűek, azaz extra párnázásúak. Nem süppedősek, inkább kemények, állítólag hosszú utakon is kényelmesek. Utóbbit egyelőre nem próbáltuk, a 30 perces első tesztkörön természetes, hogy jók voltak. De van itt még egy komoly újdonság, a 20 szabadalommal védett, progresszív hidraulikus ütközőkkel szerelt lengéscsillapító. Mindez nagyjából annyit jelent, hogy ahol a többi lágy lengéscsillapító felütközik a mechanikus ütközőkön, ez még csillapít egyet, így kíván egyszerre komfortos, mégis stabil lenni. A rövid próba alapján ez is meggyőző volt.
    Bár a karosszériaelemek 90 százaléka új és friss az összes lámpa, valamint az utastér berendezése is, azért maradt egy-két idegesítő hagyaték az első Cactusból: a hátsó ablak továbbra sem engedhető le, csupán billenthető, és fordulatszámmérő sincs a digitális műszerblokkon. Ugyanakkor nagymértékben fokozott zajszigetelést kapunk a korábbiaknál vastagabb üvegekkel és komolyabb zajfogó betétekkel. A karosszériát 9 különböző fényezéssel és még 4, az immár az ajtók aljára költözött Airbump-betétek és a lökhárítók díszítéseit cizelláló színcsomaggal kérhetjük, az utastér pedig 5 úgynevezett belső hangulattal tehető kedvünkre valóvá.
    Noha a motorpaletta csakis háromhengeres benzineseket (1.2 PureTech – 82, 110 és októbertől akár 130 lóerővel) és most még 1,6-os, az év második felétől 1,5 literes (már az Euro 6.2 normát is teljesítő) négyhengeres turbódízeleket kínál, a C4 Cactusnek van egy óriási ütőkártyája konkurenseivel szemben: átlaguknál 150 kilogrammal könnyebb, így aztán a viszonylag kicsi motorokkal is egészen jól megy, miközben egészen jól is fogyaszt. Szinte biztos, hogy az eladások zömét a 110 lóerős benzines fogja adni, már csak azért is, mert a 82 lóerős (turbó nélküli) csupán néhány hónapig lesz kínálatban. A 110 lóerős benzines az 5 fokozatú kézi váltója helyett 6 fokozatú automatával is kérhető, s mivel a kézi váltó nagyon hosszúra áttételezett, meg hosszú útjaival nem is túl kellemesen kapcsolható, közel félmillió forintos felára és katalógusérték szerint 0,9 literes többletfogyasztása ellenére is azt javasolnám.
    Citroën C4 Cactus, 2018 - műszaki adatok
    PureTech 82 PureTech 110 PureTech 130 BlueHDi 100
    Emissziós norma Euro 6
    Hengerűrtartalom [cm3] 1199 1560
    Hengerek/szelepek száma 3/12 4/8
    Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/5 (automata/6) kézi/6 kézi/5
    Teljesítmény [LE] 82 (5750) 110 (5500) 130 (5500) 99 (3750)
    Nyomaték [Nm] 118 (2750) 205 (1500) 230 (1750) 254 (1750)
    Gyorsulás 0-100 km/h 10,9 9,4 (9,9) 8,2 10,7
    Végsebesség [km/h] 169 188 204 185
    Kombinált fogyasztás [l/100 km] 4,7 4,9 (5,8) 4,8 3,8 S&S: 3,7
    CO2-kibocsátás [g/km] 109 110 (132) 110 99 S&S: 96
    Saját tömeg [kg] 1008 1060 1045 1075 S&S:1080
    Megengedett össztömeg [kg] 1510 1565 1580 1620

    Ugyanakkor a C4 Cactus – komfortján túli – óriási előnye, hogy már a 3,95 millió forintos alapverziója is teljesen élhető, hiszen már abban is van légkondicionáló, tempomat, Bluetooth kihangosító és 7 colos érintőképernyő (igen, a klíma is onnan vezérelhető csupán). Már a Live alapváltozattal is kapunk elektromos első ablakokat (a hátsók ugyebár csak billenthetők) és távirányítós központi zárat. Ha nem az alapmotort választjuk, megkapjuk a progresszív hidraulikás lengéscsillapítókkal szerelt komfortfutóművet is, ami a 82 lóerős bázishoz felárért sem elérhető. A második lépcsőt jelentő (90-110 ezer forint felárral adott) Feel ellátmány tolatóradart, ködfényszórókat, fényes fekete tükörházakat és külső díszítéseket, bőrbevonatú kormányt, a vezetőnek szabályozható deréktámaszt,továbbá az összes utasnak 6 hangszórós hifit ad. A Shine ellátmány 600 ezer forintos felára már elég combos, s az igazából érthetetlen, hogy a Mirror Link funkciót miért csak a navigációval együtt kapjuk meg az érintőképernyőhöz, de nála már 16 colos alufelnik, automata klímavezérlés, eső- és lámpaszenzor, elektrokróm tükör, sötétített hátsó üvegezés, első parkolóradar és állítható magasságú utasülés is jár, amit a sofőr alapból kap. A sofőrsegédek sora (sávelhagyásra és ráfutásos balesetre figyelmeztetés, holttérfigyelő, táblafelismerő, éberségfigyelő) csak a csúcskivitelhez, de hozzá választható.
    Citroën C4 Cactus, 2018 - árak
    PureTech 82 Live 3 950 000 Ft
    PureTech 82 Feel 4 060 000 Ft
    PureTech 110 S&S Live 4 350 000 Ft
    PureTech 110 S&S Live Feel 4 460 000 Ft
    PureTech 110 S&S Live Shine 5 060 000 Ft
    PureTech 110 S&S Live Feel Automata 4 935 000 Ft
    PureTech 110 S&S Live Shine Automata 5 535 000 Ft
    BlueHDi 100 Feel 4 910 000 Ft
    BlueHDi 100 Shine 5 810 000 Ft
    BlueHDi 100 Shine S&S 5 560 000 Ft

    Összességében a C4 Cactus egy üdítő, jópofa szereplő a kompakt szegmensben, már azzal is imádható, hogy kimondja, ő nem akar sportos lenni, ő kényelmet kínál, amivel talán jó ellenpólus lehet a mind rohanóbb világban. Komfortülése és progresszív hidraulikás lengéscsillapítója mellett hazánkban még egy újdonságot hozott: ez az első modell, amit chatbot próbál megismertetni a látogatókkal a Citroën weboldalán, magyarán bármikor felmehetünk oda, hogy egy automatika írogasson személyesen nekünk, Facebook Messengeren keresztül az új modellről. Hiába, a vevőket meg kell tudni szólítani, akkor is, ha épp éjjel 2-kor tévednek fel a weboldalra.
    Előző cikkKevesebb baleset a vasúti átjárókban
    Következő cikkGrimasz költözött a Camaro arcára
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.