Villámos a villamos ellen? Honda e vs. Opel Corsa-e összevetés

    3
    2
    Két külön világ a Honda e és az Opel Corsa-e (tesztjük külön-külön a linkeken!), ám – nevükből kiolvashatóan – mindketten elektromosak, mindketten indulnak is az Év Zöldautója 2021 díjért. Igazából utóbbi okból kerültek egymás mellé, mert nem tűnnek egymás konkurenseinek, ám valójában meglepően közel állnak egymáshoz, még ha stílusukban nagyon mások is. A Honda e olyannyira dedikált villanyautó, hogy nincs is belőle más, ennek megfelelően egy kissé meghökkentő formájú, nem is azért, mert elektromos, hanem azért, mert egyben a Honda – amúgy kizárólag elektromos – retro modellje. A Corsa vele szemben az Opel hatodik generációs kisautója, amiből e-betűvel tisztán elektromos is van, alapjait pedig már a PSA CMP platformja adja. Olyannyira egy hagyományos Corsának tűnik, hogy az autót adó kereskedés, vagyis az AutoPalace egy jókora felületen rá is matricázta egy villásdugó mellett, hogy ez a Corsa-e, hiszen amúgy csak a csomagtérajtó és a B-oszlopok egy-egy logója és persze a kipufogómentesség azonosítja. [BANNER type="1"]
    Honda e vs. Opel Corsa-e - méretek
    Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
    Honda e 3894 1752 1512 2538 171-861
    Opel Corsa-e 4060 1765 1433 2538 267-1042

    A két autó közötti legfőbb különbség, hogy a Honda e azoknak szól, akik villanyautót, sőt, kifejezetten ilyen, üvöltően modern, mégis retrós formatervű modellt szeretnének, a Corsa-e pedig azoknak akik egy hagyományos kisautót, ami történetesen elektromos.

    A méretek csalókák. A Honda jóval kisebbnek, a nagyra nőtt kisautónak számító Corsa mellett szinte miniautónak tűnik. Joggal, hiszen valóban van köztük 16,6 centiméter – a Corsa javára, vagy ha parkolóhely-keresésről van szó, akkor épp a Honda előnyére. Széltében már csupán 1,3 centivel nagyobb a Corsa, ráadásul a Honda e széltét a tükrei sem növelik, így valós szélességben csöppet sem szenved hátrányt. Magasságban már a Honda a jobb, tengelytávban meglepő módon teljesen azonosak, csomagtérben azonban a Corsa alaphelyzetben is csaknem 100, ülésdöntéssel közel 200 literrel többet ad. [BANNER type="2"] Amennyire eltérnek a külső dizájnok, annyira a belterek is. A mindenképp digitális műszerblokk ellenére is hagyományosabb iskolát képvisel a Corsa-e, míg a Honda e egy mini űrhajó a faltól falig monitoros műszerfallal. A sofőr előtt a műszerblokk, a két szélen a visszapillantók kijelzői, középen, illetve az utas előtt még két panel, szélükön funkciógombokkal. Elvileg azt szolgálva, hogy a sofőr mindig megkapja a szükséges infókat, például a zenét böngésző utas ne takarja ki a navigációt. A gyakorlatban viszont a rendszer nem olyan egyértelműen áttörést hozó, mint amilyennek tűnik, az viszont biztos, hogy ennyi műszerfali monitort egyetlen autóban sem kaptunk még. Okostelefonos kapcsolat mindkét autóban szerepel, van applikáció, a Honda fedélzeti wifit is ad, meg persze ő az első alapáron digitális tükrös modell, amit azonban – ahogyan azt már a tesztjében kifejtettem – nem tartunk jobbnak, mint a hagyományos, kívülre szerelt tükröket.
    Honda e vs. Opel Corsa-e - belső méretek
    Honda e Opel Corsa-e
    Belső szélesség elöl [mm] 1420 1390
    Belső szélesség hátul [mm] 1340 1350
    Belmagasság elöl [mm] 875-970 900-980
    Belmagasság hátul [mm] 920 920
    Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött [mm] 225 215
    Ülőlap hossza elöl [mm] 530 530
    Ülőlap hossza hátul [mm] 470 450
    Csomagtér maximális szélessége [mm] 1110 1070
    Csomagtér szélessége a kerékdobok között [mm] 740 1000
    Csomagtér magassága [mm] 360-680 490-760
    Csomagtér hossza [mm] 550 600
    Csomagtér hossza üléshajtással [mm] 1400 1450
    Raktérnyílás szélessége [mm] 740-900 890
    Raktérnyílás magassága [mm] 740 700
    [BANNER type="3"] A Honda e beltere nem csupán high tech, balzsamozóan otthonos, minőségi anyagokat vonultat fel. Műszerfalán sok az élethűen fa jellegű burkolat, üléskárpitjai otthoni ülőgarnitúrákét idéző, biztonsági övei is barna színűek. A belső szélesség elöl hajszálnyit kisebb, hátul viszont annak ellenére egy leheltnyit jobb, mint az Opelben, hogy utóbbi az ötüléses, a Honda e csupán négy főnek ad helyet. Felnőttekkel számolva mindkét autó négyszemélyesnek tekinthető, ennyien mindkettőbe beülhetünk. A Corsában 180 centis sofőr mögött 1 centivel nagyobb a térdhely, de a beszállási tér jóval szerényebb a vaskosabb C-oszlop és a szűkebb ajtókivágás miatt. A Honda keret nélküli ajtajai csaknem derékszögben nyithatók, ám a használhatósági versenyt nagyobb csomagtere miatt mégis a Corsa nyeri. Érdekes, hogy bár alapáron mindkét versenyző kereken 100 kW-os, azaz 136 lóerős, a Honda e villanymotorja a Corsa-e 260 Nm nyomatékára alapból is jelentősen rálicitál 315 newtonméterével, itt ráadásul egy 113 kW/154 lóerő teljesítményű erősebb (Advance) verzió is választható, a tesztautó is ilyen volt, 17 colos felnikkel és jobb tapadású, Michelin Pilot Sport 4 sportabroncsokkal társítva ráadásul. A Honda e nem csupán erősebb, hátsó hajtásával is jobb vezethetőséget ígér, érzésre azt is ad, bár gyári adat szerint a Corsa-e mind 100-as sprintben, mind végsebességben „nyer, a gyakorlati vezetési élmény viszont a Hondában a jobb. Persze a Corsában is elég jó, mint minden villanyautó, alacsony súlypontot ad, a Honda viszont ezt még az első-hátsó kerekek közötti 50:50 tömegelosztással és a Corsa csatolt lengőkarosával szemben hátul is független futóművel is megfejeli. Míg azonban vezethetőségben egy picit jobb a Honda, hatótávban sokkalta jobb az Opel. Már csak azért is, mert kereken 17 kWh/100 km WLTP fogyasztásával is jobb a Hondánál (nemcsak a Michelin Pilot Sport 4 abroncsokkal szerelt verzió 17,8-as értékénél, hanem az alapverzió 17,2-es értékénél is). Ráadásul míg a Honda e csupán 35,5, a Corsa-e 50 kWh-ás akkumulátort ad, így az ígért hatótávok 210 és 337 kilométeresek, ez pedig igen jelentős differencia. Míg a Corsa gond nélkül teljesítette a Mátrába szervezett tesztkört, a Hondát visszafele Gyöngyösön már tölteni kellett, még úgy is, hogy vele kevesebb tesztkört mentünk fent a hegyen. Míg azonban a Hondában 132 kilométer után már csak 42 kilométer további hatótáv volt (16,5 kWh/100 km átlagfogyasztás mellett), a 15,5 kWh/100 km tesztfogyasztású Corsa-e 142 kilométer után is 180 km megtehető hatótávot jelzett. Mindkettővel lehet nyilván takarékosabban is közlekedni, mi mindkettőben használtuk az amúgy igen takarékos, hőszivattyús légkondicionálót és időnként a gyorsulásukat is próbára tettük. Így aztán a Hondába ezer forintért vételeztünk 25 perc alatt 8,7 kWh energiát a 22 kW-os Mobiliti töltőn, hogy hazajussunk vele Budapestre, gond nélkül ment is (persze nem autópályás tempóval…), 17 kilométeres maradék hatótávval, 8%-os töltéssel zárva a napot.
    Honda e vs. Opel Corsa-e - műszaki adatok
    Honda e Advance Opel Corsa-e
    Teljesítmény [kW/LE ] 113/154 100/136
    Nyomaték [Nm ] 315 260
    Gyorsulás 0-100 km/h 8,3 8,1
    Végsebesség [km/h] 145 150
    Fogyasztás – vegyes [kWh/100 km] 17,8 17
    Tesztfogyasztás [kWh/100 km] 16,5 15,5
    Akkumulátor kapacitás [kWh] 35,5 50
    AC töltés [kW] 6,6 7,2 (200 000 Ft-ért 11 kW)
    DC töltés [kW] 100 100
    Hatótáv, WLTP [km] 210 337
    Saját tömeg [kg] 1520 1455
    Megengedett össztömeg [kg] 1543 1916
    Kedvezményes alapár állami támogatással [Ft] 8 499 000 7 999 000
    A tesztautó listaára 12 679 000 13 316 900
    A tölthetőségek nagyon hasonlóak: mindkét modell kínál 100 kW-os DC villámtöltési lehetőséget CCS csatlakozóval, ami viszont nem áll rendelkezésre túl sok helyen. AC töltést mindketten lassan fogadnak, a Honda 6,6 kW-tal, a Corsa alapáron 7,2-vel, de 200 ezer forintért 11 kW-os fedélzeti töltő is kérhető hozzá, amire érdemes lehet beruházni, hiszen úgy a csaknem 7 órás töltési idő 5 óra alá apasztható – a Honda kisebb akkujával eleve ilyet kapunk. Persze még akár konnektoros töltéssel is élhetőek, mindkettőjükre igaz, hogy 150 kilométernyi hatótávot egyetlen éjszaka alatt a sima 230V-os töltővel is magukba szívnak, még úgy is, hogy az Opel/PSA töltője csupán 8A-s, a Honda az általánosabb 10A-s töltőt adja; a Type2 kábel mindkettejükhöz feláras. [BANNER type="4"] Fontos tényező az ár: a Corsa-e akciós alapára 10 499 000, a Honda e-é 10 999 000 Ft, ezek még a 2,5 milliós állami támogatással is apaszthatók. A Honda bár kisebb akkut, jóval gazdagabb felszereltséget ad, így bár a két autó közül még mindig a Honda volt a jobban felszerelt, drágább autónak tűnő, a hasonló tételeket (pl. adaptív LED fényszórók, kulcs nélküli nyitás-indítás, 17 colos alufelnik, tolatókamera, fűthető első ülések és kormánykerék) adó Corsa-e listaára volt a magasabb. Az persze igaz, hogy kedvezmény az Opelnél jóval inkább megszokott, mint a Hondánál. Győztes a két villanyautó közül nemigen hirdethető, nagyon mások: a Corsa-e a józanabb választás, a Honda e pedig vélhetően a több rajongó tekintetet vonzó, egyben megosztóbb formájú. Városban szerényebb fordulóköre miatt a Honda használhatóbb, ráadásul esetében a 2,5 milliós támogatás küszöbét jelentő 11 milliós árig jobb ellátmányt, gusztusosabb utasteret kapunk, de persze jóval szerényebb hatótávot. A Corsa-e a klasszikus Opel értéknek számító praktikumban fölényeskedik, ha családi használatra, egyetlen autónak vennénk, ő a jobb választás.
    Előző cikkSportmodell a luxushajóból? A Lexus megcsinálja!
    Következő cikkNövényi anyagokból készült ennek a Porschénak a karosszériája
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    3 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Bizonyára sokan odavannak ezért a Hondáért, de ha racionális érvek szerint nézi az ember, egy haszontalan, elrontott konstrukció. Nincs csomagtér, nincs hatótáv, lassú gyorstöltő, 4 személyes, nyithatatlan kilincs, értelmetlen tükrök kívül belül, értelmetlen sok lcd panel, emiatt extrém sok inger, ami baleset veszélyes, hátsókerék hajtás-télen a Rózsa dombon zsírosék lennt maradnak 1x2x. Értem én, cuki meg életérzés, de mint autó, nem való semmire. Az a Corsa dimenziókkal jobb autó. Egy biztos, pár év múlva nagyon kevés kmel lesznek ilyenek eladók, mert nem lehet velük bátran közlekedni és ezért a másik kocsival mennek mindenhová, másrészt rájönnek, hogy nem jó, nem jól használható, ezért lecserélik vmi értelmesebbre, legyen az zoe vagy benzines autó. Szerintem. Majd kiderül.