Ezek voltak a csökkent autópiac kedvenc modelljei

    5
    2
    Miként arról a hó elején beszámoltunk, a magyarországi autópiac 10 évnyi növekedés után tavaly 18,9%-ot csökkent, most pedig már azt is láthatjuk, hogy ez nem is rossz eredmény ahhoz képest, hogy az EU autópiaca 23,7%-kal esett vissza. Ilyen mértékű visszaesésre nem volt még példa az adatok jegyzése óta. Mind a 27 tagállamban csökkenést regisztráltak. Tavaly a térség legnagyobb autópiacai közül Spanyolországban volt a legjelentősebb a csökkenés, 32,3 százalékos éves szinten, miközben Olaszországban 27,9 százalékkal, Franciaországban 25,5 százalékkal, Németországban pedig 19,1 százalékkal esett az értékesítés. A kisebb piacok közül Cipruson, Csehországban és Svédországban a németnél is szerényebb volt a piac csökkenése, ám Portugáliában 35, Horvátországban 42,8%-kal kevesebb autót adtak el, mint egy évvel korábban – derül ki az ACEA, vagyis az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezetének adatsorából. A visszaesés mértéke nem csak országonként, márkánként is eltérő. A globális adatokat nézve a Toyota viszonylag jól vészelte át a tavalyi évet: csupán 12,2%-os forgalomcsökkenéssel 10,1%-os piaci részesedést ért el, ami azt jelenti, hogy minden tizedik eladott autó egy Toyota volt. A globális eladásokban nem mellesleg 10 éve vezet a Toyota, bejött azon stratégiája, hogy a minőségre és a viszonylagos megfizethetőségre és az alacsony üzemeltetési költségekre koncentrál egyre nagyobb részt hibrid modelljeivel. A tavaly értékesített 8,06 millió Toyota 29%-kal jelentősebb eredmény, mint a második helyezett Volkswagené, a Toyota ráadásul a 7 legnépszerűbb márka legszerényebb hiányát könyvelhette el. [BANNER type="1"]
    Globális értékesítési eredmények (2020) - Forrás: Focus2Move
    Márka Darabszám, 2020 (millió) Változás, 2019-2020
    Toyota 8,06 -12,2%
    VW 5,73 -16,8%
    Honda 4,33 -14,1%
    Ford 4,18 -18,3%
    Nissan 3,8 -19,5%
    Hyundai 3,71 -15,2%
    Chevrolet 2,96 -22,4%
    Kia 2,69 -4,6%
    Mercedes-Benz 2,43 -8,4%
    BMW 2,05 -8,4%
    A legnépszerűbb modellek globális top10-es listáján a Toyota az első két hely mellett a hatodikat is elvitte, az egész listán amúgy négy márka és három kategória osztozik, a Toyotán kívül a Volkswagen is 3 modellel, a Honda kettővel szerepel a toplistán.

    Kortünet, hogy a dobogós modellek közül kettő SUV, a kompakt modellek globális kedvence a Corolla, a szabadidő-autóké a RAV4, míg a középkategóriásoké a Camry.

    Míg globálisan a Toyota Corolla a listavezető, az európai adatokat nézve a kedvenc modell a tavaly nyolcadik generációjába lépett VW Golf, de az öreg kontinensen megkerülhetetlen a kisautók szegmense is, ahol szintén egy VW, a Polo az első, az új generációval mérkőző Toyota Yaris a második, a Magyarország Autója 2020 díjjal hazánkban is kitüntetett Renault Clio a harmadik.
    Globális értékesítési eredmények (2020) - Forrás: Focus2Move
    Modell Darabszám, 2020 Változás, 2019-2020
    Toyota Corolla 1 134 262 -8,8%
    Toyota RAV4 971 516 1,9%
    Honda CR-V 705 651 -13,2%
    Honda Civic 697 945 -16,3%
    Volkswagen Tiguan 607 121 -18,8%
    Toyota Camry 592 648 -13,2%
    Nissan Sylphy 544 376 14,4%
    Volkswagen Golf 492 262 -28,6%
    Volkswagen Lavida 463 804 -13,0%
    Hyundai Tucson 462 110 -14,6%
    [BANNER type="2"] A globális adatokat összesítő Focus2Move természetesen rávilágított a Toyota hatalmas, ám működő trükkjére: széles modellkínálatukat globálisan kínálják, Európában ugyanúgy vásárolhatunk Corollát, mint Ázsiában vagy az Egyesült Államokban, de kiterjedt palettájukkal mindenhol jelen vannak a helyi piaci igényeknek megfelelő modellekkel is, így minden piaci szegmensben mérkőznek, méghozzá igen erőteljesen. Napjainkban továbbá az is megkérdőjelezhetetlen előnyt jelent, hogy a Toyota és prémiummárkája, a Lexus együttesen a világ legsokszínűbb, mintegy negyven modellből álló öntöltő hibrid portfóliójával bír. Ez a piacvezető pozíció évről évre fontosabb lesz, amint világszerte tovább szigorodnak a károsanyag-kibocsátási normák: azok a márkák, amelyek nem készültek fel idejekorán a zöld átállásra, súlyos hátrányokkal számolhatnak, a Toyota ráadásul az európai CO2-kvóta bírságát is a legjobban fogja megúszni, hiszen a korábbi fejlesztéseinek köszönhetően a nagy gyártók közül az első helyen áll a 95 g/km átlag közelítésében (majdnem hozza azt).
    Előző cikkEnnek puttonya van – Opel Corsa Van 1.7 DI használtteszt
    Következő cikkSaját kamerája vette fel, ahogyan 150 km/órával balesetezett
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    5 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Nem látom az elemzésben a mértékadó belga piac számait, pedig azok komoly globális hatással bírnak az autóipar egészére, ráadásul a magyar ember onnét tud használt autót vásárolni, szóval egyszerűen megkerülhetetlen a számunkra. A BMW külön oda FEJLESZTETT Edition Belgique modellekkel jelzi, hogy nehogy már.

    2. Már Magyarországon is az utcakép szerves része a Toyota, rengetek új Corolla, Rav4, CH-R futkos. Nem csodálkozom a Toyota elsőségén. Ár-érték aranyban teljesen rendben van.
      De, hogy hol adtak el ennyi Camryt, arra kíváncsi lennék?