hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapAz autószervizek a működésükkel segíthetik a védekezést

Az autószervizek a működésükkel segíthetik a védekezést

Érdekes két hét következik, egyre több mindenről tudjuk, hogy nyitva lehet március 8-ától is. Az okmányirodák, kormányablakok mondjuk nem tartoznak közéjük.


Miként arról beszámoltunk (lásd itt), a március 8-án kezdődő, a koronavírus terjedésének megakadályozását/lassítását célzó országzárás az autózás világát kevéssé érinti. Eddig sem volt gond egy lejáró műszaki vizsga, hiszen azt ráér majd a veszélyhelyzet után (60 napon belül) meghosszabbítani, de a szervizek amúgy nyitva lehetnek a következő hetekben is, sőt az autószalonok is. Knezsik Istvántól, az Autós Nagykoalíció Elnökétől megtudtuk, hogy mindez nem volt magától értetődő, hogy így lesz.
[BANNER type="1"]

„Az autós szakmát ez az intézkedési csomag két területen érinti, a gépjármű értékesítés és a szerviz-javítás területén. Az Innovációs és Technológia Minisztérium és az Autós Nagykoalíció között korábban megkötött stratégiai együttműködési szerződés alapján megkerestük Dr. Palkovics László miniszter urat, aki a témában illetékes, hogy az intézkedési csomag a szervizek nyitvatartásának megengedésével garantálja a személy-, és áruszállítás, a közlekedés biztonságát, a szakmában dolgozók és családjaik megélhetését és tegye lehetővé a védekezésben fontos szerepet játszó közületi és vállalati ügyfelek számára a korábban megrendelt gépjárművek átadását, illetve az értékesítés folytatását.
[BANNER type="2"]
A Kormány a javaslatokat elfogadta, ezzel az autós szakma jelentős segítséget kapott a nehéz és válságos időszak átvészeléséhez.


Az új gépjárműveket értékesítő kereskedések és szervizek garantálják a járványügyi szabályok szigorú betartását és betartatását.


Joggal merül fel a kérdés, hogy mi lesz a használtautó-értékesítéssel? Ha a Magyar Közlönyben megjelent rendelkezést megnézzük, laikusként arra juthatunk, hogy magánszemélyként ilyen „üzletbe nem mehetünk be, sőt mivel a használtautó értékesítés nem szerepel a kivételek között, a „szolgáltatás céljára szolgáló helyiség vagy helyszín köteles zárva tartani. Ugyanakkor szabad téren, például az egyes kereskedőknél már tavaly megjelent házhozszállítással, vagy pláne magánszemélytől – persze szigorúan maszkban – az elkövetkezendő hetekben is vásárolhatunk autót. Hangsúlyozom, mindezt egyelőre jogászi szakvélemény nélkül írom, fogunk jelentkezni olyannal is. Nagy kérdés persze, hogy eredetiségvizsgát fogunk-e tudni csináltatni, az átíratást pedig aligha fogjuk tudni elvégezni (márpedig azt 15 napon belül meg kell tenni). Ha azonban mindenképpen most szükséges autót vennünk, azt voltaképp megtehetjük, online biztosítást is köthetünk rá, s az autószervizek még átvizsgálással is segíthetnek.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek