Ismerős technikával érkezik a még ismeretlen külsejű Palade, ami a márka első elektromos modellje lehet (Forrás: Carscoops)
Évről évre egyre nehezebb helyzetbe kerül az Alfa Romeo. A kéttagúra zsugorodott modellválaszték úgy látszik nem elég ahhoz, hogy életben tartsa a márkát. A tavalyi évben 35 718 Alfát értékesítettek, ami majdnem egyenlő a Porsche eladásaival, de csak ha a 911-est nézzük, a németeknél a teljes volumene 272 ezer autó. Az Alfa kereskedők már régóta könyörögnek egy jól eladható, kisméretű városi terepjáróért és egy elektromos modellért, amit úgy tűnik végre megkapnak.
A szépség nem minden, a jelenlegi két modell nem tudja eltartani a márkát
[BANNER type="1"]
Korábban már megmutattuk az Tonale külsejét, de a népszerűnek ígérkező modell még mindig nem érkezett meg a kínálatba, a tervek szerint jövő év végén már tényleg a szalonokban találkozhatunk vele. Ebből a típusból a plug-in hibrid verzió lesz a legzöldebb, így egy elektromos modellre is szüksége van az olaszoknak, amire a Palade adhatja meg a választ.
A piac mellett is kereskedők is várják a Tonale bemutatását, ami olcsóbb lesz a Stelviónál
[BANNER type="2"]
A nevet megint a földrajzatlaszból választották az itáliaiak, a Stelvio-hágó és a Tonale-hágó után egy kisebb olasz hegycsúcs elnevezése is megjelenik a kínálatban. A Palade eCMP platformja Peugeot-Citroën eredetű, ezt az alapot használják a Stellantis csoport kisebb típusai, többek között a Peugeot 2008, a DS 3 Crossback és az Opel Mokka, de még a Corsa-e és az e-208 is. Az új Alfa első- és összkerékhajtással is készülhet annak függvényében, hogy az első villanymotort mellé megrendelik-e a hátsót is. A platform a hagyományos hajtásmódot is lehetővé teszi, így elképzelhető, hogy a konszern 1,2 literes turbós benzinese is bekerül az Alfa orrába, ami a szélesebb választék miatt előnyösebb lenne.









