1000 lóerős Supra GR készül

    0
    1

    Az utcai, szériagyártású autók között jelenleg 211 lóerős literteljesítményével a Mercedes-AMG A és CLA 45 S vezet. Nem pont ezt a kategóriát kívánja megdönteni Stephan Papadakis, aki minden korábbinál keményebb fába vágta fejszéjét: ezer lóerőre szeretné emelni az (ötödik generációs) Toyota GR Supra háromliteres motorjának teljesítményét. Csinált ő már ilyet korábban, csak éppen nem ezzel a blokkal, ezért saját bevallása szerint a sötétben tapogatózva látott hozzá a nagy munkához.
    A korábbi, negyedik generációs Toyota Supra és legendás motorja, a soros hathengeres 2JZ blokk a világ egyik legnépszerűbb tuningalanyának számított és számít talán a mai napig is. Az 1992 és 2002 között gyártott kupéból menetrendszerűen készültek bőven ezer lóerő feletti példányok, amelyeket nem is az irdatlan teljesítmény tett különlegessé, hanem hogy üzembiztosan bírták a megterhelést. A masszív motor tartósságáról keringő mesék nem a fantázia szüleményei, a rezgésmentes futást eredményező hengerelrendezés, az öntöttvas blokk és az általában túlméretezett alkatrészek alapállapotában örökéletűvé tették a motort – igaz, nem sokan hagyták meg alapállapotában… [BANNER type="1"] Az amerikai driftsport egyik legnevesebb versenyautó-építője, az évtizedes tapasztalatokkal rendelkező Toyota-guru Stephan Papadakis ehhez képest mindig is máshol keresett (és talált) magának kihívást. 2009-ben egy hátsókerék-hajtásúra átépített, a Toyota Nascar Truck szériájából származó V8-as versenyblokkal szerelt kompakt kupéval, a 4,4 méteres Scion tC-vel hívta fel magára a figyelmet, majd öt évre rá egy ugyanilyen autót négyhengeres motorral vitt győzelemre – ez példa nélküli fegyvertény volt akkor a Formula Drift történetében! Később a Toyota Corollából épített hátsókerék-hajtású fenevadat, ezer lóerős, 2,7 literes turbómotorral, majd mire a Toyota hivatalosan bemutatta az új generációs, TNGA-platformon nyugvó Corollát, ő már a vadonatúj modellbe is átlapátolta ezt a félelmetes hajtásláncot.
    Az ezekkel az átépítésekkel járó műszaki bravúrhoz képest a háromliteres, soros hathengeres motor és a hátsókerék-hajtás gyerekjátéknak hangozhat egy ilyen rutinos építőmester számára – csakhogy a GR Supra vadonatúj blokkjával nemcsak Papadakisnak, de másoknak sincs igazán tapasztalata. Ez azonban nemhogy elvette volna a kedvét a beavatkozástól, de izgalmas kihívássá tette a projektet: „Fogalmunk sincs, mi fog történni. Ettől olyan élvezetes. Nem léteznek leírt útmutatók, kézikönyvek, és főleg nincsenek polcról leemelhető, kipróbált alkatrészek és tuningkészletek. Menet közben ismerjük meg a motort, és igyekszünk másokkal is megosztani tapasztalatainkat, hátha többen is kedvet kapnak egy hasonló munkához” – nyilatkozta Stephan Papadakis a Digital Trends magazinnak.
    „Azt persze pontosan tudjuk, mi kell ezer lóerőhöz. Sok levegőt és sok üzemanyagot kell az égéstérbe juttatnunk, és aztán gondoskodni arról, hogy a motor kibírja az extra terhelést. Szóval nagyobb turbófelöltőre, módosított befecskendező rendszerre, valamint új dugattyúkra, hajtókarokra és szelepekre lesz szükségünk” – foglalta össze az extrém tuning receptjét Papadakis, aki nem szabott magának határidőt a munkára. Ám erős a gyanúnk, hogy a Papadakis-féle GR Supra már idén ősszel ott lesz Las Vegasban a SEMA tuningkiállításon – akár összeterelik addigra az ezer lovat, akár nem.
    Előző cikkBorfesztiválra hajt az új Volkswagen Passat
    Következő cikkMegjött az új Nissan Juke
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.