Két BMW is kihullik az amerikai kínálatból

    0
    1
    Az elmúlt években számos gyártó tömegével jelentette meg újabb és újabb modelljeit, az összes piaci rést igyekeztek kitölteni, ám úgy tűnik ez a stratégia nem mindig és mindenhol váltotta be a hozzá fűzött reményeket, egyes esetekben a kínálat túlságosan szerteágazó lett. A BMW most az amerikai kínálatot kénytelen szűkebbre venni, a racionalizálás egyik áldozata a 3 Gran Turismo. A megosztó formájú ötajtós 2013-ban lett része a kínálatnak, ám a jelenleg futó generáció hamarosan mindenhol eltűnik, mivel a hármas BMW-ből tavaly érkezett meg a vadiúj modell. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a 3 Gran Turismo végleg eltűnik a kínálatból és a jelenleg futó G20-as kódjelű hármasból csak szedán és kombi lesz elérhető. [BANNER type="1"] A BMW 3 Gran Turismo sorsára jut annak nagyobb testvére, a szintén ferdehátú 6 Gran Turismo is. A testesebb modell hosszabb ideig volt a porondon, ugyanis az előd még 2009-ben debütált 5 Gran Turismo néven, majd a generációváltással a név is változott, a második kiadás már 6 Gran Turismo-ként érkezett 2017-ben. A viszonylag friss modellből már tesztelik a ráncfelvarrott verziót, melynek megjelenése 2021-ben várható, ám az Egyesült Államok piacán már nem lesz elérhető a frissített ferdehátú. Mivel a negyedik generációs hatos BMW-ből már csak Gran Turismo verzió készül (a harmadik generációból még készült kupé, kabrió és kupésított négyajtós is, ám ezeket utódait a 8-as BMW-k között kell keresni), így Amerikából teljesen eltűnik a 6-os sorozat. Hamarosan viszont újabb modell érkezik az amerikai kereskedésekbe (is), a legújabb négyajtós kupé a 2-es sorozat tagjaként debütál.