Nem szigorodik, de marad a kijárási korlátozás

    0
    1
    Orbán Viktor ma délután Facebook oldalán jelentette be: határozatlan időre meghosszabbítja a kormány a koronavírus-járvány miatt két hete, eredetileg április 11-ig, azaz e hét szombatig elrendelt kijárási korlátozást. Mint azt elmondta, hetente mérlegelnek és döntenek majd az esetleges további hosszabbításokról. Húsvét idejére a polgármesterek külön jogosítványt kapnak, amivel saját településükre vonatkozóan további speciális, szigorító szabályokat alkothatnak és vezethetnek be – meg kell jegyezni, meglehetősen szűk idő áll erre rendelkezésükre. Mint azt a miniszterelnök elmondta, a kijárási korlátozások meghosszabbítása előtt meghallgatták a polgármestereket, kikérték a rendőrök véleményét, beszéltek járványügyi szakemberekkel, és a tudósok véleményét is összegyűjtötték. Egybehangzó volt a vélekedésük arról, hogy az eddigi korlátozások értelmesek és sikeresek voltak annyiban, hogy lelassították a járvány terjedését – közölte Orbán Viktor. Budapesten azonban sajnos valóban látható az, amiről a szakemberek is beszélnek: a fegyelem enyhült, ami sajnos nem helyes, pláne úgy, hogy a fővárosban messze az országos átlag feletti a fertőzöttek aránya. [BANNER type="1"] A miniszterelnök nyilatkozatában arra kérte az embereket, hogy a korlátozó szabályokat tartsák be, kerüljék a csoportos összejöveteleket, tartsák a távolságot a közterületeken, és fokozottan figyeljenek az idősekre. „Fogadjuk el, hogy ez a húsvét másmilyen lesz, mint amilyenek a húsvétjaink lenni szoktak – mondta a kormányfő, azt kérve, hogy húsvét idején is „vigyázzunk egymásra.
    Előző cikkVitara, Captur, Puma. Crossover dömping a szerkesztőségben!
    Következő cikkFeszültségteljes pillanatok – Suzuki Vitara Hybrid teszt
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.