Nincs kettő négy nélkül – VW T-Roc teszt

Ideje volt már. Mondhatják a Volkswagen rajongók, teljesen jogosan. A német gyártónak ugyanis mostanáig két modellje volt a SUV szegmensben. A Tiguan és a Touareg mellé tavaly megérkezett a T-Roc, amely az eddigi legkisebb méretű SUV. Nevezzük inkább városi crossovernek, ez a jelző sokkal jobban illik rá. Bizony ideje volt már, hogy piacra kerüljön, ugyanis számos gyártónak már évek óta van ilyen modellje, ráadásul ez a szegmens most igen népszerű a vásárlók körében, így érthetetlen, hogy miért nem rukkolt elő korábban ezzel a modellel a Volkswagen.


A Polo alapjaira, pontosabban az MQB A0 platformra épülő T-Roc hossza alig több, mint 4,2 méter, tengelytávja ugyanakkor sokkal inkább a kompakt kategóriát közelíti, mintsem a kisautókét. A 2590 mm-es tengelytáv kellően tágas helykínálatra utal, ami a valóságban is adott. Köszönhetően a magas építésnek, az ülések is magasan vannak, így a lábunknak van bőven hely elöl, aminek köszönhetően nem kell túlzottan hátratolni az ülést. Így mögöttünk is kényelmesen elférnek. Ha már az ülésekről van szó, akkor érdemes megjegyezni, hogy a Style felszereltséghez járó első komfortülések valóban jó kényelmet adnak, hátul viszont már kissé rövid ülőlapot kapunk.
[BANNER type="1"] Az beltér kissé felemás érzést kelt bennünk. Előttünk a kormány VW logóval, de minden olyan körülöttünk, mintha egy Skodában ülnénk. A kapcsolók és a gombok alakja és lényegében az anyagminőség is. Oké, hogy egy konszern, de kicsit nagyobb kontrasztot kaphatnánk, ha már ennyit vártunk rá. Vezetési élményre sem ad semmi extrát, kényelmesen, nyugodtan, könnyedén, biztonságosan el tudunk jutni A-ból B-be. Ilyen szempontból a SEAT Arona sokkal több érzelemmel bír a vezető felé. Ott érezhető a különbség és egyértelműen nagyobb élmény az autó terelgetése is (hamarosan róla is érkezik a tesztünk).

Ami a dizájnt illeti, a tesztautó összeállítása nem sikerült igazán ütősre. Fehér külső, sötét belső. Holott a T-Roc igen komolyan tud vagány is lenni, mind kívül, mind pedig belül. Előbbit tekintve kétszínű fényezés is kérhető hozzá, sőt felniből is van fekete/narancs kivitel, amivel igen látványos és az utcaképből kirívó lehet. A beltérnél is választhatunk több szín közül. A tesztautó barna dekorbetétei már-már feketék, így jól beleolvadnak a műszerfalba, egy kék vagy sárga viszont rikító lehet, látványa megszokást igényel.

Motorokat tekintve benzines fronton a piaci bevezetéskor csak az 1.0 TSI és a 2.0 TSI volt elérhető, utóbbi csak összkerékhajtással rendelhető a mai napig. Ez a duó egészült ki a köztes benzinessel, amely az 1.5 TSI 150 lóerővel és 250 Nm forgatónyomatékkal. Hatgangos kézi váltóval 8,4 másodperc alatt sprintel 0-ról 100 km/órára, ami a valóságban is érezhető, meglehetősen jól mozog, igaz tömege is épphogy 1,3 tonna felett van. Fogyasztását hengerlekapcsolás is segíti, részterhelésen sokszor látni a műszerfalon a kiírást, hogy a 4-ből csak 2 henger üzemel. A teszt során városi és városon kívüli, de nem autópályás üzemben kereken 6,0 litert evett százon, ami bár némileg több, mint az 5,3 literes katalógusérték, de már nincs olyan kirívóan nagy eltérés, mint a korábbiakban.

Összességében elmondható, hogy az egyedi külsőn és belsőn túl semmi különleges nincs a T-Roc-ban, főként, hogy ugyanezt kapjuk egy Skoda Karoq-tól is. Érdekesség viszont, a VW ezen modellje olcsóbb, mint a Skodáé, a T-Roc 1.5 TSI-vel Style felszereltséggel 6,58 millióról indul, a tesztelt példány pedig 6,65 milliót kóstál, azaz nem sok extra került bele. Így is élhető, az pedig dicséretes, hogy ennyi pénzért nem kell felárat fizetni a távolságtartós tempomatért, ami igen jól tette a dolgát. Ebben a szegmensben azért lesz jócskán versenytárs, akivel fel kell venni a harcot, idehaza a legkomolyabb ellenfél egyértelműen a Suzuki Vitara. A helyzet pedig az, hogy összességében az is megadja mindazt, amit egy T-Roc. A német autó és VW pártiak viszont jól ellesznek a T-Roc-kal, egy egyedi külsővel pedig igazán különcek leszünk majd vele az utakon.