Vajon költsünk-e az extrákra? Az alap Captur szerint nem érdemes

    0
    2
    Az aki szép, reggel is szép – tudjuk Horváth Charlie dalából, én pedig azt mondom, az ami jó, alapból is jó. Különösen jó példa erre a Renault Captur, amiből a 155 lóerős, EDC váltós, fullextrás verziót próbáltam már, majd közvetlenül abból ültem át alapverziójába, ami nagyjából 3 millió forinttal olcsóbb nála, és elárulom, egy pillanatig nem volt benne hiányérzetem.[BANNER type="1"] Persze nem mondom, hogy megállapíthatatlan, hogy ez egy olcsóbb verzió, mert látszik. Míg Intens szinten kecses krómkeretet kapnak az ablakok, itt csupán fekete műanyagot. Itt a lökhárítókra sem jutottak krómbetétek, de bevallom, túlzottan nem hiányzik. A Captur alapból is elég dögös, nem mellesleg alapból is jó fényerejű, LED fényszórós. A karosszéria és az utastér méretei – kevéssé meglepő módon – pont úgy megadják a családi használhatóságot, mint a fullextrásnál. Egyszerűbbek persze az üléskárpitok, alapból kisebb, 7 colos, de mindenképp okostelefon-tükrözéses, azaz Apple CarPlay és Android Auto funkciós középkonzoli érintőképernyő jár, a műszerblokk pedig az apróbb középső kijelzőt leszámítva hagyományos mutatós, a mutatók ráadásul indításkor sportautósan végigfutnak. A kormánykerék tág határok között állítható, ahogyan a sofőrülés is, nem úgy az utasé, ami magasabb termetű utasoknál okozhat kellemetlenséget, hiszen a „jobbegy alapból nagyon magasra szerelt. Itt hagyományos, mechanikus a kézifék, de opcióként elérhető az elektronikus is, ahogyan például az automata klíma és a zsebből nyitó Renault kártya is, utóbbiakat ráadásul csomagban, kedvezményesen is megkaphatjuk. Alapáron jár persze a 6 légzsák, a vészfékező-rendszer és a követési távolságra figyelmeztetés. Sávtartót és tempomatot kapunk, adaptív rendszer viszont az alapmotorhoz nem társítható. Az alapmotor amúgy idézőjeles a Captur esetén, ahogyan az alapellátmány is, hiszen ahogyan utóbbi is elég korrekt (az említett tempomattal és érintőkijelzővel, valamint például kihangosítóval, légkondicionálóval, elektromos – egy érintésre végigfutó – ablakokkal és tükrökkel, valamint távirányítós központi zárral), úgy

    az 1,0 literes, háromhengeres, de mindenképp turbós, azaz kellően erős és nyomatékos alapmotor sem az az igazi bázis, hanem a már teljesen kielégítő verzió.

    Bár a jelenlegi karanténidőszak az otthonmaradásról és a minél kevesebb kimozdulásról szól, kétlaki emberként én viszonylag sokat, csaknem 800 kilométert autóztam a Captur alapverziójával. Egy pillanatig nem volt olyan érzésem, hogy alulmotorizált lenne, inkább meglepett, hogy mennyire élénk. Az egyik ok a viszonylag alacsony, 1,19 tonnás önsúly, a másik pedig a motor, ami bár érezhetően háromhengeres, mégsem bántóan egyenetlen járású, vagy erőtlen. Gázadásra veszi a lapot, még ha nem is egy erőgép. A normál közlekedésben érzett dinamikája sokkalta jobb, mint amit a 13,3 másodperces 100-as sprint sejtet, a 173 km/órás tempóra pedig valójában már semmi szükség. Fontosabb az, hogy bár váltója csak 5 fokozatú kézi – és nem agyonáttételezett, azaz városban is bírja a negyediket, az autópályás 130 km/óránál alig több mint 3000/perc fordulat adódik. Meglepő módon pont olyan zajszinttel és alig nagyobb fogyasztással, mint a TCe 150 esetén. Alapból is kedvezett a fogyasztásnak, hogy dugóba nem keveredtem, de ezt még tetéztem azzal, hogy autópályán is jellemzően 120 km/óra körül autóztam csak, így hoztam az 5,9-6,4 l/100 km WLTP értékből az alsó szintet, azaz 5,9-et, kijelző szerint és két saját tankolás között mérve is. Ez csöppet sem rossz, még ha az nehezen emészthető is, hogy egy kis crossover néhány extrával közel 6 millió forintot kóstál, alapmotorral is, ez azonban nem a Captur hibája, hanem mondjuk a forinté és a hazai fizetéseké. A Captur esetén a bázisár 5,19 millió forint, ehhez jött a tesztautónál a kéttónusú fényezés (igaz, az most 1 forintos tétel), a dizájnos, C-alakú menetfény és az automata reflektor, a tolatóradar, a 17 colos alufelni, a fűthető első ülés és a sötétített hátsó ablak, s így lett a tesztautó ára 5,729 millió forint. Ugyanaz mondható el, ami a fullextrásnál: egy kis crossoverért, pláne alapmotorral nem szerény összeg, de a tudáshoz és a konkurenciához mérten abszolút rendben van, sőt. Az alap Captur sokkalta jobb, szépen összegyúrt autó annál, mint amit egy bázisverziótól várnánk. A fúj francia hozzáállást pedig most már végre végképp felejtse el mindenki, minősége alapján a Captur nyugodtan lehetne német autó, japánnak pedig azért nem mondanám, mert annál sokkalta ötletesebb, vidámabb kisautó, összességében tehát bőségesen szerethető.
    Előző cikkHátsókerék-hajtású lehet a Mazda6 következő generációja?
    Következő cikkA Suzuki készen áll, de csak közel két hét múlva startolnak újra
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.